(1) „…olyanná teszlek a fáraó előtt, mintha Isten volnál.” (2Mózes 7,1–25) MINDIG ISTEN ÜZENETE A LÉNYEGES. – 1. Ezt az üzenetet úgy tolmácsolja a megbízott, „mintha isten lenne”, azaz isteni felhatalmazással és erővel szól az igehirdető. Vagyis nem válik istenné, de az üzenet Isten szavaként szólal meg. Ennek nyomán valljuk és tapasztaljuk, hogy Isten Igéjének hirdetése, Isten beszéde (1–2). – 2. Ezt az üzenetet többféle jel is kísérheti,kornak, helynek, hallgatóságnak megfelelően. Ezek azonban mindig az üzenetet igazolják. Éppen ez a különbség az egyiptomi mágusok mutatványa és a mózesi jelek között: az előbbi öncélú, az utóbbi az isteni üzenet hitelesítése.* Ma az igehallgató gyülekezet puszta léte is csoda. Nem is beszélve az üzenet hatásáról, Isten munkájáról, azokról a jelekről, amiket testi szemekkel nem látunk, soha nem tudunk meg (8–22). – 3. Tehát az igehirdetésnek van hatása ma is. Csak ennek van hatása, a többi is fontos, de könnyen emberi mutatvánnyá lehet, amivel mi akarunk hatni. Ahol igehirdetés helyett erre vágynak, ott Isten keményítette meg a szíveket az üzenetre, de mi csak hűséggel szóljunk tovább (3; 23).

___

*  Ez a jel mindig túlmutat az emberi lehetőségeken, Isten mindenhatóságára; de lehet figyelmeztető csapás is; lehet jel az is, ahogy az alkalmatlan Mózest minderre alkalmassá teszi az Isten (2Korinthus 11,6).