„...gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben...” Mt 6,16–24
„...gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben..." (20). Gyermek- és ifjúkorunk meghatározó élményei közé tartozhatnak olyan mesék vagy regények, amelyekben a megálmodott, vágyott kincs állt a középpontban. Urunk óv a földi kincsek gyűjtésétől, az értelmetlen és hamar szétfoszló ábrándoktól. Az ige figyelmeztet: „...semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle" (1Tim 6,7). Csak a Jézus Krisztusban elnyerhető mennyei kincset. Gyűjtsd ezt!
RÉ 267 MRÉ 405
„Mivel sok jószáguk volt, nem lakhattak együtt. Össze is vesztek…” (1Mózes 13) 1Mózes 13
(6) „Mivel sok jószáguk volt, nem lakhattak együtt. Össze is vesztek…”(1Mózes 13)* ISTEN ÁLDÁSA. – 1. Azért egyszer el kellene gondolkodnunk azon, hogy „hívőként” is milyen kérlelhetetlenek vagyunk, ha a saját „javainkról”, igazunkról és érdekeinkről van szó. Egy „jottányit” sem engedünk ilyenkor. Kár ezt szépíteni. – 2. Jó Ábrahám történetét, így a mai fejezetet is, a teljes Írás krisztusi összefüggésében szemlélni. Ebben a tágabb nézőpontban Isten ígéreteit jól értjük, e–világi áldásait nem értékeljük túl. Tehát Ábrahám és Lót vagyonosodása (1–2), az ebből fakadó feszültségek időlegesen bölcsnek és békésnek tűnő megoldása (5–13), az itteni föld ígérete, Ábrahám leendő utódainak száma, nagysága csak alázatra inthet (14–18). – 3. Az Isten minden itt megtapasztalt áldása csak arra vezethet, hogy még inkább odameneküljünk Őhozzá, mindent továbbra is Őtőle várjunk, és hálával tudjunk élni azokkal (4). Ezért itt is az Úr Jézus Krisztusban, az örök élet tágasságában kell élni, birtokolni, bánni mindennel és mindenekkel. Jézus Krisztusra tekintve lehet mindent a maga helyén, az örök élet rendjében „kezelni”.
___
– 1. Azért egyszer el kellene gondolkodnunk azon, hogy „hívőként” is milyen kérlelhetetlenek vagyunk, ha a saját „javainkról”, igazunkról és érdekeinkről van szó.
Egy „jottányit” sem engedünk ilyenkor.
Kár ezt szépíteni.
– 2. Jó Ábrahám történetét, így a mai fejezetet is, a teljes Írás krisztusi összefüggésében szemlélni.
Ebben a tágabb nézőpontban Isten ígéreteit jól értjük, e–világi áldásait nem értékeljük túl, mert Jézus Krisztus eljövendő, maradandó városára tekintve mindezek csak a végső, megváltó beteljesedés „jelei”, igazolásai, miszerint az Úrral járva a „legjobb nyomon” vagyunk (Zsidókhoz írt levél 13,14).
Tehát Ábrahám és Lót vagyonosodása (1–2), az ebből fakadó feszültségek időlegesen bölcsnek és békésnek tűnő megoldása (5–13), az itteni föld ígérete, Ábrahám leendő utódainak száma, nagysága csak alázatra inthet (14–18).
– 3. Az Isten minden itt megtapasztalt áldása csak arra vezethet, hogy még inkább odameneküljünk Őhozzá, mindent továbbra is Őtőle várjunk, és hálával tudjunk élni azokkal (4).
Örülhetünk az Úr ajándékainak, de nem tarthatunk meg mindent magunknak, hanem tovább kell adnunk a javakat másoknak, a ránk bízottaknak, el kell engedni sok mindent, mert maradandó javaink nem itt, hanem ott lesznek majd.
Ezért itt is az Úr Jézus Krisztusban, az örök élet tágasságában kell élni, birtokolni, bánni mindennel és mindenekkel.
Nem véletlen, hogy a csillagok ragyogása mellett a föld porához is hasonlítja az itteni „javakat” az Ige.
Jézus Krisztusra tekintve lehet mindent a maga helyén, az örök élet rendjében „kezelni”.