előző nap
következő nap

„Legyen meg az Úr akarata!” ApCsel 21,1–16

1 Amikor elbúcsúztunk tőlük, útnak indultunk, és egyenes irányban haladva Kószba érkeztünk, másnap Rodoszba, onnan pedig Patarába. 2 Ott találtunk egy Föníciába induló hajót: beszálltunk és elhajóztunk. 3 Miután Ciprust megpillantottuk, és bal kéz felől elhagytuk, Szíria felé tartottunk, és kikötöttünk Tíruszban, mert a hajó ott tette ki a rakományát. 4 Felkerestük a tanítványokat, és ott maradtunk hét napig. Ők a Lélek indítására azt mondták Pálnak, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe. 5 Amikor pedig eltöltöttük ezeket a napokat, és elindultunk, hogy utunkat folytassuk, valamennyien elkísértek bennünket feleségükkel és gyermekeikkel a városon kívülre, és a tengerparton térdre esve imádkoztunk. 6 Ezután elbúcsúztunk egymástól, mi hajóra szálltunk, ők pedig visszatértek otthonukba. 7 Hajóutunk végére érve Tíruszból Ptolemaiszba jutottunk. Köszöntöttük a testvéreket, és ott maradtunk náluk egy napig. 8 Másnap elindultunk, és megérkeztünk Cézáreába. Bementünk Fülöp evangélista házába, aki a hét diakónus egyike volt, és nála maradtunk. 9 Neki volt négy hajadon leánya, akik prófétáltak. 10 Már több napja ott voltunk, amikor lejött Júdeából egy Agabosz nevű próféta. 11 Odajött hozzánk, levette Pál övét, megkötözte vele saját kezét és lábát, és ezt mondta: Így szól a Szentlélek: Azt a férfit, akié ez az öv, így kötözik meg Jeruzsálemben a zsidók, és pogányok kezébe adják. 12 Amikor ezt meghallottuk, a helybeliekkel együtt arra kértük Pált, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe. 13 De Pál így felelt: Miért sírtok, és miért keserítitek meg a szívemet? Hiszen én nemcsak megkötöztetni, hanem meghalni is kész vagyok Jeruzsálemben az Úr Jézus nevéért. 14 Amikor pedig nem hagyta magát meggyőzni, megnyugodtunk, és azt mondtuk: Legyen meg az Úr akarata! 15 E napok után felkészültünk, és felmentünk Jeruzsálembe. 16 Velünk jött néhány cézáreai tanítvány is, akik elvezettek egy régi tanítványhoz, a ciprusi Mnászónhoz, hogy az ő vendégei legyünk.

„Legyen meg az Úr akarata!" (14). A hívő ember hitéhez, Istennel való kapcsolatához méltó kijelentés ez. Urunk erre az Isten iránti feltétlen bizalomra tanítja az övéit – így bennünket is – a Miatyánkban: „...legyen meg a te akaratod..." (Mt 6,10). Mégis gyakran perlekedünk Mennyei Atyánkkal. Lázadunk és kesergünk, mondván, hogy mi ezt jobban tudjuk. Pedig az igazi békesség, lelki megújulás, testi-lelki gyógyulás abban van, ha teljes hittel őrá hagyatkozunk.

RÉ 122 MRÉ 122

„…ellenem támadt…” (Jób 16,1–17,1) Jób 16,1–17,1

(8) „…ellenem támadt…”(Jób 16,1–17,1)* JÓBNAK CSAK ISTEN MARADT. – 1. Micsoda kegyelem alatt van Jób, aki kétségbeesett panaszában is végig számol Urával! – 2. Noha Jób nem ismerheti még azt a tágas teret, amit mi, mai olvasók nemcsak a kerettörténetből tudunk, hanem még inkább Jézus Krisztus feltámadásából; – miszerint Isten velünk van (Máté 1,23), minden napon a világ végezetéig (Máté 28,20). – 3. Micsoda kegyelem alatt vagyunk, ha ez a reménység a nem enyhülő fájdalmak (6), a teljes kimerültség (7), a totális összetörettetés (12) idején is bizonyosságunk; – még akkor is, ha az képzik meg bennünk, hogy az Úr támadt ellenünk! (8–17) – 4. Hiszen amíg az Úr „üt rést rajtunk” (14), események és emberek által, addig nincs baj. Az Ő kezében lenni, a nyomorúság idején is üdvösség! (Ézsaiás 49,16) Csak ezt el ne felejtsük soha! Ő nem enged el akkor sem minket, ha mi elfelejtenénk is ezt a bizonyosságot (Róma 8,38). Van tanunk a mennyben, aki mellettünk bizonyít a magasságban! (19)

___

* Jób negyedik válasza először a barátokhoz szól (16,2–5), majd Istent szólítja meg (16,6–17,1), végül barátairól is Istennek beszél (17,2–16).