előző nap
következő nap

„Szövetségre lépek veled, és megtudod, hogy én vagyok az Úr.” Ez 16,53–63

53 De majd jóra fordítom a sorsukat, Sodomának és leányainak meg Samáriának és leányainak a sorsát; és akkor a te sorsodat is jóra fordítom majd az övékével együtt. 54 Viseld azért gyalázatodat, és szenvedd el a gyalázatot mindazért, amit elkövettél, vigasztalódásukra. 55 Nővéreid, Sodoma és leányai ismét olyanok lehetnek majd, mint hajdan, Samária és leányai is olyanok lehetnek majd ismét, mint hajdan; azután te és leányaid is olyanok lehettek majd ismét, mint hajdan. 56 Milyen rossz hírét terjesztetted húgodnak, Sodomának, amikor még gőgös voltál, 57 míg le nem lepleződött a te gonoszságod! Ugyanígy gyaláznak most téged a körülötted élő arámok és filiszteusok, akik mindnyájan utálnak téged. 58 Neked is viselned kell fajtalan és utálatos tetteid következményeit! – így szól az Úr. 59 Ezt mondja az én Uram, az Úr: Úgy bánok majd veled, ahogy viselkedtél, mert semmibe vetted az esküt, és megszegted a szövetséget. 60 De én visszaemlékezem szövetségemre, amelyet ifjúkorodban kötöttem veled, és örök szövetségre lépek veled. 61 Akkor visszagondolsz majd a tetteidre, és szégyenkezni fogsz. Magadhoz fogadod nővéreidet és húgaidat, én pedig leányaiddá teszem őket, bár ők nem tartoznak a veled kötött szövetséghez. 62 Szövetségre lépek veled, és megtudod, hogy én vagyok az Úr. 63 Gondolj erre, szégyenkezz, és gyalázatod miatt ne nyisd ki többé a szádat, ha majd megbocsátom mindazt, amit elkövettél – így szól az én Uram, az Úr.

Nem emlékeztek a hűtlenek, de Isten emlékezik az általa megkötött szövetségre. A cselekvő kegyelem a kilátástalan helyzetű embert életképessé teszi. Az emlékező Úr nem ellentétpárja a feledékeny embernek, hanem erőforrása és támogatója. A Nóé óta hirdetett szövetségi ígéret nemcsak emlék, hanem jövőt teremtő, embert vigasztaló mennyei jogosítvány. Istennek hála legyen azért, hogy mi naponta megemlékezhetünk a vele kötött szövetségben érdemtelenül kapott ajándékainkra.

RÉ 274 MRÉ 399

„Ha nem látom…nem hiszem.” (János 20,24–29) János 20,24–29

(25) „Ha nem látom…nem hiszem.”(János 20,24–29)* EZ EGY „MODERN” TÖRTÉNET. Tamás története két végletet mutat be. – 1. Az egyik véglet szerint csak azt fogadjuk el „valóságnak”, ami látható, megfogható, mérhető, vizsgálható, eredményes, „pénzben kifejezhetően” hasznos. Pedig a „valóság” jelenségeinek kis százaléka mérhető meg így. Így a modern ember „valóságképe” korlátozott, torzan redukált; így élete, döntései is elhibázottan azok. – 2. A másik véglet szerint a „személyesség” vagy hiányzik az életünkből, vagy túlteng az életünkben. Ez hitéletünk kapcsán is igaz. Jézus Krisztus számon kéri a hit személyességét (27–28). Kár, hogy ahol lenne személyes hit, ott túlteng a személyesség; – vagy pedig a személyes hit kizárólag csak a mindenben definiált tanrendszerben akar megmutatkozni. – 3. Az élő hit egyszerre látja a „tapintható” valóságot és mégis túllát azon; egyszerre közösségi és mégis hitelesen személyes. Az élő hit abba a feltámadott Jézus Krisztusba vetett hit, aki a kételkedő Tamásnak, minden feddés nélkül (micsoda szeretet!) külön megjelent (24–27), hogy őt személyes hitre segítse; – amely, ha nem lát is, hisz (29).

___

* EZ EGY „MODERN” TÖRTÉNET.

Tamás története két végletet mutat be.

Sajnos mindkettő nagy nyomorúsága a ma emberének is.

– 1. Az egyik véglet szerint csak azt fogadjuk el „valóságnak”, ami látható, megfogható, mérhető, vizsgálható, eredményes, „pénzben kifejezhetően” hasznos.

Pedig a „valóság” jelenségeinek kis százaléka mérhető meg így.

Így a modern ember „valóságképe” korlátozott, torzan redukált; így élete, döntései is elhibázottan azok.

– 2. A másik véglet szerint a „személyesség” vagy hiányzik az életünkből, vagy túlteng az életünkben.

Ez hitéletünk kapcsán is igaz.

Tamás története ugyanis a személyes hit fontosságára mutat rá (28).

Sokszor a kulturális, vallási, elődöktől örökölt „hagyományrendszer” közösségi gyakorlása az egyetlen megtartó erő, ahol csak ezen belül lehet mérvadó a személyes meggyőződés, vagy nem is lesz mérvadóvá.

Jézus Krisztus azonban számon kéri a hit személyességét (27–28).

Kár, hogy ahol lenne személyes hit, ott túlteng a személyesség, és a túlburjánzó egyén személyisége agyontapossa azt; – vagy pedig a személyes hit kizárólag csak a mindenben definiált tanrendszerben akar megmutatkozni, ami pedig „a valóságot megmérni akaró látás” kísérletének egyik fajtája, ami Jézus Krisztus szerint sem járható út (29).

– 3. Az élő hit egyszerre látja a „tapintható” valóságot és mégis túllát azon; egyszerre közösségi és mégis hitelesen személyes.

Az élő hit abba a feltámadott Jézus Krisztusba vetett hit, aki a kételkedő Tamásnak, minden feddés nélkül (micsoda szeretet!) külön megjelent (24–27), hogy őt személyes hitre segítse; – amely, ha nem lát is, hisz (29); – akkor is hisz, amikor az adott élethelyzetben úgy tűnhetne, mintha nem tapasztalná Isten szeretetét; – hiszen ettől a szeretettől senki sem szakíthat el bennünket (Róma 8,38).