előző nap
következő nap

„...figyelek, várva, hogy mit szól hozzám...” Hab 2

1 Őrhelyemre állok, odaállok a bástyára, figyelek, várva, hogy mit szól hozzám és mit felel panaszomra. 2 Válaszolt is nekem az Úr, és ezt mondta: Írd le ezt a kijelentést, vésd táblákra, hogy könnyen el lehessen olvasni! 3 Eldöntött dolog már, amiről kijelentést kaptál, hamarosan célhoz ér, és nem okoz csalódást. Ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el. 4 Az elbizakodott ember nem őszinte lelkű, de az igaz ember a hite által él. 5 Bizony, csalóka a bor! Nagyhangúvá lesz a férfi, nem nyughatik. Szélesre tátja torkát, mint a sír, telhetetlen, mint a halál, magához ragad minden nemzetet, magához gyűjt minden népet. 6 De majd mindezek példázatot költenek, és ilyen jelképes hasonlatokat mondanak róla: Jaj annak, aki rakásra gyűjti, ami nem az övé – de meddig? –, és másoktól elvett javakkal gazdagodik! 7 De rád támadnak hirtelen, akik marcangolnak, fölébrednek, akiktől reszketsz, és zsákmányul esel nekik. 8 Mivel te sok népet kizsákmányoltál, te is zsákmányul esel a többi népnek; azért, mert emberek vérét ontottad, és erőszakosan bántál országokkal, városokkal és a bennük lakókkal. 9 Jaj annak, aki a házába tisztességtelen hasznot gyűjt, aki fészkét magasba rakja, hogy megmenekülhessen a fenyegető veszedelemtől! 10 Házad gyalázatára vált, amit kiterveltél. Önmagad ellen vétkeztél, amikor sok népet tönkretettél, 11 mert a kő is igazságért kiált a falból, és a tetőgerenda válaszol neki. 12 Jaj annak, aki vérontással épít várost, és aki álnoksággal emel várat! 13 Hiszen a Seregek Ura így határozott: Amiért a népek fáradoznak, azt tűz pusztítja el, amiért a nemzetek fáradoznak, az semmivé válik. 14 De a föld tele lesz az Úr dicsőségének ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja. 15 Jaj annak, aki leitatja embertársát, mérget kever italába, és lerészegíti, hogy lássa gyalázatát! 16 Szégyen fog eltölteni dicsőség helyett. Neked is innod kell, és támolyogni fogsz, amikor az Úr jobbja átnyújtja neked a poharat, és szégyen borítja dicsőségedet. 17 A Libánon elleni erőszak visszahullik rád; a vadállatok kipusztítása miatt majd te is rettegni fogsz. Hiszen te emberek vérét ontottad, és erőszakosan bántál országokkal, városokkal és a bennük lakókkal. 18 Mit használ a bálványszobor? – hiszen csak szobrász formálta! Mit ér az istenszobor? – hamis útmutatást ad! Bár bízott benne, aki megformálta, csak néma bálványt készített. 19 Jaj annak, aki a fának mondja: Ébredj! – és a néma kőnek: Kelj föl! Adhat ez útmutatást? Arannyal, ezüsttel van ugyan borítva, de semmilyen lélek nincs benne! 20 Az Úr azonban ott van szent templomában: csendesedjék el előtte az egész föld!

„...figyelek, várva, hogy mit szól hozzám..." (1). Ha Isten elé állok, figyelek rá, és szeretném meghallani, mit mond, mit kér, és vágyom azt megtenni, akkor jó úton haladok, mert Isten igazsága érdekel, és nem a magamé. Nem a cselekedeteim tesznek majd igazzá, hanem Jézus Krisztus által lehet békességem Istennel és az emberekkel. Az igaz ember a hite által él (4).

RÉ 511 MRÉ 291

„…aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek…” (Lukács 18,15–1) Lukács 18,15–1

(17) „…aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek…” (Lukács 18,15–17) Ez a jelenet azt hirdeti meg, hogy nem mi, hanem Isten dönt az Ő áldása, azaz hitünk és üdvösségünk felől, nem pedig mi. Ez a gyerek és felnőttkeresztség kérdését is megoldja. Nincs min vitatkozni. Az a baj, hogy mi nem biblikusan gondolkozunk. Misszió címén ügyes módszerekkel kapacitálunk boldogot és boldogtalant, miközben saját döntésünktől tesszük függővé az üdvösséget. A tanítványok indulata is ezt az emberi buzgalmat fejezi ki (15): „A Mesternek fontosabb dolga van, ne fárasszák Őt kisgyerekekkel; – majd, ha felnőnek a gyerekek, döntenek.” Jézus erre nemet mond, és megáldja a gyerekeket (16), intve minket, hogy csak Isten mindent szépen intéző kegyelmére hagyatkozhatunk, ahogy az engedetlenségük és rosszaságuk ellenére is mindenben a szüleikre hagyatkozó kisgyerekek teszik ezt (17). Mindenkinek hirdetjük az Igét, de nem mi döntünk! Jó, hogy a lényeg nem tőlünk függ!

___

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Itt nem a kisgyermek a példa, hiszen a kisgyermek önmagában ugyanolyan tökéletlen, mint amilyen tökéletlen felnőtt lesz belőle. Ez már a csecsemő életének első perceitől kezdve látszik: – aztán tudatosan zsarolja a szüleit; – amelyet egész életében, különböző módokon művelni fog; – ha meg nem tér, még idejében.

Ebben az igerészben az Isten szuverén döntése, kegyelme, minket megérintő és üdvözítő áldása az, ami a középpontban áll, és amelyet Jézus Krisztuson keresztül ajándékoz nekünk (15).

Nem Jézus és a tanítványok mennek a gyerekek után, hanem a szülők hozzák oda a gyerekeiket Jézushoz, Jézus közelébe, Jézus Krisztus mindenre elégséges áldását kérve, amelynél nincs több. Tehát mi hiába megyünk bárki után, ha az Isten nem indítja arra, hogy jöjjön és hozza a gyermekeit.

Elmenni, tanítvánnyá tenni másokat nem azt jelenti, hogy kapacitálok unos-untalan mindenkit, hanem mindenhol hirdetem az evangéliumot, bizonyságot teszek a bennem lévő reménységről. Isten majd cselekszik.

A kisgyermek itt az evangéliumokban két kifejezéssel szerepel, a csecsemőt ugyanúgy jelenti, mint a másik kifejezés szerint a nagyobbacska gyereket is. Mindkét korosztályt vitték a szülők Jézushoz, mert ebben a korban még lehetett, később már nem. Eddig tartott a szülő felelőssége, és eddig a korig hagyatkozott a gyerek a szüleire.