„Osztogasd bő kézzel kenyeredet, mert idő múltával visszanyered azt!” Préd 11
„Osztogasd bő kézzel kenyeredet, mert idő múltával visszanyered azt!" (1). Emberi számítások szerint, ha valaki osztogat, annak kevesebb marad. Isten terve szerint azonban, aki tud adni, azt ő megáldja, annak az életében bőven áradnak az áldások. A bő osztogatáshoz nyitott kéz kell, és a nyitott kezet Isten újra meg újra meg tudja tölteni. Vigyázzunk, ne szorítsuk össze kezünket, hogy mindent magunknak tartsunk meg, mert az összeszorított kézbe Isten nem fog semmit tenni.
RÉ 97 MRÉ 97
„ …akik üdvözülnek…” (Lukács 13,22–30) Lukács 13,22–30
(22) „…akik üdvözülnek…” (Lukács 13,22–30) – Jézus egy elbizakodott „bennfentesnek” törte le a szarvát, hiszen ő úgy gondolta, Isten népéhez tartozik, mások meg nem. Jézus átrajzolja a határokat. Nem úgy dől ez el, ahogy mi gondoljuk: miszerint ez nekünk jár, mert mi az Úr körül lebzseltünk egész életünkben (25–27). Ő pedig azt mondja, hogy nem ismer bennünket, gonosztevőknek nevez minket, és kizárva találjuk magunkat mi, akik egész életünkben Őrá hivatkoztunk. Na ez valóban sírásra és fogcsikorgatásra kényszerítő tapasztalat (28). – Vigyázzunk, mi bennfentesek, akik osztjuk az Igét, meg az észt, meg az üdvösséget, mert lesznek az elsőkből utolsók, az utolsókból elsők, és minden népből lesznek gyermekei az Úrnak (29–30). – Emlékszem, gyerekkoromtól kezdve sokáig a félelmetes, szorongásra okot adó Igék közé tartozott ez. Ma már tudom: minden kegyelem, az igyekvés is. Üdvbizonyossággal azonban már nem félelmetes ez a szakasz! Aki tudja, hogy már bent van, aki már „üdvözült”, annak nincsenek kérdései; – de nem is önhitt; – hanem könyörög a még kint lévőkért; – és tudja, hogy Isten mindent tökéletesen cselekszik (Zsoltárok 18,31).
___
– A kérdező lelkületét sejteni lehet a kérdéseiből.
„Uram, kevesen vannak–e, akik üdvözülnek?” (23) – kérdezte egyszer valaki Jézustól.
Ez a lelkület eleve arra kérdez rá, hogy ugye kevesen vannak, ugye nem mindenki?
Az üdvegyetemesség és az üdvösséggel kapcsolatos önző gondolkodás örökös harca ez: üdvuniverzalizmus kontra üdvegoizmus.
– Jézus nemet mond a kérdésre, mert nem a kérdésre válaszol, de nem mond nemet a kérdezőre, mert válaszol neki.
A válasz mindannyiónkat ösztönöz: Igyekezzünk bemenni a szoros kapun (24), még idejében!
Ezen van a hangsúly: Még idejében!
Mert amikor már világossá lesz, hogy csak arra vezet út, akkorra bezárja a ház ura az ajtót, és sokan zörgetnének majd rajta, de már lekéstek: – hiába zörgetnek, kint rekedtek, és ott kint lesz sírás és fogcsikorgatás.
– Jézus egy elbizakodott „bennfentesnek” törte le a szarvát, hiszen ő úgy gondolta, Isten népéhez tartozik, mások meg nem.
Jézus átrajzolja a határokat.
Nem úgy dől ez el, ahogy mi gondoljuk: miszerint ez nekünk jár, mert mi az Úr körül lebzseltünk egész életünkben (25–27).
Ő pedig azt mondja, hogy nem ismer bennünket, gonosztevőknek nevez minket, és kizárva találjuk magunkat mi, akik egész életünkben Őrá hivatkoztunk.
Na ez valóban sírásra és fogcsikorgatásra kényszerítő tapasztalat (28).
– Vigyázzunk, mi bennfentesek, akik osztjuk az Igét, meg az észt, meg az üdvösséget, mert lesznek az elsőkből utolsók, az utolsókból elsők, és minden népből lesznek gyermekei az Úrnak (29–30).
– Emlékszem, gyerekkoromtól kezdve sokáig a félelmetes, szorongásra okot adó Igék közé tartozott ez.
Ma már tudom: minden kegyelem, az igyekvés is.
Üdvbizonyossággal azonban már nem félelmetes ez a szakasz!
Aki tudja, hogy már bent van, aki már „üdvözült”, annak nincsenek kérdései; – de nem is önhitt; – hanem könyörög a még kint lévőkért; – és tudja, hogy Isten mindent tökéletesen cselekszik (Zsoltárok 18,31).