(24) „Énók az Istennel járt, és egyszer csak eltűnt, mert Isten magához vette őt.” (1Mózes 5) EGYSZER ELTŰNÜNK! – 1. Ezen a tényen az sem segítene, ha többszáz évig élnénk(26) Tulajdonképpen nem ismerjük, hogy a tudósításban hány nap egy esztendő, de nem is ez a lényeg. Az ember meghal, eltűnik. Ma pedig az információs áradat következtében már az a semmirevaló álvigaszunk sem lehet, hogy legalább a „saját köreinkben” egy ideig megőrzik emlékünket (29). Felnövekvő generációk alapvetően más értékrend mentén állítják össze „emlékezetkultúrájukat”; – ha egyáltalán lesz még ilyen.* Eltűnünk, vegyük ezt komolyan. – 2. Egyetlen lehetőségünk, hogy az Istennel járva, az Ő dicsőségére éljünk, és végezzük (el) azt a munkát, amit az Úr ránk bízott, mint Énók (János 17,4). Egyedül Ő az, aki Jézus Krisztusban számon tart (Lukács 10,20), magához vesz (18–24). Ő „csak” harminchárom évet élt, nem matuzsálemi időt, és volt–e teljesebb élet az Övénél (26). Jézus Krisztusban tudjuk, hogy nem eltűnünk… ** – 3. Ugyanakkor mégis felelősségünk lenne, az új nemzedék emlékezetét, saját „kultúrájának” igaz értékei mentén felfrissíteni.

___

* Az ember meghal, eltűnik.

Ma pedig az információs áradat következtében már az a semmirevaló álvigaszunk sem lehet, hogy legalább, ha a saját feladatunkban valami „eredményt” sikerült elérnünk, akkor ott, vagy legalább a szeretteink körében fennmarad a nevünk (29).

Egyre inkább nem igaz már ez sem.

Igazán „nagyokat” felejtenek el, vagy csak szakmai szűk körök ápolják emléküket egy rövid ideig.

Felnövekvő generációk alapvetően más értékrend mentén állítják össze „emlékezetkultúrájukat”; – ha egyáltalán lesz még ilyen.

** – és nem is baj, ha itt elfelejtenek, nem ezért tettük a dolgunkat.