1 Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Mondd meg Áron fiainak, a papoknak, mondd meg nekik, hogy ne tegyék magukat tisztátalanná népük közül való halottal. 2 De ha a legközelebbi rokonai közül halt meg valaki: anyja, apja, fia, leánya, testvére 3 vagy hajadon nővére: legközelebbi rokon ő is, ha még nem ment férjhez; ezekkel tisztátalanná teheti magát. 4 Mint férj se tegye tisztátalanná magát népe között, ne veszítse el szent voltát. 5 Ne borotválják kopaszra a fejüket, szakálluk szélét ne nyírják le, és a testüket ne vagdossák be. 6 Szentek legyenek Istenük előtt, és ne hozzanak gyalázatot Istenük nevére. Mert ők mutatják be az Úr tűzáldozatait, Istenük kenyerét, azért szentek legyenek. 7 Ne vegyenek el paráznát vagy olyan nőt, akit megerőszakoltak. Olyan nőt se vegyenek el, akit a férje elbocsátott, mert Istenüknek vannak odaszentelve. 8 Szentnek tekintsd a papot, mert Istened kenyerét ő mutatja be. Szent legyen előtted, mert én, az Úr, aki szent vagyok, megszenteltem őket. 9 Ha valamelyik pap leánya gyalázatot követ el, mert paráználkodik, meg kell égetni, mert apjára hozott gyalázatot. 10 Aki főpap lett testvérei között azzal, hogy fejére öntötték a fölkenéshez való olajat, és felavatták, amikor a szent ruhákba öltöztették, ne hagyja gondozatlanul a haját, ne szaggassa meg a ruháját, 11 és ne menjen be semmiféle holttesthez: még az apjáéval vagy az anyjáéval se tegye magát tisztátalanná. 12 Ne hagyja el a szentély területét, és ne hozzon így gyalázatot Istenének szentélyére, mert Istenének odaszentelt, fölkenésre való olaja van rajta. Én vagyok az Úr! 13 Hajadont vegyen feleségül. 14 Özvegyet, elbocsátottat, megerőszakoltat, paráznát, ilyeneket nem vehet el. Csak a saját népéből való hajadont vehet feleségül, 15 hogy gyalázatot ne hozzon utódaira népe között. Én, az Úr szenteltem fel őt. 16 Azután így beszélt Mózeshez az Úr: 17 Így szólj Áronhoz: Ha utódaid közül valakinek a későbbi nemzedékekben testi fogyatékossága lesz, az ne mutassa be áldozatul Istenének a kenyerét. 18 Nem mutathatja be az, akinek testi fogyatékossága van, tehát aki vak, sánta, nyúlszájú vagy nyomorék, 19 se olyan, akinek kéz- vagy lábtörése volt, 20 se aki púpos vagy vézna, hályogos szemű, viszketeges, sömörös vagy sérves. 21 Áron pap utódai közül senki nem mehet oda tűzáldozatot bemutatni az Úrnak, akinek testi fogyatékossága van. Mivel testi fogyatékossága van, nem mehet oda, hogy bemutassa Istenének a kenyerét. 22 Istenének a kenyeréből, az igen szentből és a szentből egyaránt ehet. 23 De a kárpithoz nem mehet be, és az oltárhoz nem közeledhet, mert testi fogyatékossága van: ne gyalázza meg szentélyemet. Én, az Úr vagyok a megszentelőjük! 24 Mózes pedig elmondta ezeket Áronnak és fiainak meg Izráel fiainak.
(20) „Boldogok vagytok, ti szegények…” (Lukács 6,20–26) Mi ezt pont ellenkezőleg gondoljuk. – 1. Boldog az, aki gazdag, aki jóllakott, aki nevet, akiről minél többen jót mondanak, vagyis boldog az, aki sikeres. A mi nyugati társadalmunkban minden csak erről szól, de valójában az egész világot ez mozgatja. Aki pedig szegény, éhező, szomorú és kitaszított, az másokra irigykedve, azokat különböző módokon megzsarolva érdemeket facsar a saját nyomorúságából, hátha ezen keresztül javulhat a helyzete, itt és most. Az egyházról most ne beszéljünk: számos trükkel próbálkozunk, szemérmesen, rejtetten, ám mégis ugyanúgy viselkedünk, mint bárki más. – 2. A szegény mindkét értelemben vehető: szószerinti, gazdasági jelentése ugyanúgy érvényes, mint az átvitt. A szegény abban a korban jelentette a kegyest, az istenfélőt is, annak szinonimája volt. Az ilyen ember attól szegény, hogy mindent Istentől vár, a hite a legfőbb kincse, csak Istentől függ, csak Őhozzá hűséges, ezért a világ megvetését, gúnyolódását, üldözését is elhordozza. Egész valójával Isten közelgő szabadításán csüng. – 3. Mondjuk ki, hogy éppen azért szorulunk megváltásra, és a krisztusi, ingyen kegyelemre, mert nem evangéliumi értelemben vagyunk szegények, hiszen vágyaink csak ehhez a világhoz tapadnak, folyton kompenzáljuk a kudarcainkat; – és bizony mondjuk, de valójában nem az Úrtól várjuk a „mindent”. Ha a hívő értelmünkkel tudjuk is, hogy csak Őtőle várhatjuk a megoldást, mégis minden idegszálunk ide köt. Tehát legyünk gazdagok, vagy szegények, egyformán „jaj” nekünk, ha az Úr nem könyörül rajtunk (24).