előző nap
következő nap

„Hallgassátok meg, amit az Úr mond!” Mik 6

1 Hallgassátok meg, amit az Úr mond! Tárd a hegyek elé peredet, hadd hallják meg hangodat a halmok! 2 Halljátok meg, hegyek, az Úr perbeszédét, ti is, ősrégi alapjai a földnek! Mert pere van népével az Úrnak, törvénykezni akar Izráellel. 3 Én népem, mit vétettem ellened, mivel bántottalak? Felelj nekem! 4 Hiszen fölhoztalak Egyiptom földjéről, kiváltottalak a szolgaság házából. Elküldtem Mózest, Áront és Mirjámot, hogy vezessenek. 5 Én népem, emlékezz csak! Mit tervezett Bálák, Móáb királya, mit válaszolt neki Bálám, Beór fia, és mi történt Sittímtől Gilgálig? Akkor megismered az Úr igaz tetteit! 6 Mivel járuljak az Úr elé? Hajlongjak-e a magasságos Isten előtt? Talán égőáldozattal járuljak elébe, esztendős borjakkal? 7 Talán kedvét leli az Úr a kosok ezreiben, vagy az olajpatakok tízezreiben? Talán elsőszülöttemet áldozzam bűnömért, drága gyermekemet vétkes életemért? 8 Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben. 9 Az Úr hangosan kiált a városnak – és üdvös dolog félni az ő nevét –: Engedelmeskedjetek a vesszőnek, és annak, aki azt rendelte! 10 Még mindig van bűnös ház bűnös kincsekkel tele, és van átkozott, hamis véka! 11 Eltűrhetem-e a hamis mérleget és a zacskóban levő hamis súlyokat? 12 Hiszen gazdagságuk csupa rablott holmi, a város lakói hazugságot beszélnek, csalárd nyelv van szájukban. 13 Pedig én már elkezdtelek verni téged, és pusztítani vétkeid miatt. 14 Eszel majd, de nem laksz jól, hanem éhen maradsz. Ha félreraksz is, nem mentheted meg, mert amit meg akarsz menteni, fegyver martalékává teszem. 15 Vetni fogsz, de nem aratsz, olajbogyót sajtolsz, de nem kened magad olajjal, mustot is préselsz, de nem iszol bort. 16 Omrí szokásaihoz ragaszkodtok, Aháb házának cselekedeteihez, és az ő tanácsaik szerint éltek. Ezért pusztasággá teszem az országot, lakóira pedig iszonyodva néznek, a népek gyalázkodását kell elviselniük.

„Hallgassátok meg, amit az Úr mond!" (1). Mi leginkább azzal vagyunk elfoglalva, hogy hallgassa meg Isten, amit mi mondunk. Mi lenne, ha kicsit elcsendesednénk, és Istenre figyelnénk? Ő azt kéri, hogy emlékezzünk vissza az életünkre, hányszor és hogyan mentett már meg bennünket, kihozva a veszedelemből, új utakat, új lehetőségeket kínálva. Bízhatunk benne. Tőlünk csak azt kéri, hogy a magunk hangja helyett az övét hallgassuk, a hamisság helyett az ő törvénye szerint igyekezzünk élni, a körülöttünk élők iránt pedig a szeretetre törekedjünk.

RÉ 273 MRÉ 355

„…szembejött vele tíz leprás férfi…” (Lukács 17,11–19) Lukács 17,11–19

(12) „…szembejött vele tíz leprás férfi…” (Lukács 17,11–19) – 1. Jézus biztos célja Jeruzsálem, ahol a kereszten meghal érettünk (11), majd feltámad a halálból. Ez a hit: – a teljes perspektívát látva, Jézus Krisztus békességgel, kiegyensúlyozottan halad az úton. – 2.  Ennek éppen ellentéte a tíz leprásból álló csoport, akik reményvesztetten, céltalanul bolyonganak (12), hiszen betegségük miatt teljesen kiközösítve éltek (3Mózes 13,45–46). Jézus Krisztus nélkül ilyen az ember élete: – a bűn leprája sok nyomorúságot okoz nekünk, miközben elszakít bennünket Istentől, valamint egymástól. – 3. A reménytelenségnek csak az vethet véget, ha Isten kegyelméből beláthatjuk nyomorúságunkat, abból felkiáltunk, mégpedig az Úrhoz kiáltunk (13–14), aki meglát bennünket, és bajunkban megszólít (Zsoltárok 50,15). – 4. Először ugyan érthetetlen az, amit Jézus mond: „Menjetek el, mutassátok meg magatokat a papoknak.” (14) A leprások talán ennivalót vártak vagy vigasztalást, esetleg azonnali gyógyulást; – ehelyett egy Igét kaptak, egy parancsot. Pedig a lényeg mindig ez: – kapok egy Igét, benne egy parancsot, amely elküld, kimozdít a holtpontról, feladattal bíz meg; – és az Istennek való engedelmesség közben történik a gyógyulás; – mindig menet közben.

___

– 1. Jézus biztos célja Jeruzsálem, ahol a kereszten meghal érettünk (11), majd feltámad a halálból.

Ez a hit: – a teljes perspektívát látva, Jézus Krisztus békességgel, kiegyensúlyozottan halad az úton.

 

– 2.  Ennek éppen ellentéte a tíz leprásból álló csoport, akik reményvesztetten, céltalanul bolyonganak, hiszen betegségük miatt teljesen kiközösítve éltek (3Mózes 13,45–46).

Csoportosan koldultak, hogy a távolba valaki egy kosár ennivalót letegyen nekik.

Számkivetett, céltalan, reménytelen vándorlás volt az övék, amelynek a halál vetett véget (12).

Minden erőltetett, átvitt értelmezés nélkül mondhatjuk, hogy Jézus Krisztus nélkül ilyen az ember élete: a bűn leprája sok nyomorúságot okoz nekünk, miközben ez a „lepra” elszakít bennünket Istentől, valamint egymástól, amíg végül teljesen magunkra maradunk; – nem is beszélve arról, hogy ebben az állapotban a mennyből is ki vagyunk rekesztve.

 

– 3. A reménytelenségnek csak az vethet véget, ha Isten kegyelméből beláthatjuk nyomorúságunkat, abból felkiáltunk; – mégpedig az Úrhoz kiáltunk, aki meglát bennünket, és bajunkban megszólít (Zsoltárok 50,15).

Aki belátja nyomorúságát, és kiált az Úrhoz, az nem hiába teszi ezt, mert Jézus Krisztus ránk tekint, Igéjével megszólít bennünket.

Ahol Ő szól, ott mindig szabadulás történik (13–14).

 

– 4. Először ugyan érthetetlen az, amit Jézus mond: „Menjetek el, mutassátok meg magatokat a papoknak.” (14)

Tudni kell ehhez azt, hogy a törvény szerint a paphoz akkor mehetett el egy leprás, ha már megtisztult, és a tisztulás tényét a pap megállapította.

A leprások talán ennivalót vártak, vagy vigasztalást, esetleg azonnali gyógyulást; – ehelyett egy Igét kaptak, egy parancsot.

Pedig a lényeg mindig ez: – kapok egy Igét, benne egy parancsot, amely elküld, kimozdít a holtpontról, feladattal bíz meg; – és az Istennek való engedelmesség közben történik a gyógyulás; – mindig menet közben.

Akkor is engedelmeskedni kell az Úrnak, ha az adott helyzetben nem értjük az Igét, mert most nem értjük, de majd menet közben megértjük (János 13,7).

Meg is tisztultak mind a tízen, mire odaértek (14).

 

– 5. Ezzel azonban nincs vége a történetnek.

A tíz meggyógyult emberből csak egy tért vissza Jézushoz, hálát adva, és hangosan dicsőítve az Istent.

Ráadásul ez az egy nem is zsidó volt, hanem az idegen samáriai.

Nem Jézusnak van szüksége arra, hogy hálát adjunk, hanem nekünk.

A hálaadás ugyanis naponta a hit kegyelmi ajándékából fakad.

Az az ember tud hálát adni minden nap, mindenért, aki nemcsak testileg, hanem üdvösségesen is meggyógyult; – nemcsak a testi, hanem a lelki leprából is megtisztult.

Ezt hangsúlyozza Jézus is, ennek az egynek: „Kelj fel, menj el, hited megtartott téged.” (15–19).