előző nap
következő nap

„...sőt megerősödött a hitben, dicsőséget adva Istennek...” Róm 4,13–25

13 Mert Ábrahám vagy az utóda nem a törvény, hanem a hitből való igazsága alapján részesült abban az ígéretben, hogy örökölni fogja a világot. 14 Hiszen ha a törvény alatt élők az örökösök, akkor üressé lett a hit, és hiábavaló az ígéret, 15 mivel a törvény csak Isten haragjához vezet. Ahol azonban nincs törvény, ott nincs törvényszegés sem. 16 Azért hitből, hogy kegyelemből legyen, és így bizonyos legyen az ígéret Ábrahám minden utóda számára: nemcsak a törvényből valóknak, hanem az Ábrahám hitét követőknek is. 17 Ő, ahogyan meg van írva: „sok nép atyjává tettelek téged", mindnyájunk atyja Isten színe előtt, akiben hitt, aki megeleveníti a holtakat, és létre hívja a nem létezőket. 18 Reménység ellenére is reménykedve hitte, hogy sok nép atyjává lesz, ahogyan megmondatott: „Ilyen sok lesz a te utódod!" 19 Mert hitében nem gyengült meg, amikor arra gondolt, hogy százesztendős lévén, elhalt már saját teste, és Sára méhe is elhalt. 20 Isten ígéretében nem kételkedett hitetlenül, sőt megerősödött a hitben dicsőséget adva Istennek, 21 és teljesen bizonyos volt afelől, hogy amit Isten ígér, azt meg is tudja tenni. 22 Ezért Isten ezt „be is számította neki igazságul". 23 De nem egyedül érte van megírva, hogy „beszámította neki igazságul", 24 hanem értünk is, akiknek majd beszámítja, mert hiszünk abban, aki feltámasztotta a halottak közül Jézust, a mi Urunkat, 25 aki halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért.

„...sőt megerősödött a hitben, dicsőséget adva Istennek..." (20). Ábrahám a hívők atyja és példaképe. Hitt Isten ígéretében, hogy azt, ami emberileg lehetetlen, Isten meg tudja adni neki: Izsákot, hite ajándékát és örökösét. Hitünk gyakran olyan, mint a szél ingatta nádszál, ezért szükségünk van arra, hogy erősítsük. Ebben segít Isten igéje, az imádság és a hívő testvéri közösség. Őseink és kortársaink hite minket erősíthet, a mi hitünk pedig másokat. A hitben ingadozókat bátorítsuk, hogy megerősödjenek a hitben, így adva dicsőséget Istennek.

RÉ 349 MRÉ 234

„…csak azt fogom mondani, amit az Úr mond nekem.” (1Királyok 22,1–28) 1Királyok 22,1–28

(14) „…csak azt fogom mondani, amit az Úr mond nekem.”(1Királyok 22,1–28)* HOGYAN HIRDETHETJÜK MA AZ ÚR ÜZENETÉT? Míkájehú próféta esete segít a válasz megfogalmazásában – 1. Csak azt mondhatjuk tovább, amit Isten Igéjéből kaptunk, megértettünk, megragadtunk (14). – 2. Soha nem szólhatunk úgy az Úr nevében, hogy direktben tetszeni, vagy beolvasni akarunk másoknak, mert mindkét esetben olcsó módon kiszolgáljuk a hallgatókat, vagy saját magunk gyarló emberi indulatát. Nem akarunk sem kedvezni, tetszeni, sem dorgálni, mert egyik módon sem akarunk szándékosan hatni (13–16). – 3. Az Úr nevében mondott szavainkért vállaljuk a felelősséget, azért megaláztatást, szenvedést is elhordozunk, noha soha senkiről nem mondjuk ki, hogy a másik hamis próféta, és csak mi vagyunk az igazak. Ezt majd az Úr nyilvánvalóvá teszi (18–28). – 4. Nem konkrét ügyekben mondunk tanácsot az Úr nevében, miszerint menj, vagy ne menj, ezt tedd, vagy azt tedd! Ugyan kivételes esetben erre is vonatkozhat a prófécia. Isten általunk közölt beszéde azonban arra a lelkületre mutat rá, amit eleve megítél az Isten, ami hitetlen, gonosz, halálos, „áhábi”… (1–8).

___

* HOGYAN HIRDETHETJÜK MA AZ ÚR ÜZENETÉT?

Míkájehú próféta esete segít válasz megfogalmazásában

– 1. Csak azt mondhatjuk tovább, amit Isten Igéjéből kaptunk, megértettünk, megragadtunk.

Vagyis nem látomás és egyéb csodás módon, hanem szentlelkes értelemmel befogadott üzenetet adhatunk tovább, amely személyessé lett számunkra is.

Az üzenet így csak akkor adatik, ha naponta tanulmányozzuk az Úr üzenetét, és hitünk egyre érettebbé fejlődik (14).

– 2. Soha nem szólhatunk úgy az Úr nevében, hogy direktben tetszeni, vagy beolvasni akarunk másoknak, mert mindkét esetben olcsó módon kiszolgáljuk a hallgatókat, vagy saját magunk gyarló emberi indulatát.

Nem akarunk sem kedvezni, tetszeni, sem dorgálni, mert egyik módon sem akarunk szándékosan hatni (13–16).

– 3. Az Úr nevében mondott szavainkért vállaljuk a felelősséget, azért megaláztatást, szenvedést is elhordozunk, noha soha senkiről nem mondjuk ki, hogy a másik hamis próféta, és csak mi vagyunk az igazak.

Ezt majd az Úr nyilvánvalóvá teszi, nemcsak az események alakításában, hanem Őtőle kapott erőnkben, hitelességünkben, szelíd határozottságunkban is (18–28).

– 4. Nem konkrét ügyekben mondunk tanácsot az Úr nevében, miszerint menj, vagy ne menj, ezt tedd, vagy azt tedd!

Ugyan kivételes esetben erre is vonatkozhat a prófécia.

Isten általunk közölt beszéde azonban arra a lelkületre mutat rá, amit eleve megítél az Isten, ami hitetlen, gonosz, halálos, „áhábi”… (1–8).