„Rád zúdítom féltékenységemet...” Ez 23,22–35
„Rád zúdítom féltékenységemet..." (25). Urunk féltőn szerető Úr. Félelmetes és iszonyatos a bűn miatti büntetése. Mégis mindenkinek számolnia kell bűnei következményeivel. Milyen nagy kegyelem, hogy mindenki megtapasztalja, aki élő hittel van közösségben Krisztussal, hogy Jézus „...bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg" (Ézs 53,5). Így vette magára a golgotai kereszten Jézus a mi büntetésünket, és hárította el Isten bűneink miatti jogos, ránk zúduló haragját.
RÉ 475 MRÉ 430
„…a Krisztus Jézusban…” (Galata 3,19–29) Galata 3,19–29
(28) „…a Krisztus Jézusban…” (Galata 3,19–29)* JÉZUS KRISZTUSBAN… – 1. Jézus Krisztusban nincs zsidó sem görög, nincs szolga sem szabad, nincs férfi sem nő… – hangsúlyozza az apostol (28). – 2. Ebben a világban azonban önazonosságunk feladása egyben a biztos pusztulást is jelentheti. – 3. Meddig számíthat az, hogy milyen e–világi gyökerekkel és sajátosságokkal, azaz önazonossággal (identitással) rendelkezem; – és mikortól kell ezt elengedni, a szeretet, a békesség, a nagyobb ügy érdekében? Hol van az a pont, ahol a krisztusi ember, éppen az ígéretekben bízva, alázattal lemond a sajátjáról, a másikra tekintettel? Vállalva akár a halál kockázatát is?
___
* MIT AJÁNDÉKOZOTT NEKÜNK AZ ISTEN a Jézus Krisztusban vetett hit alapján? (19–22)
– 1. Felnőttek vagyunk (23–25).
A törvény nevelőnk volt Krisztusig, most felnőttünk, önállóan, az Isten rendjében szabadon élünk, mert a Szentlélek a szívünkbe írta Isten törvényét.
Olyan ez, mint amikor felnőnek a gyerekeink, és már önállóan élik az életüket, teszik a dolgukat, gondoskodnak magukról, „repkednek” a világban, és már nem is vennék jó néven, ha megkérdeznénk, hogy „megittad a reggeli kakaódat”?
De minden önállóság és „felnőttség” ellenére, mindannyian kegyelemre szorult gyermekek maradunk.
A felnőtt állapot csak ebben az alázatban élhető meg, egyébként áldás helyett átokká lesz.
– 2. Egyek vagyunk!
– Nem egyformák, de egyenértékűek vagyunk, azaz Jézus Krisztusban az Isten fiai vagyunk.
– A legnehezebb kérdések ezek!
Jézus Krisztusban nincs zsidó sem görög, nincs szolga sem szabad, nincs férfi sem nő… – hangsúlyozza az apostol.
Ugyanakkor ebben a világban csak e keretek sajátosságaiban tudok létezni, hiszen ezeket a kereteket is az Úrtól kaptam.
Bizonyos, hogy odaát, Jézus Krisztusban nem ez lesz a meghatározó szempont (Máté 22,30).
Ebben a világban azonban önazonosságunk feladása egyben a biztos pusztulást is jelentheti.
Meddig számíthat az, hogy milyen e–világi gyökerekkel és sajátosságokkal, azaz önazonossággal (identitással) rendelkezem; – és mikortól kell ezt elengedni, a szeretet, a békesség, a nagyobb ügy érdekében?
Hol van az a pont, ahol a krisztusi ember, éppen az ígéretekben bízva, alázattal lemond a sajátjáról, a másikra tekintettel?
Vállalva akár a halál kockázatát is?
Merjük kimondani, csak az Úrban adatik egység; – amelyben lemondva a sajátunkról; – a másik, szintén az Úrban, ezzel nem él vissza.
Megfordítom: A másik, aki az Úrban van, nem is várja, hogy ebben a világban elhagyjam azt, ami az enyém; – mert becsüli és erősíti azt, ami az enyém; – és én is az övét.
Amíg azonban nem az Úrban vagyunk, nincs lehetőség a lemondásra; – főleg, hogy a másik sincs az Úrban.
Kimondhatjuk? A krisztusi ember egy határon túl soha nem mehet el, még önazonossága védelmében sem? Akkor inkább vállalja a halált?
– Még egy félreértést oszlassunk el.
Itt nem a szivárvány sokszínűségéről van szó, meg arról, hogy virágozzék minden virág.
Az apostol Isten rendjéből következő, alapvető kategóriákat, rendeket, önazonosságokat nevez meg.
Csak ezekből kiindulva lehet eleve beszélni a fenti kérdésekről: zsidó és nem zsidó, szolga és szabad, férfi és nő… (26–28).
– 3. Örökösök vagyunk!
Isten beteljesedett ígéreteinek birtokosai.
Ez az örökség valóban örök, maradandó, az idő nem emészti meg (Máté 6,19–21).
Ez az örökség az üdvösség, az örök élet (29).
Minden elmúlik.
Egyedül ez az élő hit ad értelmet és tartást.