(33) „A világon nyomorúságotok van, de bízzatok…” * (János 16,23b–33) A MEGVÁLTÁSRÓL… – 1. Egy kedves testvéremet, barátomat baleset érte: leesett egy hajtogatható fém létráról, miközben a létra fokai közé szorult a bokája, így a zuhanás közben összecsukódó létra gyakorlatilag letörte a lábfejét. Olyan ez a „hasadt” világ, mint a törött boka, nincs a helyén: ropog, recseg, törik, közben fáj, sajog, sír itt minden. – 2. Áldott Jézus Krisztus ígérete. Eljön majd az a nap, Jézus Krisztus visszajövetelével, amikor helyreállnak a dolgok az Isten eredeti, üdvözítő rendje szerint. – Akkor majd nem kérdezünk (23), hanem kérünk, mégpedig az Atya nevében, hittel kérünk, vagyis az Istennek kedves módon kérünk (24). – Sőt, a kérés itt már inkább hitünk megvallása, szerelmi vallomás, ténymegállapítás, hála: már nem fáj, „már gyógyult a boka”, rendben van (25–30). – 3. Addig azonban még sok a kísértés, a veszély! Jézus itt utal elfogatására, szenvedéseire. Ő világosan beszél: itt nyomorúság, ott teljesség. A törött boka itt mindig sajog, figyelmeztet, alázatban tart. Csakis az Úr tudja pontosan helyére rakni a kimozdult világot. Ez az igazi győzelem, ez a megváltás, erre várunk (31–33).

___

* A MEGVÁLTÁSRÓL…

– 1. Egy kedves testvéremet, barátomat baleset érte a nyáron: leesett egy kihúzható, hajtogatható fém létráról, miközben a létra fokai közé szorult a bokája, így a dőlés és zuhanás közben összecsukódó létra gyakorlatilag letörte a lábfejét.

Irdatlan fájdalmat élt át, míg betolták a műtőbe.

A csúnya bokatörés azonban még mindig sajog, a boka dagad, hónapokig aludni sem lehetett a fájdalomtól, miközben barátom hálát ad, hogy van még lábfeje. 

Olyan ez a „hasadt” világ, mint a törött láb, nincs a helyén, nehezen találja újra a helyét: ropog, recseg, törik, közben fáj, sajog, sír itt minden.

– 2. Áldott Jézus Krisztus ígérete. Eljön majd az a nap, Jézus Krisztus visszajövetelével, amikor helyreállnak a dolgok az Isten eredeti, üdvözítő rendje szerint.

– Akkor majd nem kérdezünk (23), hanem kérünk, mégpedig az Atya nevében, hittel kérünk, vagyis az Istennek kedves módon kérünk (24).

– Akkor már kérni sem kell, mert örömünk teljes lesz, és eleve miénk lesz az, amire szükségünk van.

A kérés itt már inkább hitünk megvallása, szerelmi vallomás, ténymegállapítás, hála: már nem fáj, „már gyógyult a boka”, rendben van.

– Akkor nyíltan szólunk, színről színre látunk (1Korinthus 13,12), nem kellenek sem példák, sem példázatok, hiszen az Atya világosságában Jézus Krisztus személye is felragyog előttünk, aki az Atyától jött, így ebben a „társaságban” már se nem szidjuk, se nem magasztaljuk egymást.

Nem imádunk senkit a Szentháromság Istenen kívül, nem példálózunk sem pozitív, sem negatív módon egymással, sem a világgal, hiszen nem kell képmás, képmutatás ott, ahol nyíltan, színről színre járhatunk (25–30).

– 3. Addig azonban még sok a kísértés, a veszély!

Most hiszünk, de holnap összeroppan az életünk és mi lesz?

Mi lesz, ha kiderül, hogy milyen törékeny, rendetlen itt még mindig minden, és mi lesz, ha valami nagyon fáj?

Jézus itt utal elfogatására, szenvedéseire, és a tanítványok elszéledésére.

Egyetlen erőforrásunk, békességünk csakis Jézus Krisztus megváltó szeretete és ígérete.

Ő világosan beszél: itt nyomorúság, ott teljesség.

Mi se kerteljünk, hogy de már itt szebb lesz. Nem!

Itt hit által, a jövő biztos ígéretében békességgel elhordozható a nyomorúság!

Állandó imatémánk, hogy békességgel, hittel tudjuk elhordozni a nyomorúság sokféle fajtáját.

De a törött boka itt mindig sajog, figyelmeztet, alázatban tart.

Csakis az Úr tudja pontosan helyére rakni a kimozdult világot.

Ez az igazi győzelem, ez a megváltás, erre várunk (31–33).