(6) „Volt ott egy ember, akinek a jobb keze sorvadt volt.” (Lukács 6,6–11)* Jézus ezt vette észre: Van egy ember, aki beteg. Mi itt azonnal hozzátesszük a saját látásmódunkat, ami kultúránként, koronként más és más. A sorvadt kezű embert a nyugalom napján gyógyította meg Jézus. Nagy vitát jelentett akkoriban a nyugalom napi munka tilalmának értelmezése. Lám, máris eltereltük a figyelmet az emberről a szokásra, a szabály értelmezésére, a „kultúrára”. Ez átveszi az uralmat az ember felett. Ennél már csak egy nagyobb baj létezhet az ember számára: az, ha már a saját kultúrája sem számít. Akkor sorvadása halálos. Ebben a világban ugyanis nem létezik általános emberszeretet, mint ahogy nincs olyan sem, hogy „madár”, hanem csak valamilyen fajta „madár” létezik. Mi is csak a saját „szabályaink” keretei között közeledhetünk a másikhoz. De a mi Urunk Jézus Krisztus kapta azt a hatalmat, amely átlépheti a kultúrák emberileg átléphetetlen hatáskörét. Jézus Krisztus isteni hatalma nem is a gyógyításban, hanem ebben a „határátlépésben” mutatkozott meg: Őneki van hatalma meglátni csak az embert, átlépni minden más határt. Őneki van hatalma erre, nekünk nincs.

* Ez Jézus Krisztus látása. Volt ott egy ember, akinek a jobb keze sorvadt volt.

Ez számít.

Jézus ezt veszi észre: VAN EGY EMBER, AKI BETEG.

1. Mi itt azonnal hozzátesszük a saját látásmódunkat, ami kultúránként és koronként, más és más.

Itt a zsinagógában, szombaton látjuk ezt a sorvadt kezű embert.

A mózesi törvénynek baja volt azokkal, akik testileg fogyatékosok voltak, mert az Isten elé csak a testileg hibátlan közeledhetett (3Mózes 21,17).

A nyugalom napja csak tovább bonyolította a helyzetet, hiszen nagy vitát jelentett a nyugalom napi munka tilalmának értelmezése.

Lám, máris eltereltük a figyelmet az emberről a szokásra, a szabály értelmezésére, a „kultúrára”.

Ez átveszi az uralmat az ember felett.

Ennél már csak egy nagyobb baj létezhet az ember számára: az, ha már a saját kultúrája sem számít.

Akkor sorvadása halálos.

Ebben a világban ugyanis nem létezhet általános emberszeretet, mint ahogy nincs olyan sem, hogy „madár”, hanem csak valamilyen fajta „madár” létezik.

Mi is csak a saját „szabályaink” keretei között közeledhetünk a másikhoz.

2. De! És ez a „de” az üzenet.

A mi Urunk Jézus Krisztus kapta azt a hatalmat, amely átlépheti a kultúrák emberileg átléphetetlen hatáskörét.

Jézus Krisztus nemcsak meglátta a beteg embert, nemcsak szeretettel segítette őt szombaton is, nemcsak megetette, ellátta, gondoskodott róla.

Ez is nagy dolog, persze!

Jézus Krisztus azonban középre állította ezt az embert, rámutatott betegségére, és isteni hatalmával meggyógyította sorvadt kezét.

Jézus Krisztus isteni hatalma nem is a gyógyításban, hanem ebben a „határátlépésben” mutatkozott meg: Őneki van hatalma meglátni csak az embert.

Őneki van hatalma átlépni minden más határt.

Őneki van hatalma erre, nekünk nincs.

Ez a mi legnagyobb nyomorúságunk.

3. Itt élesebb az ütközés Jézus és a farizeusok között, a nyugalom napjának megszegése kapcsán, mint korábban.

Manapság a nyugalom napjának, vagy bármiféle keresztyén előírásnak értelmezése és megtartása mindenkinek magánügye.

A ma emberének biztos, hogy nem ez a fő „témája”.

Mindenki azt hisz, úgy hisz, amit és amiként akar.

Ez a hivatalos elv.

De ahogy a szombatnap értelmezése körül is voltak viták, miszerint szabad–e szombatnapon jót tenni, életet menteni (9); – úgy ma sem egyértelmű, hogy a vallásszabadság hogyan érvényesül, mennyire sérti a saját kultúránkat, a saját hitünket, a saját életünket.

Az pedig csak a probléma háttere, hogy amiként a szombat értelmezésénél, úgy ma is minden paragrafus esetében jogértelmezési kérdések merülnek fel: szavak csűrése és csavarása, az érdekek szerint.

Jogszolgáltatás van, nem igazságszolgáltatás: ismerjük a régi panaszt.

A farizeusok igazából Jézust akarták megfogni, kiiktatni, ezért kellett nekik a nyugalom napjára vonatkozó parancs.

Nem a nyugalom napja érdekelte őket, hanem a gyűlölet vezette őket.

Akkor többek között a nyugalom napjának törvényi megszegése miatt lehetett jogosan „megölni” valakit, hogy még a „Ne ölj” parancsolat is sértetlen maradhatott (11).

4. Van itt baj, akár vallásos, akár vallástalan az ember, mert az életünk ficamodott ki, mint ennek a sorvadt kezű embernek, és csak tehetetlenül lóbáljuk azt: a lényeget pedig nem tudjuk megragadni.

A keresztyénség lényege nem erkölcs, nem kultúraképzés, ezek fontos melléktermékek.

A keresztyénség szíve a megváltás örömhíre, mert a gyógyító Isten hatalma, Jézus Krisztusban helyreigazítja kificamodott életünket, hogy végre meg tudjuk ölelni egymást (10).

Azért az jó lesz, hogy odaát csak egyfajta identitás létezhet majd, így nem lesz min vitatkozni, ölre menni…