„Én, az Úr vagyok a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptomból,...”
4Móz 15,22–41
22 Megtörténhet, hogy nem szándékosan szegitek meg valamelyik parancsolatot, amelyet az Úr rendelt el Mózesnek. 23 Pedig mindezek, amelyeket Mózes által megparancsolt nektek az Úr, attól kezdve, hogy az Úr megparancsolta, érvényesek minden nemzedéknek. 24 Ha tehát a közösség tudtán kívül, nem szándékosan történt ilyen dolog, akkor készítsen az egész közösség egy bikaborjút kedves illatú égőáldozatul az Úrnak, a hozzá tartozó étel- és italáldozattal az előírások szerint, meg egy kecskebakot vétekáldozatul. 25 Végezzen a pap engesztelést Izráel fiainak egész közösségéért, és bocsánatot nyernek, hiszen nem volt szándékos a vétek, ők pedig elvitték tűzáldozatukat ajándékul az Úrnak, meg vétekáldozatukat is elvitték az Úr elé azért a nem szándékos vétekért. 26 Így nyer bocsánatot Izráel fiainak egész közössége és a köztük tartózkodó jövevény, mert az egész népet terhelte az a nem szándékos vétek. 27 Ha csak egyvalaki követi el a nem szándékos vétket, akkor mutasson be egy egyéves nőstény kecskét vétekáldozatul. 28 A pap pedig végezzen engesztelést az Úr színe előtt azért az emberért, aki nem szándékosan követte el vétkét, hogy engesztelést szerezzen neki, és akkor bocsánatot nyer. 29 Ugyanez a törvény vonatkozzék nálatok a született izráelire és a jövevényre, aki köztetek tartózkodik, ha nem szándékosan vétkezik. 30 De ki kell irtani népe közül azt az embert, akár közületek való, akár jövevény, aki szándékosan követ el valamit, mert az Urat gyalázta meg. 31 Hiszen az Úr igéjét vetette meg, és az ő parancsolatát szegte meg: föltétlenül ki kell irtani az ilyen embert, bűnhődnie kell. 32 Amikor a pusztában voltak Izráel fiai, rajtakaptak egy embert, aki tűzifát szedegetett a nyugalom napján. 33 Akik tetten érték, amint fát szedegetett, odavitték Mózes, Áron és az egész közösség elé. 34 Őrizetbe vették, hiszen még nem volt megszabva, hogy mit kell vele tenniük. 35 Az Úr ezt mondta Mózesnek: Halállal lakoljon az az ember: kövezze meg őt az egész közösség a táboron kívül! 36 Kivitte azért őt az egész közösség a táboron kívülre, ott halálra kövezték, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. 37 Azután ezt mondta Mózesnek az Úr: 38 Szólj Izráel fiaihoz, és mondd meg nekik, hogy csináljanak bojtokat a ruhájuk szegélyére, nemzedékről nemzedékre, és tegyenek a szegélyen levő bojtokra kék bíbor zsinórt. 39 Arra való ez a bojt, hogy valahányszor ránéztek, emlékezzetek az Úr minden parancsolatára, teljesítsétek azokat, és ne csábítson el titeket se a szívetek, se a szemetek, amelyek paráznaságba vihetnek benneteket, 40 hanem emlékezzetek, és teljesítsétek minden parancsolatomat, és szentek legyetek Istenetek előtt. 41 Én, az Úr vagyok a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptomból, hogy Istenetek legyek. Én, az Úr vagyok a ti Istenetek!
(39) „Tapintsatok meg…” (Lukács 24,36–49) A keresztyén üzenet konkrét, még a feltámadás és az örök élet valóságát illetően is. A feltámadott Jézus a menny békességével köszönt, valóságos mennyei teste van, amely látható, megtapintható, amellyel megeszi a sült halat (36–43). Az örök élet is ilyen konkrét valóság, új éggel és új földdel (2Péter 3,13), ahol igazság lakik. Olyan konkrét ez a valóság, mint amilyen tapintható, magunkévá tehető, tápláló és megörvendeztető a kenyér és a bor, az úrvacsora jegyeiben (36–43). A feltámadott Jézus Krisztus jelenléte, az örök élet bizonyossága képes egyedül ezt a szűkre szabott, megnyomorított földi életet is újjá formálni. Ne legyen hát kétség a szívünkben! Ahogy azonban Tamást sem a sebek látványa győzte meg, a lényeget illetően, úgy bennünket sem a látás, a tapintás vezet el a hitre, hanem csakis Isten kegyelme, aki Lelke által (49) megnyithatja értelmünket és szívünket, hogy értsük az Írásokat (45), az Úr szavát, és megragadjuk beteljesedett ígéreteit (44–46). Sőt, azok valóságát földi életünk minden ellentmondásossága között is meglássuk és hirdessük (47). Micsoda kegyelem: mi vagyunk erre a tanúk (48).