„nincsen itt, mert feltámadt,... és előttetek megy Galileába...” Mt 28,1–10
Jézus „nincsen itt, mert feltámadt,... és előttetek megy Galileába..." (6–7). Miért Galileába? Jézus a legtöbb időt ott töltötte, ott volt a legtöbb testi-lelki szükség, és a legtöbb emberrel ott találkozott. Talán azt kívánta, hogy jussanak ők is bizonyosságra, hogy ő él, feltámadt (Kálvin). Jézus ma sem egy-két szép ünnepnapot akar adni, hanem az övéivel akar lenni hétköznapi gondjaik, terheik hordozásában. Feltámadása nem azt jelenti, hogy elment tőlünk, hanem velünk van, bárhol, bármilyen körülmények között is élünk.
RÉ 186 MRÉ 228
„Faragj két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat!” (2Mózes 34) 2Mózes 34
(1) „Faragj két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat!” (2Mózes 34)* NAGYANYÁM EGYKORI ÉKES PORCELÁNVÁZÁJÁT ma is őrzöm. Egyedül ez maradt meg utánuk. Az ékes vázán is számos repedés, ragasztás árulkodik „múltjáról”, lemoshatatlan „világpiszok” halványította el színeit… – 1. Vannak olyan repedések, amelyeket hiába próbálunk eltüntetni, újból és újból előtolakodnak, épületeken, törékeny használati tárgyakon, nem is beszélve azokról a szakadékokról, amelyeket ebben a világban nem lehet áthidalni. Ami egyszer meghasadt, az itt, ebben a világban „hasadt” marad, legyen az tárgy, szív, kapcsolat. A halál könyörtelen ténye bizonyítja mindezeket. A mostani kőtábla csak hasonlít az eredetihez, de nem az. A teljesen újat nem ember készíti el. – 2. Ezeket a repedéseket, mindkét oldalról az emberi bűn okozza. Ilyen tekintetben mindegy, hogy ki hol áll, egyformán hasogatjuk a világot és egymást. Áron és a vele lévő nép türelmetlen és hitetlen bálványozása ugyanolyan gyalázat, mint Mózes ó-emberi indulata, amellyel földhöz vágja a kőtáblákat, és igazságosztó hevében kiírtatja a vétkezőket. – 3. De Jézus Krisztus feltámadott a halálból. Isten új kőtáblákat adott népének, új szövetséget kötött velük, kinyilvánította változatlan hűségét irántuk.
___
*NAGYANYÁM EGYKORI ÉKES PORCELÁNVÁZÁJÁT ma is őrzöm.
Egyedül ez maradt meg utánuk, egykori házuk, kedves dolgaik, ők maguk is testben az enyészeté, már régóta.
Az ékes vázán is számos repedés, ragasztás árulkodik „múltjáról”, lemoshatatlan „világpiszok” halványította el színeit…
– 1. Vannak olyan repedések, amelyeket hiába próbálunk eltüntetni, újból és újból előtolakodnak, épületeken, törékeny használati tárgyakon, nem is beszélve azokról a szakadékokról, amelyeket ebben a világban nem lehet áthidalni.
Ami egyszer meghasadt, az itt, ebben a világban „hasadt” marad, legyen az tárgy, szív, kapcsolat.
A halál könyörtelen ténye bizonyítja mindezeket.
A mostani kőtábla csak hasonlít az eredetihez, de nem az.
A teljesen újat nem ember készíti el.
– 2. Ezeket a repedéseket, mindkét oldalról az emberi bűn okozza.
Ilyen tekintetben mindegy, hogy ki hol áll, egyformán hasogatjuk a világot és egymást.
Áron és a vele lévő nép türelmetlen és hitetlen bálványozása ugyanolyan gyalázat, mint Mózes ó–emberi indulata, amellyel földhöz vágja az Istentől „személyesen” rábízott kőtáblákat, és igazságosztó hevében istent játszva, a lévitákkal kiírtatja a vétkezőket, majd meg is dicséri a vérontókat.
– 3. A bűn zsoldja a halál! (Róma 6,32)
A következményeket hordozzuk.
De Jézus Krisztus feltámadott a halálból.
Isten új kőtáblákat adott népének, új szövetséget kötött velük, kinyilvánította változatlan hűségét irántuk.
Csak a szabadító Isten, a feltámadott Jézus Krisztus az egyetlen reménységünk, mert Őbenne bízva a repedés nem hasad tovább, odaát pedig teljesen új váza készül majd.
Addig azonban marad a repedés.
Az új kőtáblákkal már Mózesnek is vesződnie kell, nem készen kapja azokat.
Bár Jézus Krisztusban megbocsát az Isten, mert türelme hosszú és szeretete nagy, és ezer nemzedéken át irgalmas, de nem hagyja egészen büntetés nélkül a vétkeket (5–7).
Itt elszenvedjük a repedéseket, de nem szabad a törékeny életekkel indulatosan vagdalkozni, bármelyik oldalon álljunk is.
Jézus Krisztus feltámadott, ezért Isten rendje iránti hűséggel (11–28), ragyogó arccal könyörgünk (29–35): Járj közöttünk, Urunk! (8–9)