előző nap
következő nap

„ Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok,...” Mt 23,23–36

23 Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhagytátok azt, ami a törvényben fontosabb: az igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget; pedig ezeket kellene cselekedni, és azokat sem elhagyni. 24 Vak vezetők, kiszűritek a szúnyogot, a tevét pedig lenyelitek. 25 Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, belül pedig tele vannak rablásvággyal és féktelenséggel. 26 Vak farizeus, tisztítsd meg először a pohár és a tál belsejét, hogy azután a külseje is tiszta legyen! 27 Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal. 28 Így kívülről ti is igaznak látszotok az emberek szemében, de belül tele vagytok képmutatással és törvényszegéssel. 29 Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert síremlékeket emeltek a prófétáknak, és felékesítitek az igazak sírköveit, 30 és ezt mondjátok: Ha atyáink idejében éltünk volna, nem vettünk volna részt velük a próféták vérének kiontásában. 31 Ezzel csak azt bizonyítjátok magatokról, hogy fiai vagytok a próféták gyilkosainak. 32 Cselekedjetek csak ti is atyáitok mértéke szerint! 33 Kígyók, viperafajzatok! Hogyan menekülhetnétek meg a gyehennával sújtó ítélettől? 34 Ezért íme, én prófétákat, bölcseket és írástudókat küldök hozzátok: egyeseket közülük megöltök és keresztre feszítetek majd, másokat pedig megkorbácsoltok zsinagógáitokban, és városról városra üldöztök, 35 hogy rátok szálljon minden igaz vér, amelyet kiontottak a földön, az igaz Ábel vérétől Zekarjának, Barakjá fiának véréig, akit meggyilkoltatok a templom és az áldozati oltár között. 36 Bizony mondom nektek: mindez megtörténik ezzel a nemzedékkel.

 


Jézus nagyon keményen konfrontál. Neki nem mindegy, hogyan élünk, és nem mindegy, miben és hogyan hiszünk. Elmondja, hogy van olyan életforma, és van olyan vallásosság, amely káros, mert ítélet és gyehenna a vége. Azért beszél erről ilyen szigorúan és nyíltan, mert szeret, és nem akarja, hogy elkárhozzunk. Életünket és hitünket viszont nekünk kell az ő útmutatása szerint és az ő segítségével tisztán tartani.

RÉ 36 MRÉ 36

„…szentelj nekem ünnepet…” (2Mózes 23) 2Mózes 23

(14) „…szentelj nekem ünnepet…”(2Mózes 23)* ISTEN ÜNNEPLÉSRE HÍVJA NÉPÉT. – 1. Ennek az ünneplésnek oka van, tehát van miért ünnepelni, örülni, hálát adni, hiszen szabadító (9) és gondviselő (15–19) Istenünk van, aki előttünk jár, megőriz az úton, elvisz arra a helyre, amit kijelölt nekünk, hogy aztán végső otthonunkba is bizonnyal megérkezzünk (20–32). – 2. Ez az ünneplés aztán örömmel tölti meg a hétköznapokat is, megáldja egymáshoz való viszonyunkat (1–13), szeretteinkkel (1–3), ellenségeinkkel (4–9) és a teremtett világgal (10–13) való kapcsolatunkat (32–33). – 3. A Reformációi Emlékbizottság záró ülésén azt állapítottuk meg, hogy végre mi, protestánsok is tudtunk egy kicsit ünnepelni, felszabadultan örülni, közösségben hálát adni szabadító Istenünk előtt. Mi, protestánsok nehezen tudunk ünnepelni, örülni. Ezt sokkal hitelesebben gyakorolják katolikus testvéreink. Mi állandóan gondolkodunk, elemzünk, stratégiákat gyártunk, panaszkodunk, és még a prédikációban is jól megdolgoztatjuk a hallgatóságot. Nem tudunk csak úgy ünnepelni. Pedig van okunk ünnepelni, Jézus Krisztus feltámadott, ennek pedig áldott következményei vannak mindennapjainkra és öröklétünkre nézve.

___

* ISTEN ÜNNEPLÉSRE HÍVJA NÉPÉT.

– 1. Ennek az ünneplésnek oka van!

Tehát van miért ünnepelni, örülni, hálát adni, hiszen szabadító (9) és gondviselő (15–19) Istenünk van, aki előttünk jár, megőriz az úton, elvisz arra a helyre, amit kijelölt nekünk, hogy aztán végső otthonunkba is bizonnyal megérkezzünk (20–32).

Isten népe az ünneplésben mennyei örömmel töltődik fel, szabadító és gondviselő Istenének színe előtt, Ővele közösségben.

– 2. Ez az ünneplés aztán örömmel tölti meg a hétköznapokat is: – megáldja egymáshoz való viszonyunkat (1–13), szeretteinkkel (1–3), ellenségeinkkel (4–9) és a teremtett világgal (10–13) való kapcsolatunkat.

Az ünneplés nagy áldása az is, hogy az ebből fakadó öröm és reménység, valamint bizonyosság türelmet ajándékoz nekünk, tudva, hogy Isten ígéretei nem azonnal, hanem fokozatosan, az Isten időszámítása szerint teljesednek be (29–30).

Az ünneplő ember a hétköznapokban türelmes, valamint elégedett, mert ismeri életének Isten által kiszabott határait (31).

Ugyanakkor az ünneplő ember mindenhol és mindenkor szelíd bátorsággal vállalja Istenét, hitét, még a legnehezebb helyzetben is; – noha Isten embere soha nem támad, nem ellenségeskedik; – de nem is köt hitetlen szövetséget csupán érdekből; – hanem hűséggel megmarad az Úr útján (32–33).

– 3. A Reformációi Emlékbizottság záró ülésén azt állapítottuk meg, hogy végre mi, protestánsok is tudtunk egy kicsit ünnepelni, felszabadultan örülni, egymással közösségben hálát adni szabadító Istenünk előtt.

Ezt azért is emeltük ki, mert mi, protestánsok nehezen tudunk ünnepelni, örülni.

Ezt sokkal hitelesebben tudják gyakorolni katolikus testvéreink.

Mi állandóan gondolkodunk, elemzünk, stratégiákat gyártunk, panaszkodunk, és még a szegényes liturgia által keretezett prédikációban is jól megdolgoztatjuk a hallgatóságot, akik igen kénytelenek figyelni ahhoz, hogy követni tudják a nehéz Igék és a nehéz igehirdetések gondolatmenetét.

Nem tudunk csak úgy ünnepelni.

Pedig igehirdetéseink is lehetnének egyszerűbbek, amelyek egyszerűen felragyogtatják a krisztusi örömhírt, nem gyötrik meg a hallgatót, és hagynak egy kicsit örvendezni, örülni is.

Mert van okunk ünnepelni, Jézus Krisztus feltámadott, ennek pedig áldott következményei vannak mindennapjainkra és öröklétünkre nézve.