előző nap
következő nap

„...az élet fejedelmét pedig megöltétek. Őt Isten feltámasztotta a halálból...” ApCsel 3,11–26

11 Mivel ez az ember feltartóztatta Pétert és Jánost, az egész nép megdöbbenve futott hozzájuk az úgynevezett Salamon-csarnokba. 12 Amikor Péter ezt látta, így szólt a néphez: Izráelita férfiak, miért csodálkoztok ezen? Miért néztek úgy ránk, mintha saját erőnkkel vagy kegyességünkkel értük volna el, hogy ő járjon? 13 Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi atyáink Istene megdicsőítette Szolgáját, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok, és megtagadtatok Pilátus színe előtt, pedig az úgy döntött, hogy elbocsátja őt. 14 De ti a Szentet és Igazat megtagadtátok, és azt kértétek, hogy egy gyilkost bocsásson szabadon a kedvetekért, 15 az élet fejedelmét pedig megöltétek. Őt Isten feltámasztotta a halálból, aminek mi tanúi vagyunk. 16 Az ő nevébe vetett hitért erősítette meg Jézus neve ezt az embert, akit itt láttok és ismertek, és a tőle való hit adta vissza neki a teljes egészségét mindnyájatok szeme láttára. 17 Most már tudom, testvéreim, hogy tudatlanságból cselekedtetek, mint a ti elöljáróitok is. 18 De Isten így teljesítette be azt, amit minden prófétája által előre megmondott, hogy az ő Krisztusa szenvedni fog. 19 Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek; 20 hogy eljöjjön az Úrtól a felüdülés ideje, és elküldje Jézust, akit Messiásul rendelt nektek. 21 Őt azonban az égnek kell befogadnia addig, amíg a mindenség újjáteremtése meg nem történik, amiről Isten öröktől fogva szólt szent prófétái által. 22 Mózes ezt mondta: „Prófétát támaszt nektek testvéreitek közül az Úr, a ti Istenetek, olyat, mint én: őrá hallgassatok mindenben, amit csak mond nektek. 23 És aki nem hallgat erre a prófétára, azt ki kell irtani a nép közül." 24 A próféták is – Sámueltől és az utána következőktől fogva –, akik csak szóltak, mind ezekről a napokról jövendöltek. 25 Ti vagytok a fiai ezeknek a prófétáknak és annak a szövetségnek, amelyet Isten atyáinkkal kötött, amikor így szólt Ábrahámhoz: „És a te magodban áldatik meg a föld minden nemzetsége." 26 Isten elsősorban számotokra támasztotta és küldte el Szolgáját, hogy megáldjon titeket, ha ti megtértek gonoszságaitokból.

„...az élet fejedelmét pedig megöltétek. Őt Isten feltámasztotta a halálból..." (15). „Megöltétek" – ebben a szóban kifejeződik az, hogy mi mit tudunk tenni Isten nélkül. De benne van az is, amit Isten tud tenni: „feltámasztotta". A bűneinkkel megöltük Jézust – „Mind, ami kín s ütés ért, magam hoztam reád..." (RÉ 341) –, de Isten feltámasztotta, hogy nekünk új életünk legyen. A hit, ami Isten ajándéka, segít, hogy ezt megértsük.

RÉ 286 MRÉ 379

„…félni kezdett Dávid az Úrtól…”(2Sámuel 6) 2Sámuel 6

(9) „…félni kezdett Dávid az Úrtól…”(2Sámuel 6)* AZ ISTENFÉLELEM VALÓBAN KIŰZI A FÉLELMET az Úr népe köréből, és a gyülekezet tagjainak szívéből (1János 4,18). – 1. Az élő Isten félelme azonban valóban megrettenéssel és megrendüléssel kezdődik, amely rádöbbent bennünket arra, hogy por és hamu vagyunk az Úr nélkül, bárkik vagyunk is egyébként (1Mózes 18,27). – 2. Ehhez a konkrét megrettenéshez mindig áldozatokat követelő események vezetnek el bennünket. Mielőtt értetlenkednénk Úzzá halálán (6–8), vegyük tudomásul, hogy vannak olyan területek, ahol már nem a mi dolgunk megoldani a „problémákat”, bármilyen kínosak is azok, mert az Úr nem adott azokban illetékességet nekünk. Az „Oly sokáig szerettelek” című filmben egy orvos anya halálba segíti rákos beteg, nagy kínokat átélő hatéves gyermekét. Mindent értünk és átérzünk, de ezeket a kérdéseket nem lehet emberi logikával, bölcsességgel és érzelmekkel megközelíteni, hanem csakis Isten kijelentése felől, miszerint itt már nincs illetékességünk. Nem nyúlhatunk bele a szuverén Isten szent dolgaiba. – 3. Ez vezeti el Dávid királyt, mint vezetőt is a teljes megrendülésig, a tényleges istenfélelemig, az Úr minden szavának komolyan vételéig (9–11), és aztán tényleges áldásokig és örömökig (12–23).

___

* AZ ISTENFÉLELEM VALÓBAN KIŰZI A FÉLELMET az Úr népe köréből, és a gyülekezet tagjainak szívéből (1János 4,18).

– 1. Az élő Isten félelme azonban valóban megrettenéssel és megrendüléssel kezdődik, amely rádöbbent bennünket arra, hogy por és hamu vagyunk az Úr nélkül, bárkik vagyunk is egyébként (1Mózes 18,27).

– 2. Ehhez a konkrét megrettenéshez mindig áldozatokat követelő események vezetnek el bennünket.

A szent ládát nem szabályszerűen szállították Jeruzsálembe (4Mózes 4,4–15); nem vállon, hanem szekéren (2–4). A zötyögő szekérről pedig majdnem lezuhant a láda.

Szegény Uzzá, védve a ládát, hozzáért ahhoz, ezért az Úr haragja lesújtott rá, és szörnyethalt (6–8).

Mielőtt értetlenkednénk, vegyük tudomásul, hogy vannak olyan területek, ahol már nem a mi dolgunk megoldani a „problémákat”, bármilyen kínosak is azok, mert az Úr nem adott azokban illetékességet nekünk.

Az „Oly sokáig szerettelek” című filmben egy orvos anya halálba segíti rákos beteg, nagy kínokat átélő hatéves gyermekét.

Mindent értünk és átérzünk, de ezeket a kérdéseket nem lehet emberi logikával, bölcsességgel és érzelmekkel megközelíteni, hanem csakis Isten kijelentése felől, miszerint itt már nincs illetékességünk. Mi pedig mindig az érzelmeink és gyarló bölcsességünk felől értelmezzük az egész világot…

Nem nyúlhatunk bele a szuverén Isten szent dolgaiba.

– 3. Ez a rettenetes esemény vezeti el Dávid királyt, mint vezetőt is a teljes megrendülésig, a tényleges istenfélelemig, az Úr minden szavának komolyan vételéig (9–11).

– 4. De ezután világossá lesz a lényeg, hogy egyedül az élő Isten féleleme az:

– amely aztán megerősíti Isten népét, sok ifjat ad (1);

– látható, közös örvendezést ajándékoz nekünk Isten dicséretében (5; 16);

– sőt, minden külső, irigységből fakadó megvetés helyett is hitelességből fakadó tiszteletet ajándékoz népének az Úr félelme (20–23);

– nem is beszélve arról a sok konkrét áldásról (12), amiben Isten népének tagjai a gyülekezet és saját házuk népe közösségében részesülnek, még a próbatételek idején is (17–20).