előző nap
következő nap

„Most azért az Urat féljétek, és őt szolgáljátok hűen és feddhetetlenül!” Józs 24,1–15

1 Józsué összegyűjtötte Izráel minden törzsét Sikembe, egybehívta Izráel véneit, családfőit, bíráit és elöljáróit. Odaálltak Isten színe elé. 2 Ekkor azt mondta Józsué az egész népnek: Így szól az Úr, Izráel Istene: A folyamon túl laktak régen atyáitok, Ábrahámnak és Náhórnak az apja, Táré, és más isteneket tiszteltek. 3 De kiragadtam atyátokat, Ábrahámot a folyamon túlról, és végigvezettem Kánaán egész földjén. Megszaporítottam utódait: Izsákot adtam neki, 4 Izsáknak pedig Jákóbot és Ézsaut adtam; Ézsaunak a Széír-hegységet adtam birtokul, Jákób és fiai pedig lementek Egyiptomba. 5 Majd elküldtem Mózest és Áront, és megvertem Egyiptomot; ezt vittem véghez közöttük. Azután kihoztalak benneteket. 6 Kihoztam atyáitokat Egyiptomból, és eljutottatok a tengerig. Az egyiptomiak azonban harci kocsikkal és lovasokkal üldözték atyáitokat a Vörös-tengerig. 7 Akkor az Úrhoz kiáltottak segítségért, és ő sötétséget bocsátott közétek és az egyiptomiak közé. Rájuk eresztette a tengert, és az elborította őket. A saját szemetekkel láttátok, hogy mit tettem Egyiptommal. Azután a pusztában laktatok hosszú ideig. 8 Majd bevittelek benneteket az emóriak földjére, akik a Jordánon túl laktak. Ők harcba szálltak ellenetek, de én a kezetekbe adtam őket. Birtokba vettétek a földjüket, őket pedig kipusztítottam előletek. 9 Azután fölkelt Bálák, Cippór fia, Móáb királya, és harcba szállt Izráel ellen. Elküldött, és hívatta Bálámot, Beór fiát, hogy átkozzon meg benneteket. 10 Én azonban nem akartam meghallgatni Bálámot, hanem meg kellett áldania benneteket, és így kimentettelek benneteket a kezéből. 11 Azután átkeltetek a Jordánon, és elérkeztetek Jerikóhoz. Harcba szálltak ellenetek Jerikó polgárai, az emóriak, a perizziek, a kánaániak, a hettiták, a girgásiak, a hivviek és a jebúsziak, de a kezetekbe adtam őket. 12 Rettenetes félelmet bocsátottam rájuk: az futamította meg az emóriak két királyát, nem a te kardod vagy az íjad. 13 Olyan földet adtam nektek, amelyért nem ti fáradoztatok, városokat, amelyeket nem ti építettetek, mégis letelepedtetek bennük, szőlőket és olajfákat, amelyeket nem ti ültettetek, mégis ti esztek róluk. 14 Most azért az Urat féljétek, és őt szolgáljátok hűen és feddhetetlenül! Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeket atyáitok szolgáltak a folyamon túl meg Egyiptomban, és az Urat szolgáljátok! 15 De ha nem tetszik nektek, hogy az Urat szolgáljátok, válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni: akár azokat az isteneket, akiket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, akár az emóriak isteneit, akiknek most a földjén laktok. De én és az én házam népe az Urat szolgáljuk!

Mi ez, egy öregember végső kinyilatkoztatása? Nem, ez a mi élettörténetünk! Mi vagyunk azok, akik helyett Isten vívta számtalan esetben a csatákat (12). Mi vagyunk azok, akik annyi lehetőséget kaptunk Istentől – érdemtelenül, ajándékba (13). Mi vagyunk azok, akik mindezekért viszonzásképpen valójában semmit sem adhatunk Istennek. Egy lehetőségünk van csupán, hogy hűséges hittel szolgáljuk őt (14–15). Hol vannak ennek a gyakorlati lehetőségei személyes, családi és közösségi életünkben? Erre a választ neked kell megtalálnod!

RÉ 134 MRÉ 134

„…ha valaki vallást tesz rólam az emberek előtt…” (Lukács 12,1–12) Lukács 12,1–12

8) „…ha valaki vallást tesz rólam az emberek előtt…” (Lukács 12,1–12) A HITVALLÁSRÓL. – 1. Ne vitatkozzunk, de bátran valljuk meg a hitünket! (4–5) Ne azt mondjuk, ami bennünk van, hanem azt, amit az Isten adott nekünk, és ami belső világunkat is megnyugtatta, elfedezte, megtisztította. Minden kiderül egyszer, az is ami a szívünkben lapult… Csak Jézus Krisztussal együtt állhatunk meg (1–3). Éppen a hitvalló bátorság a jele annak, hogy Isten előtt, aki a filléres verebet is egyenként számon tartja, a legdrágábbak vagyunk (6–7). – 2. Bátran valljuk meg a hitünket! (8) Ő gondoskodik arról, hogy soha ne tudjunk, merészeljünk magunkból, magunktól, magunkról szólni, hanem csakis a Szentlélek által; – és végképp soha ne tagadjuk meg Őt, soha ne káromolhassuk Őt, vagyis soha ne szólhassunk „gyehennásan” a Szentlélek indítása ellen, mert már az is az Ő káromlása (10). – 3. Bátran valljuk meg a hitünket! (8) Nemcsak azért: – mert, ha mi vallást teszünk az Úrról az emberek előtt, akkor Ő is vallást tesz rólunk az Isten angyalai előtt (8–9); – hanem mert Ő mindeneket megelőzve már visszavonhatatlanul vallást tett rólunk a feltámadott Jézus Krisztusban!

____

A HITVALLÁSRÓL.

 

– 1. Visszautalok a tegnapi szakaszra is, mert összefügg a maival.

Vitatkozni egy ponton túl nem kell.

Jézus is kiment, amikor hevesen faggatták, támadták, miközben leselkedtek utána.

Döbbenetes ez a jelenet.

Jézus kiment és otthagyta őket (53–54).

A templomtisztítás jeleneténél olvasunk hasonlót: „Erre otthagyva őket kiment…” (Máté 21,17).

Ez a kárhozat.

Otthagy bennünket a mi Urunk, abban, amiben vagyunk, magunkra hagy.

 

– 2. Tehát ne vitatkozzunk, de bátran valljuk meg a hitünket! (4–5)

Ne azt mondjuk, ami bennünk van, hanem azt, amit az Isten adott nekünk, és ami belső világunkat is megnyugtatta, elfedezte, megtisztította.

Minden kiderül egyszer, az is ami a szívünkben lapult…

Csak Jézus Krisztussal együtt állhatunk meg, Őt hordozva, Őt hirdetve, Őbelé kapaszkodva (1–3).

Ne féljünk a nyílt hitvallástól!

Éppen a hitvalló bátorság a jele annak, hogy Isten előtt, aki a filléres verebet is egyenként számon tartja, a legdrágábbak vagyunk (6–7).

 

– 3. Tehát bátran valljuk meg a hitünket! (8)

Ő gondoskodik arról, hogy soha ne tudjunk, merészeljünk magunkból, magunktól, magunkról szólni, hanem csakis a Szentlélek által; – és végképp soha ne tagadjuk meg Őt, soha ne káromolhassuk Őt, vagyis soha ne szólhassunk „gyehennásan” a Szentlélek indítása ellen, mert már az is az Ő káromlása (10).

 

– 4. Tehát bátran valljuk meg a hitünket! (8)

Nemcsak azért: – mert, ha mi vallást teszünk az Úrról az emberek előtt, akkor Ő is vallást tesz rólunk az Isten angyalai előtt (8–9); – hanem mert Ő mindeneket megelőzve már egyértelműen és visszavonhatatlanul vallást tett rólunk a világ teremtése előtt kiválasztott és feltámadott Jézus Krisztusban!

 

– 5. Ma kértem valakitől pár sort: hitvalló sorokat vártam, és semmitmondó szöveget kaptam.

Ha kaptuk az élet Igéjének ismeretét, azt tovább kell adni.

Határozottan, építő szeretettel szabad továbbadni azt (11,45–52).