előző nap
következő nap

„...ahogyan Krisztus is befogadott titeket...” Róm 15,1–13

1 Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk. 2 Mindegyikünk a felebarátja kedvét keresse, mégpedig annak javára és épülésére. 3 Hiszen Krisztus sem a maga kedvére élt, hanem amint meg van írva: „A te gyalázóid gyalázásai hullottak énreám." 4 Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk. 5 A türelem és vigasztalás Istene pedig adja meg nektek, hogy egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint, 6 hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját. 7 Ezért fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket Isten dicsőségére. 8 Mert azt mondom, hogy Krisztus a zsidóság szolgájává lett Isten igazságáért, hogy megerősítse az atyáknak adott ígéreteket, 9 a népek pedig irgalmáért dicsőítsék Istent, amint meg van írva: „Ezért magasztallak téged a népek között, és nevednek dicséretet éneklek." 10 Azután ezt is mondja: „Örüljetek, népek, az ő népével együtt." 11 Majd ismét: „Dicsérjétek az Urat mind, ti népek, dicsőítsék őt mind a nemzetek." 12 Ézsaiás pedig így szól: „Hajtás sarjad Isai gyökeréből, és népek uralkodójává emelkedik: benne reménykednek a népek." 13 A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által.

Mennyire fontos volt Pálnak, hogy a római keresztyének egymást befogadó közösség legyenek! S mennyire fontos ma is a családban, a gyülekezetben és más közösségekben, hogy elfogadjuk a másikat. Ez nem emberi elhatározás kérdése, és nem önmagunktól van. Pál rámutat az alapra, a forrásra: „...ahogyan Krisztus is befogadott titeket..." (7). A kereszten megpecsételt befogadó szeretet kísérjen ma minden keresztyént!

RÉ 117 MRÉ 117

„…a Júda országában maradt nép…” (2Királyok 25) 2Királyok 25

(22) „…a Júda országában maradt nép…”(2Királyok 25) Mindenkinek nehéz. Azoknak is, akiket fogságba hurcoltak, és azoknak is, akik a saját hazájukban maradhattak, de leigázottként kellett élniük. Ki a nagyobb „hős”? Az, akit idegenbe hurcoltak, vagy oda menekült, és ott hódolt be másoknak, hogy élhessen? Vagy az a nagyobb „hős”, aki otthon maradva tette ugyanezt? Harmadik lehetőség is volt: a biztos halál. Voltak olyan hitvallók, akik ezt, vagy az „élve eltemettetés mellőzöttségét” tudták választani, mert felülről kaptak ehhez erőt. Gedaljá helytartó, Jeremiás próféta tanácsára (Jeremiás 39,14), az Úr Igéjét követve, tehát Isten akaratából, együttműködött a babiloni hatalommal, otthon maradott népe érdekében. Így helytartóként, mint Isten eszköze, szolgálta népét a legnagyobb nyomorúságban, amikor Jeruzsálem is romokban hevert (22–26). Isten akarata lehet az is, bizonyos helyzetekben, hogy kiegyezzünk az elnyomókkal, együttműködjünk velük.* Mindig vannak azonban önjelölt, és nem Isten által küldött „hősök”, akik mindenáron ki akarják vívni nekünk a szabadságot (25–26). Sok az önjelölt hős, és kevés az Úr küldötte, az alázatos szolga; – valójában egy akad: az Úr Jézus Krisztus.**

___

* Ez a „kiegyezés” csak a mítoszok szintjén megvetendő, az életszagú terepen soha nem az.

** Ezek, élükön Jismáéllel, Egyiptomban bíztak, megölték a szerintük áruló Gedalját (25–26).

De aztán Nebukadneccar babiloni király bosszújától tartva a nagy hősök is mentették az irhájukat, Egyiptomba menekültek, magukkal cipelve Jeremiás prófétát is (Jeremiás 41).

Sok az önjelölt hős, és kevés az Úr küldötte, az alázatos szolga; – valójában egy akad: az Úr Jézus Krisztus.