„Jobb olyan házba menni, ahol gyászolnak, mit olyanba, ahol mulatnak, hiszen így lesz vége minden embernek. Szívlelje meg ezt, aki él!” Préd 7
„Jobb olyan házba menni, ahol gyászolnak, mit olyanba, ahol mulatnak, hiszen így lesz vége minden embernek. Szívlelje meg ezt, aki él!" (2). Óvni akar bennünket a mi Urunk attól, hogy megfeledkezzünk őróla és a neki való engedelmességről. Ott, ahol mulatnak, ez könnyen megtörténik. A gyászoló emberek között azonban arra emlékezünk, hogy mennyire mulandóak vagyunk, és az is eszünkbe jut, hogy szükségünk van az örökkévaló Istenre. Szívleljük meg az örökkévaló Isten szeretetét, aki Fiát adta értünk, hogy örök életünk legyen.
RÉ 145 MRÉ 145
„…mindnyájan hasonlóképpen vesztek el.” (Lukács 13,1–5) Lukács 13,1–5
(5) „…mindnyájan hasonlóképpen vesztek el.” (Lukács 13,1–5) ELVESZNI?! – 1. Nagy gondom, hogy folyamatosan keresek valamit. A rengeteg cucc között mindig elvesznek „dolgok”. Tudom, hogy valahol van, amit keresek, megvan: – de hiába, mert amikor kell, akkor nincs; – ezért van, de haszontalanul, olyan, mintha nem lenne. – 2. Rettenetes olvasni ezt a kifejezést: – elveszett, kárrá és szemétté lett; – van, de mintha nem lenne. Mi is elveszhetünk így? Ha nem Isten színe előtt állunk, akkor eleve elvesztünk… – 3. Vigyázzunk! Itt ne másokról nyilatkozzunk (János 21,22), mert nem a velünk történt és történő külső eseményekből, sikerekből és tragédiákból következtethetünk erre. Jézus szerint a Pilátus által megölt galileaiak, és azok, akikre rádőlt a torony Siloámban (1; 4), semmivel sem voltak bűnösebbek nálunk (2). – 4. A lényeg, hogy megtértünk–e? A megtérés pedig az a csoda, hogy Isten megtalált bennünket, és az Ő tekintete elé állított minket, kézbe vette az életünket (Lukács 15,5). Amit megtaláltam, és fontos, az állandóan ott van a szemem előtt, hogy soha ne felejtsem el. Így vagyunk az Úr tekintete előtt mi is, az Ő kegyelmes kezében, Ő pedig nem enged el (Róma 8,38-39).
____
ELVESZNI?!
– 1. Nagy gondom, hogy folyamatosan keresek valamit.
A rengeteg cucc között mindig elvesznek „dolgok”.
Tudom, hogy valahol van, amit keresek, megvan: – de hiába, mert amikor kell, akkor nincs; – ezért van, de haszontalanul, olyan, mintha nem lenne.
Esetleg, amikor véletlenül rátalálok a korábban keresett „dolgomra”, akkor már nem kell, mert hiányát már valahogy megoldottam, így újra félreteszem.
– 2. Rettenetes olvasni ezt a kifejezést: – elveszett, kárrá és szemétté lett; – van, de mintha nem lenne.
Mi is elveszhetünk így?
Ha nem Isten színe előtt állunk, akkor eleve elvesztünk, porosodik hiábavaló életünk, amíg aztán eltemet bennünket a „por”: – vagyunk, de minek vagyunk…
Kiestünk az Isten tekintetéből, kezéből, kegyelméből? (Galata 5,4–6)
– 3. Vigyázzunk!
Itt ne másokról nyilatkozzunk (János 21,22), mert nem a velünk történt és történő külső eseményekből, sikerekből és tragédiákból következtethetünk erre.
Jézus szerint a Pilátus által megölt galileaiak, és azok, akikre rádőlt a torony Siloámban (1; 4), semmivel sem voltak bűnösebbek nálunk (2).
– 4. Ez a kiindulás.
A másikat mindig többre tartsuk magunknál (Filippi 2,3), vagyis még üdvbizonyosságunkban sem felejtkezhetünk el arról, hogy minden kegyelem.
Ez az alázat a másikra mindig reménységgel tekint, saját magára pedig a bűnbánat töredelmével, ugyanakkor a megnyert kegyelem örömteli bizonyosságával.
– 5. A lényeg, hogy megtértünk–e?
A megtérés pedig az a csoda, hogy Isten megtalált bennünket, és az Ő tekintete elé állított minket, kézbe vette az életünket (Lukács 15,5).
Ő talál meg, Ő emel ki a halálból!
Csak Ő képes erre!
A megtérés eleve kegyelem, Isten cselekvése, amire persze van emberi válasz, de azt is Ő munkálja (3; 5).
– 6. Amit megtaláltam, és fontos, az állandóan ott van a szemem előtt, hogy soha ne felejtsem el.
Így vagyunk az Úr tekintete előtt mi is, az Ő kegyelmes kezében; – Ő pedig nem enged el (Róma 8,38-39).
A többi pedig nem lehet emberi spekuláció martaléka.