„...keresztre feszítsék, de harmadnapon feltámad” Mt 20,17–19
„...keresztre feszítsék, de harmadnapon feltámad" (19). Az evangélisták feljegyzései Jézus jóslatairól nem egyeznek minden részletükben, de abban mindegyik beszámoló egységes, hogy Jézus tudta, mi vár rá Jeruzsálemben. Így ment a sorsa elé. Megváltásunkat nem véletlenek szerencsétlen sorozatának vagy a szentföldi hatalmasságok ármánykodásának köszönhetjük, hanem annak, hogy az Atya irántunk való végtelen szeretetében elküldte a Fiát, aki engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.
RÉ 183 MRÉ 308
„Elverte a jégeső…” (2Mózes 9) 2Mózes 9
(25) „Elverte a jégeső…” (2Mózes 9) ISTEN CSAPÁSAI.* – 1. Az Úr a csapásokkal bizonyítja, hogy mennyire szereti népét, és megkülönbözteti őket másoktól (4–6), mert népét és azok lakhelyét nem érik el a csapások (26). Nem személyválogató az Isten, de Ő nem emberi logika szerint cselekszik (5Mózes 10,17). – 2. Isten népének közössége, a „kihívottak közössége”, az egyház egy bárka, amely véd a pusztulástól, és amelyet Isten kegyelme hordoz. – 3. Áldott legyen az Isten azért, hogy Ő nem leli kedvét a bűnös halálában, hanem megtérést és életet akar (Ezékiel 18,23; János 10,10), csapásait egyszülött Fiára, Jézus Krisztusra terhelte, hogy rajtunk és a világon (!) könyörülhessen (János 3,16). Ő nem a csapások, hanem a könyörület Istene: ez biztos!
___
* A fáraó ijedtségében bűnt vall, mint egy gyerek, amikor elverték, és arra kéri Mózest, hogy könyörögjön érte és népéért (27).
De a csapások megszűnése után továbbra is konok maradt.
Pont ennyit ér a félelemből kifacsart hit.
Ennek ellenére a félelmeket nem becsüljük le, Isten nagy szerepet szánt a félelemnek, hogy övéi hitét építse (Róma 11,20).
A fáraó konok maradt, mert az Úr megkeményítette a szívét (12).