előző nap
következő nap

„Fajtalan tisztátalanságodból meg akartalak ugyan tisztogatni, de te nem tisztultál meg” Ez 24,1–14

1 Így szólt az Úr igéje hozzám a kilencedik évben, a tizedik hónap tizedikén: 2 Emberfia! Írd föl magadnak ezt a nevezetes napot, éppen a mai napot: Babilónia királya éppen a mai napon indított támadást Jeruzsálem ellen. 3 Mondj példázatot az engedetlen népről, és mondd nekik: Így szól az én Uram, az Úr: Tedd föl a fazekat, tedd föl, vizet is tölts belé! 4 Rakj bele húsdarabokat, csupa jó darabot, combot és lapockát, a legjava csontokkal rakd tele! 5 A nyáj legjavából vedd azt, és rakj alá körben fát! Főzd a húsdarabokat, míg csak meg nem főnek a csontok is benne! 6 Ezzel azt mondja az én Uram, az Úr: Jaj a vérontó városnak, e rozsdás fazéknak, mert a rozsdája nem megy le róla! Szedd ki belőle a darabokat sorra, válogatás nélkül! 7 Mert ott van benne a vér, melyet a csupasz kőre ontott, nem a földre öntötte, hogy a por betakarhatná, 8 így keltett haragot, így indított bosszúra. Én is kiontom a vérét a csupasz kőre, hogy ne lehessen betakarni! 9 Azért ezt mondja az én Uram, az Úr: Jaj a vérontó városnak! Én is nagy máglyát rakatok: 10 hozzatok sok fát, gyújtsatok nagy tüzet, főzzétek puhára a húst, hadd főjön szét teljesen, égjenek oda a csontok! 11 Hagyjátok üresen állni a parázson, hadd tüzesedjék át, legyen izzó a rézfazék, hogy megolvadjon benne a tisztátalanság, leégjen róla a rozsda! 12 Kimerítő volt a fáradozás, mégsem ment le róla a sok rozsda, a tűzben is rajta maradt a rozsda! 13 Fajtalan tisztátalanságodból meg akartalak ugyan tisztogatni, de te nem tisztultál meg. Hát ne is tisztulj meg tisztátalanságodtól, amíg ki nem töltöm rajtad haragomat! 14 Én, az Úr, megmondtam, be is teljesedik, mert véghezviszem! Nem engedek, nem szánakozom, és nem könyörülök! Ahogyan éltél, és amiket tettél, aszerint ítéllek el! – így szól az én Uram, az Úr.

„Fajtalan tisztátalanságodból meg akartalak ugyan tisztogatni, de te nem tisztultál meg" (13). Jeruzsálemet, a vérontó várost rozsdás fazékhoz hasonlítja az Úr. Égre kiált benne a meggyilkoltak vére. Ezért Isten bosszúja is irgalmatlan lesz: ahogyan élt a város, aszerint ítéli meg az Úr. – Milyen jó azonban az Istenhez szívből megtérőknek tudni és vallani, és abban a bizonyosságban élni, hogy „Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől" (1Jn 1,7).

RÉ 129 MRÉ 129

„…miután megismertétek az Istent…” (Galata 4,8–11) Galata 4,8–11

(9) „…miután megismertétek az Istent…”(Galata 4,8–11)* ISTEN ISMERETÉTŐL SENKI SEM VÁLASZTHAT EL! (Róma 8,38) – 1. Milyenek voltunk? Nem ismertük az egyetlen, élő Istent, aki Jézus Krisztusban megmutatta magát és megváltott bennünket. Bármi lehet bálvány, ami az életünk csúcsára kerül, ural, kényszerít, megkötöz, nem hagy békén (8). – 2. De az Úr kegyelméből, megismerhettük Őt, az egyetlen, élő Istent. Olyan ez, mint amikor felveszem a szemüvegemet, és végre látok. Ebben a világban szükségünk van arra a szemüvegre, arra a nézőpontra, amit az élő Isten Jézus Krisztusban adott nekünk (9). – 3. Pál félti a galatákat, aggódik értük. Pál félti a galatákat attól, hogy visszaesnek a „pogányságba”. Mennyi „pogányság” kísért, fenyeget ma is bennünket: ószövetségi, másvallási, hitetlenségi, kegyességi „pogányság”; – amely „saját cselekményektől, érdemektől” várja a megváltást. De önmegváltás nincs (9–10). – 4. Pál félti a galatákat, aggódik értük. Áldott, személyes hang ez (11). Személyes szeretetünkből fakadó aggódásunk áldott, de soha nem írhatja felül azt a bizonyosságunkat, hogy az Úr már egyszer megismert szeretetétől senki és semmi el nem választhat bennünket (Róma 8,38); – hiszen ő előbb megismert, kiválasztott minket (9).

___

* ISTEN ISMERETÉTŐL SENKI SEM VÁLASZTHAT EL! (Róma 8,38)

– 1. Milyenek voltunk?

Nem ismertük az egyetlen, élő Istent, aki Jézus Krisztusban megmutatta magát és megváltott bennünket.

Ezért olyan isteneknek szolgáltunk korábban, amelyek nem azok, de mi imádtuk őket, hiszen irányították az életünket.

Ezek az „istenek” a bálványok.

Bármi lehet bálvány, ami az életünk csúcsára kerül, ural, kényszerít, megkötöz, nem hagy békén.

A világ minden „eleme” lehet „istenné”, azaz bálvánnyá (3).

Van is bőven belőlük (8).

– 2. De az Úr kegyelméből, megismerhettük Őt, az egyetlen, élő Istent.

Olyan ez, mint amikor felveszem a szemüvegemet, és végre látok.

Ebben a világban szükségünk van arra a szemüvegre, arra a nézőpontra, amit az élő Isten Jézus Krisztusban adott nekünk. Őbenne, a feltámadott Úrban másként, azaz „valóban” látjuk, értjük, éljük a világot (9).

– 3. Pál félti a galatákat, aggódik értük. Pál félti a galatákat attól, hogy az ószövetségi törvény, ünnepek, ritualizmus kötöttségéhez visszatérjenek.

Határozottan erre történik utalás.

Ravasz László szerint a ritualizmus pogányság.

Mennyi „pogányság” kísért, fenyeget ma is bennünket: ószövetségi, másvallási, hitetlenségi, kegyességi „pogányság”; – amely saját cselekményektől várja a megváltást.

De önmegváltás nincs (9–10).

– 4. Pál félti a galatákat, aggódik értük.

Áldott, személyes hang ez.

Igenis, van helye a keresztyénségben a személyességnek, az érzelmeknek is; – meghatározott körben és határokig.

Akit szeretünk, azt féltjük, annak a hitéért, az üdvösségéért is aggódunk, mert szeretnénk őket „odaát” is látni.

Ezt ne tagadjuk.

Noha tudjuk, hogy „odaát” minden „más” lesz (Máté 22,30); – de lehetetlen, hogy akik itt fontosak nekünk, „odaát” ne lehessenek azok, a Krisztusban (11).

Személyes szeretetünkből fakadó aggódásunk áldott, de soha nem írhatja felül azt a bizonyosságunkat, hogy az Úr már egyszer megismert szeretetétől senki és semmi el nem választhat bennünket (Róma 8,38); – hiszen ő előbb megismert, kiválasztott minket (9).