(11) „…te magad menj velük.” (2Sámuel 17,1–14) Nincs olyan ember, akit a SAJÁT HIÚSÁGÁVAL ne lehetne megfogni. – 1. A hívő embertez mindig imádságra és alázatra inti, nem pedig hiúságának kegyes leplezésére, mert nincs ennél visszataszítóbb.* – 2. Ebben az igerészben is, Absolont, és annak tanácsadóját, Ahitófelt, a hiúságuk alapján kapja el és húzza csőbe az árki Húsaj, Dávid beépített embere. Bizony, Húsaj pontosan tudja, hogy ez a módszer eredményre vezet. Ahitófel ugyanis maga akarná vezetni a döntő csatát, amikor rajtaütnének Dávid elcsigázott csapatán, így övé lehetne a dicsőség, és Dávid megölésével az egész nép Absolonhoz csatlakozna (1–4). Húsaj ezért Absolont bíztatja meg, hogy ő maga vezesse a csatát (11), mert a döntő ütközet győzelmére csak ő képes, senki más (5–13). Absolon megeszi a csalit. – 3. Isten így rendelte mindezt, mert védte választottját, Dávidot (14). Ez a tény azonban nem ad okot arra, hogy beépített, hazug embereket vegyünk igénybe. Jézus Krisztus óta ez nem lehet módszer. Vigyázzunk, mert ma is tele vagyunk „beépített” emberekkel, nem feltétlenül direkte, hanem úgy, hogy például az egyházban sem lehet semmit úgy kimondani, hogy az ne kelne azonnal szárnyra, jól megtoldva… Ehhez még társul a kegyes mázzal leöntött óriási és hiú „én”. Kegyelem hordoz bennünket, mindezek ellenére, de ez a kegyelem valóságos megtérésre hív.

___

* Az Istentől nyert önbecsülésünk, amely segít bennünket ahhoz, hogy az Úrtól kapott feladatunkat betöltsük, nem hiúság; – de bármikor észrevétlenül is azzá lehet, amikor az Úrtól kapott feladat már csak egy eszközzé silányul saját magunk fényezésére.