előző nap
következő nap

„Ezek azok a parancsolatok, amelyeket az Úr parancsolt Mózes által...” 3Móz 27

1 Azután így beszélt Mózeshez az Úr: 2 Szólj Izráel fiaihoz, és mondd meg nekik: Ha valaki különleges fogadalmat tesz, és a szokásos becsült értékben egy személyt szán az Úrnak, 3 a becsült értéket így kell megállapítani: Ha férfi az, húszévestől hatvanévesig ötven sekel ezüstre becsüld a szent sekel szerint. 4 Ha pedig asszony az, akkor harminc sekelre becsüld. 5 Ha öt és húsz év között van, a fiút húsz sekelre becsüld, a leányt tíz sekelre. 6 Ha egy hónap és öt év között van, akkor a fiút öt sekel ezüstre becsüld, a leányt pedig három sekel ezüstre becsüld. 7 Ha hatvanéves vagy annál idősebb, akkor a férfit tizenöt sekelre becsüld, az asszonyt pedig tíz sekelre. 8 Ha azonban szegény ahhoz, hogy megfizesse a szokásos becsült értéket, akkor a felajánlott személyt állítsák a pap elé, és a pap becsülje fel őt. A fogadalmat tevő vagyonának megfelelően becsülje fel őt a pap. 9 Ha olyan állatról van szó, amilyet be lehet mutatni áldozatul az Úrnak, legyen szent minden, amit az Úrnak adtak. 10 Ne adjanak helyette mást, ne cseréljék ki se a jót rosszabbra, se a rosszat jobbra. Ha mégis kicserélik az állatot egy másik állatra, akkor az is meg a csereállat is legyen szent. 11 Ha pedig valamilyen tisztátalan állatról van szó, amilyet nem lehet áldozatul bemutatni az Úrnak, akkor állítsák oda az állatot a pap elé. 12 Becsülje meg a pap, hogy mennyire jó vagy rossz, és annyi legyen az értéke, amennyire a pap becsülte. 13 De ha mégis vissza akarja azt váltani, akkor tegye hozzá a becsült értékhez annak ötödrészét. 14 Ha valaki a házát szenteli oda szent ajándékul az Úrnak, akkor becsülje meg a pap, hogy az mennyire jó vagy rossz, és annyi legyen az értéke, amennyit a pap megállapít. 15 Ha pedig az, aki odaszentelte, vissza akarja váltani a házát, tegye hozzá a megbecsült árhoz annak ötödrészét, akkor lehet az ismét az övé. 16 Ha valaki ősi birtokából szentel oda valamit az Úrnak, akkor azt a vetőmagja szerint kell felbecsülni; egy hómer árpa vetőmag esetén ötven sekel ezüstöt ér. 17 Ha az örömünnep évétől fogva szenteli oda valaki a mezejét, akkor a teljes becsült értéket kell számítani. 18 De ha az örömünnep után szenteli oda valaki a mezejét, akkor a pap a következő örömünnepig még hátra levő évek számának megfelelően számítsa ki annak az árát: így kell csökkenteni annak becsült értékét. 19 Ha pedig az, aki odaszentelte, vissza akarja váltani a mezejét, tegye hozzá a becsült árhoz annak ötödrészét, akkor lehet ismét az övé. 20 Ha pedig nem váltja vissza a mezőt, hanem eladja azt a mezőt valaki másnak, akkor azt nem lehet többé visszaváltani. 21 Ha az örömünnepen felszabadul a mező, legyen az Úr szent tulajdona mint esküvel odaszentelt mező: a pap birtoka legyen. 22 Ha pedig valaki vásárolt mezőt szentel oda az Úrnak, amely nem ősi birtoka, 23 akkor számítsa ki a pap a becsült érték összegét az örömünnep évéig, és a becsült értéket még azon a napon oda kell adni szent ajándékul az Úrnak. 24 Az örömünnep évében visszaszáll a mező arra, akitől vették, akinek ősi birtoka volt az a föld. 25 Mindent a szent sekel szerint becsüljetek fel; húsz géra legyen egy sekel. 26 Az állatok elsőszülöttjét ne szentelje oda senki, hiszen az mint elsőszülött úgyis az Urat illeti: akár marha, akár juh, az Úré az. 27 Ha azonban áldozatra alkalmatlan az az állat, akkor meg kell váltani becsült értéke szerint, hozzáadva még annak ötödrészét. Ha pedig nem váltják meg, akkor adják el becsült értéke szerint. 28 De amit esküvel szentelt valaki tulajdonából az Úrnak, akár ember, akár állat, akár ősi birtok az, azt nem adhatja el, és nem válthatja vissza. Minden esküvel odaszentelt dolog igen szent tulajdona az Úrnak. 29 Nem lehet kiváltani azt, akit kiirtásra ítéltek: az ilyen ember halállal lakoljon. 30 A föld minden tizede az Úré, a földnek a szemes terméséből és a fa gyümölcséből; az Úr szent tulajdona az. 31 De ha valaki ki akar valamit váltani a tizedéből, tegye még hozzá annak ötödrészét. 32 A marháknak és juhoknak a tizede is, minden tizedik, amely átmegy a pásztorbot alatt, az Úr szent tulajdona legyen. 33 Nem szabad válogatni a jó és a rossz között, sem kicserélni azt. Ha valaki mégis kicseréli, akkor az is meg a csereállat is szent lesz, és nem váltható vissza. 34 Ezek azok a parancsolatok, amelyeket az Úr parancsolt Mózes által Izráel fiainak a Sínai-hegyen.

Isten teremtményeként egész életünk mindenestül az övé, akkor is, ha ezt elfogadjuk, akkor is, ha nem. A törvények szerint Istennek járó vagy szentelendő rész szigorú, mindenkire érvényes előírás volt, mellyel kifejezték, hogy legalább ennyit „visszaadnak" Istennek, az ő tiszteletére szánt célokra. Érdemes megnéznünk saját életünket, hogy mekkora részt szánunk mi pénzből, időből, energiából arra, akitől mindezt kaptuk. Ha őszinték vagyunk, akkor van miért szégyenkeznünk. Hol vagyunk attól, hogy önmagunkat „élő hálaáldozatul" felajánljuk...

RÉ 253 MRÉ 357

„Nektek megadatott, hogy értsétek az Isten országának titkait…” (Lukács 8,4–15) Lukács 8,4–15

(9) „Nektek megadatott, hogy értsétek az Isten országának titkait…” (Lukács 8,4–15) – 1. A jézusi példázatok Isten országának titkait hirdetik, szemléltetik. A kép egyszerű, az üzenet azonban életbevágó és elrejtett. Csak azok érthetik meg, akiknek az Isten kegyelme ezt megadta. A példázat megértése nem csupán értelmi, hanem az egész embert igénybe vevő, újjászülő, életet ajándékozó.  – 2. A sokaságnak Jézus példázatokban szólt. Majd hozzátette: „Akinek van füle a hallásra, hallja!” (8) Nekik nem magyarázta: nekik is mondta az Igét, de nem magyarázta azt. Jézus nem hatásvadász. Jézus igehirdetése „tömegoszlató”. Aki kíváncsiságból, egyéb lelkesedésből jött oda, az nem értette, és hazament (4–8). Ezeknek az Ige: halál illata lett halálra (2Korinthus 2,16), mert hallottak, de nem értettek (9–10). – 3. A tanítványoknak megmagyarázta Jézus a példázatot, mert nekik megadatott, hogy értsék. Az igehirdetés soha nem tömegműfaj, hiába akarjuk ügyes módszerekkel azzá tenni. A foci, meg a buli, az igen; – ez nem (9–15).

___

– 1. A jézusi példázatok Isten országának titkait hirdetik, szemléltetik.

A kép egyszerű, az üzenet azonban életbevágó és elrejtett.

Csak azok érthetik meg, akiknek az Isten kegyelme ezt megadta.

A példázat megértése nem csupán értelmi, hanem az egész embert igénybe vevő, újjászülő, életet ajándékozó.

Ez a megértés nem a „titkos tanokba beavatottaké”, hanem Isten kegyelmének döntése szerint a kicsinyeké, a gyermekeké, a „lelki szegényeké”; – vagyis ez a megértés soha nem a tudós, bölcs okoskodóké.

 

– 2. A sokaságnak Jézus példázatokban szólt.

Majd hozzátette: „Akinek van füle a hallásra, hallja!” (8)

Jézus a sokaságnak nem magyarázta: nekik is mondta az Igét, de nem magyarázta azt.

Jézus nem hatásvadász.

Jézus igehirdetése a sokaság számára direkt kinyilatkoztatás, minden értetni és hatni akaró magyarázat nélkül.

Jézus igehirdetése „tömegoszlató”.

Aki kíváncsiságból, egyéb lelkesedésből jött oda, az nem értette, és hazament (4–8).

Így volt rendjén.

Ezeknek az Ige: halál illata lett halálra (2Korinthus 2,16), mert hallottak, de nem értettek (9–10).

 

– 3. A tanítványoknak Jézus megmagyarázta a példázatot; – mert nekik megadatott, hogy értsék.

Az igehirdetés soha nem tömegműfaj, hiába akarjuk ügyes módszerekkel azzá tenni.

A foci, meg a buli, az igen; – ez nem.

Itt más törvények érvényesülnek, Isten örökkévaló akarata szerint.

Akinek van füle, hallja.

Aki nem érti, vagy vitatkozna, azzal nincs mit kezdeni (9–15).