előző nap
következő nap

„Keressétek először Isten országát...” Mt 6,25–34

25 Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, se testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? 26 Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem vagytok-e ti értékesebbek azoknál? 27 Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy perccel is? 28 Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mező liliomait, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, 29 de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. 30 Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek? 31 Ne aggódjatok tehát, és ne kérdezgessétek: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? 32 Ilyesmikért a pogányok törik magukat; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. 33 Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek. 34 Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.

„Keressétek először Isten országát..." (33). Urunk az aggódástól szeretne megszabadítani bennünket. Milyen nehezen tanulunk! Szükségleteink, vágyaink, terveink, elérendő célkitűzéseink egészen betöltenek bennünket. Ezzel együtt Isten országa dolgairól Pató Pál módjára gondolkodunk: „Ej, ráérünk arra még!" Ezért Isten országa egészen kimaradhat az életünkből. Nem tapasztaljuk naponta Isten gondoskodó szeretetét? Ne aggódjunk, inkább keressük először az ő országát.

RÉ 266 MRÉ 358

„…áldott a Felséges Isten…” (1Mózes 14) 1Mózes 14

(20) „…áldott a Felséges Isten…” (1Mózes 14) ÁLDOTT AZ ISTEN – 1. Négy keleti király megtámadott öt kánaáni városkirályságot, legyőzték őket, lakóit foglyul ejtették, a városokat kifosztották. Így került fogságba Ábrahám unokaöccse, Lót is (1–12). Szükség van az áldott Isten irgalmas jelenlétére, mert az Éden kertjén kívül „erővel” dőlnek el a dolgok azóta is. – 2. Ábrahám is ügyes taktikával, éjszakai rajtaütéssel verte meg a győztes keleti királyok seregét, visszaszerezte a zsákmányt, megszabadította Lótot is. Ábrahám itt mégis az isteni szabadítás eszköze lehetett; – hiszen nem támadott, csak védekezett, és az övéi segítségére sietett. Ez így is van rendjén. Ahol nem támadnak, de hittel védekeznek, ott az áldott Úr szabadítást ajándékoz a kellő időben övéinek (13–16). – 3. Az itteni győzelmek és „szabadulások” azonban mindig csak időlegesek. Ezért sem fogad el Ábrahám semmit a Lót miatt megsegített, de züllött város javaiból győzelmi ajándékként. Ugyanakkor elfogadja Jeruzsálem pap–királyának, Melkisédeknek áldó szavait, hiszen Ábrahám tudja, hogy a Magasságos Isten segítette őt győzelemre. A kenyér és a bor az áldott Isten látható, konkrét áldásának megjelenítése, amely ugyanakkor hirdeti, hogy eljön majd az az áldott, örökkévaló király,akinek kenyere és bora az örök életre táplál bennünket; – vagyis nemcsak időleges, hanem maradandó szabadulást ajándékoz nekünk (17–24).*

___

* Az áldás hitből fakadó, Isten kezébe helyező felkiáltás: Áldott Ábrahám, és áldott a Magasságos Isten, aki a győzelmet adta!

Ábrahám tizedet adott Melkisédeknek, amivel a papnak kijáró tisztességet adta meg, és az áldást viszonozta.

Ezt a mozzanatot elemzi olyan nagyfontosságú tényként a Zsidókhoz írt levél 7. része, amely Melkisédekben a Messiásnak egy típusát látta.

Ehhez a látáshoz azonban volt még egy összekötő láncszem, a Zsoltárok 110,4; amelynek messiási vonatkozású kijelentése úgy értelmezendő, hogy a Jeruzsálemben trónoló Messiás majd a Melkisédek „rendje”, azaz módja, tiszte szerint pap lesz, vagyis király és pap egy személyben.

Melkisédek, az egykori jeruzsálemi papkirály, a Magasságos Isten szolgája tehát a Zsidókhoz írt levél szerzője előtt a Messiás jellegzetes előképe (típusa) volt.

Melkidések története szemlélteti: a Messiás még Ábrahámnál is nagyobb, mert az ősatya a tizedadásban megalázta magát a „Messiás” előtt.