előző nap
következő nap

„...ezért Izráel fiai is újra siránkozni kezdtek: Ki ad nekünk végre húst enni?” 4Móz 11,1–15

1 A nép pedig folyton csak panaszkodott az Úrnak, hogy rosszul megy a sora. Az Úr pedig meghallotta, és haragra gerjedt. Fölgyulladt ellenük az Úr tüze, és belekapott a tábor szélébe. 2 Ekkor a nép segítségért kiáltott Mózeshez, Mózes pedig imádkozott az Úrhoz, és elaludt a tűz. 3 Azt a helyet pedig Tabérának nevezték el, mert felgyulladt ellenük az Úr tüze. * 4 A közöttük levő gyülevész népség azonban telhetetlen volt, ezért Izráel fiai is újra siránkozni kezdtek: Ki ad nekünk végre húst enni? 5 Emlékszünk, hogy Egyiptomban ingyen ettünk halat, uborkát, dinnyét, póréhagymát, vöröshagymát és fokhagymát. 6 Most pedig elepedünk, mert semmit sem látunk a mannán kívül. 7 A manna olyan volt, mint a koriandermag, hasonló az illatos gyantacsepphez. 8 A nép elszéledt, és úgy szedegette. Kézimalommal megőrölték, vagy mozsárban megtörték, azután fazékban megfőzték, és lepényt készítettek belőle. Olyan íze volt, mint az olajos süteménynek. 9 Amikor a harmat leszállt éjjel a táborra, akkor hullott rá a manna is. 10 Mózes meghallotta, hogy a nép siránkozik, egyik nemzetség éppúgy, mint a másik, mindenki a sátra bejáratánál. Akkor igen fölgerjedt az Úr haragja, és Mózes is rossznak látta ezt. 11 Ezért Mózes ezt mondta az Úrnak: Miért tettél szolgáddal ilyen rosszat? Miért nem vagy jóindulattal hozzám, miért raktad rám ennek az egész népnek a gondját? 12 Vajon bennem fogant ez az egész nép, vagy én szültem-e, hogy ezt mondod nekem: Ahogyan a dajka viszi a csecsemőt, úgy vidd az öledben arra a földre, amelyet te ígértél oda esküvel atyáiknak? 13 Honnan vegyek húst, hogy adjak ennek az egész népnek? Hiszen így siránkoznak előttem: Adj nekünk húst, hadd együnk! 14 Nem tudom egyedül vinni ezt az egész népet, mert túl nehéz nekem. 15 Ha így bánsz velem, inkább nyomban ölj meg, légy ennyi jóindulattal hozzám! Ne kelljen látnom nyomorúságomat!

Panaszkodás, elégedetlenség, zúgolódás, kívánságok, vágyak, siránkozás. Mindez miért? Mert nincs mit ennie a népnek? Szó sincs róla. Isten minden nap ad nekik mannát. A panasz a mannára, azaz Isten ajándékára adott válasz. Nem jó – mondja a nép. Tényleg jobb volt korábban? A rabságban kapott étel finomabb lenne, mint a szabadságban odaajándékozott isteni gondviselés? A hit mértéke ez. A hité, amely mer elégedett lenni Isten szabadításával és ajándékaival, illetve mer bízni Isten mindennapos gondviselésében.

RÉ 74 MRÉ 74

„…Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak.” (Lukács 23,13–25) Lukács 23,13–25

(16) „…Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak.” (Lukács 23,13–25) Mi minden történik velünk, ami örömöt okoz, vagy fáj a jelenben, valamennyire kihat a jövőre. Ám, ez csak a mi „drámánk”, másnak ez semmit sem jelent. Sőt, visszatekintve kiderülhet, hogy jobb, ha mi is elengedjük az események drámaiságát, és csak a lényeget tartjuk meg: Az Úr vezetett, nem engedett el bennünket szeretete, bármi is történt velünk. „Drámai” a felszín, de nem ez a lényeges, hanem az Úr akarata és abban érvényesülő megváltó szeretete. Minden ellenkező látszat ellenére ugyanis itt nem valami többségi „népakarat” érvényesül, hanem az Isten akarata, ami a gyarló népakaratot is felhasználja az Ő akaratának érdekében (16). Jézus szenvedéstörténetének magyarázatában a legnagyobb hiba, a drámai felszín elemzése. Látunk egy „drámát” az „emberi síkon”, miközben a hit szeme folyamatosan látja Isten elrendelésének, akaratának érvényesülését: Jézus engesztelő halálának, és azt igazoló feltámadásának, az ember megváltásának, Isten kegyelmének megvalósulását.

___

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Mi Isten akaratának, kegyelmének érvényesülését látjuk a mai igeszakasz eseményeiben is: – Pilátus határozatlanságában (13–16; 20–25); – a „népbíróság” döntésében, amely a rablógyilkos Barabást bocsátja szabadon Jézus helyett (17–19), és „feszítsd meg!”–et kiált (21; 23)…

Elemezhetnénk a felszíni drámát is, de itt Isten akaratának megvalósulása a lényeg. Mindig, mindenben erre tekintsünk! Ez a lényeg! Ennyi elég!