előző nap
következő nap

„...hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát.” Mt 7,24–29

24 Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát. 25 És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és nekirontottak annak a háznak, de nem dőlt össze, mert kősziklára volt alapozva. 26 Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló a bolond emberhez, aki homokra építette a házát. 27 És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és az összedőlt, és teljesen elpusztult. 28 Amikor Jézus befejezte ezeket a beszédeket, a sokaság álmélkodott tanításán, 29 mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudóik.

Jézus példázata világossá teszi, hogy nem úgy tanít, mint az írástudók. Neki nem a látszat a fontos. A homokra épült ház lehet, hogy gyorsabban készül, és ugyanolyan tetszetősnek néz ki, mint a sziklára épült. Ha viszont nincs alapja, a megpróbáltatásokban összeomlik. Ha nem csupán az számít nekünk, hogy mit szólnak az emberek az életünkhöz, akkor nem elég hallani, olvasni Jézus szavát. Szükséges ráépíteni, vagyis engedni az ő szavának, életemet a szavához igazítani.

RÉ 274 MRÉ 399

„…földre borult…” (1Mózes 18) 1Mózes 18

(2) „…földre borult…” (1Mózes 18) A HIT LEBORULÁS ISTEN ÉS EGYMÁS ELŐTT. – 1. Ábrahám három férfit látott, a nappali hőség elviselhetetlen idején. Ilyenkor messze kíván az ember minden vendéget. Akkor más volt még a rend, vagyis volt elemi rend. Ábrahám felkelt a hőségben, eléjük futott­­­, leborult előttük, és a vendéglátás szabálya szerint ellátja őket, először víz, lábmosás, néhány falat, majd a lángos és a borjú. Ábrahám azzal is kifejezi tiszteletét, hogy nem vesz részt az asztalközösségben, vagyis ez nemcsak az elkülönülés, hanem a tisztelet jele is. – 2. A hit mindig itt kezdődik, segíteni azokat a keveseket, akiket az Úr elénk küld, tisztelő szeretettel segíteni, vagyis nemcsak „tömni”, hanem „meghallgatni”, „megszólítani”, emberi, szerető hangon. Ilyenkor mindig az Urat vendégeljük meg, Ővele van közösségünk (Zsidókhoz írt levél 13,2). Aki azonban az emberek előtt nem tud leborulni, az Isten előtt soha nem fog. – 3. Az Ő jelenléte pedig rendkívüli ígéreteket, lám Izsák ígérete (9–11), és irgalmas közbenjáró könyörgéseket bíz ránk ebben a világban (16–28), kételkedést, nevetést nem megengedve (12–15).