előző nap
következő nap

„Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek: Ne félj tőle, mert kezedbe adom őt egész hadinépével és országával együtt!” 4Móz 21,10–35

10 Azután elindultak Izráel fiai, és tábort ütöttek Óbótban. 11 Majd elindultak Óbótból, és tábort ütöttek Ijjé-Abárímban, abban a pusztában, amely Móábtól keletre van. 12 Onnan is továbbmentek, és tábort ütöttek a Zered-pataknál. 13 Onnan is továbbmentek, és tábort ütöttek az emóriak területén eredő Arnón túlsó partján, a pusztában, mert az Arnón Móáb határa Móáb és az emóriak között. 14 Ezért van szó az Úr harcainak könyvében a Szúfában fekvő Váhébról, a völgyekről, az Arnónról, 15 a völgyek lejtőiről, amelyek Ár városa felé húzódnak, és Móáb határáig nyúlnak. 16 Onnan Beérbe mentek. Ott van az a kút, amelynél ezt mondta az Úr Mózesnek: Gyűjtsd össze a népet, mert vizet adok neki. 17 Ekkor énekelte Izráel ezt a dalt: Buzogj föl, kút, zengjétek dalát! 18 Kút, fejedelmek ásták, nép vezérei vájták kormánypálcájukkal, vezérbotjaikkal. A pusztából Mattánába mentek, 19 Mattánából Nahalíélba, Nahalíélból pedig Bámótba. 20 Bámótból abba a völgybe mentek, amely Móáb mezején van a Piszgá csúcsánál, mely a sivatagra néz. 21 Ekkor követeket küldött Izráel Szíhónhoz, az emóriak királyához ezzel az üzenettel: 22 Szeretnék átvonulni országodon! Nem térünk le sem szántóföldre, sem szőlőbe, kútvizet sem iszunk. A király útján megyünk, amíg átvonulunk területeden. 23 De Szíhón nem engedte meg Izráelnek, hogy átvonuljon a területén. Összegyűjtötte Szíhón egész hadinépét, kivonult Izráel ellen a pusztába, és Jahacba érve megütközött Izráellel. 24 De Izráel kardélre hányta őt, és birtokba vette az országát az Arnóntól a Jabbókig, az ammóniakig, mert meg volt erősítve az ammóniak határa. 25 Elfoglalta Izráel mindezeket a városokat, és beköltözött Izráel az emóriak összes városába: Hesbónba is, meg a hozzá tartozó falvakba. 26 Mert Hesbón Szíhónnak, az emóriak királyának a városa volt, aki hadat viselt Móáb előbbi királya ellen, és elfoglalta egész országát az Arnónig. 27 Ezért mondják a regélők: Jöjjetek Hesbónba! Épüljön és erősödjék Szíhón városa! 28 Mert tűz csapott ki Hesbónból, láng Szíhón városából: megemésztette Ár-Móábot, az Arnón menti magaslatok urait. 29 Jaj neked, Móáb! Elvesztél, Kemós népe! Fiait földönfutókká tette, leányait az emóri király, Szíhón foglyaivá. 30 Lőttünk rájuk, és elpusztult Hesbón Díbónig, elpusztítottuk Nófahig, egész Médebáig. 31 Ezután letelepedett Izráel az emóriak földjén. 32 Mózes kémeket küldött Jazérba, elfoglalták a hozzá tartozó falvakat, és kiűzték onnan az emóriakat. 33 Azután megfordultak, és Básán felé vonultak. De kivonult ellenük Óg, Básán királya egész hadinépével, hogy megütközzék velük Edreíben. 34 Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek: Ne félj tőle, mert kezedbe adom őt egész hadinépével és országával együtt! Úgy bánj el vele, ahogyan elbántál Szíhónnal, az emóriak királyával, aki Hesbónban lakott. 35 És úgy megverték őt fiaival és egész hadinépével együtt, hogy senki sem tudott elmenekülni közülük. Országát pedig birtokba vették.

Isten mai vándorló népe a történelem során táborhelyről táborhelyre megy, ahogy egykor Izráel. A továbbinduláshoz erőre van szükség. A vándorlás megfáradásokból, elbukásokból való fölállások, azaz győzelmek sora. Beérben Isten vizet adott a népnek, és Izráel hálából énekkel dicsérte őt. Mikor énekeltél teljes szívedből az Úrnak? Tedd ezt meg ma, hogy győzelemről győzelemre mehess tovább.

RÉ 390 MRÉ 254

„…öltsétek fel az új embert…” (Efézus 4,17–32) Efézus 4,17–32

(24) „…öltsétek fel az új embert…” (Efézus 4,17–32) Az efezusiak pogányok voltak, úgy jutottak el a Krisztus ismeretére. Most azonban levetették a régi embert, és Jézus Krisztusban felöltözték az új embert. A kettő között markáns a különbség. Az új embert nem lehet „megtanulni”. Nem is elég csak „átöltözni”. Mindegyik csak a „felszín”, a „külső” dekorálása lenne... Jézus Krisztust kell, lehet befogadni: „belül és kívül felöltözni”. Ő az, aki nemcsak „külsőnket”, hanem elménket és lelkünket is megújítja, az Isten tetszése szerinti valóságos igazsággal és szentséggel (20–24). A régi és az új ember között markáns a különbség; – és egy életen át tart a harc kettejük között; – viszont az új ember győzelmének bizonyosságával. Bocsánat a példáért, de olyan ez a küzdelem, mint az, ahogy én ezeket a sorokat írtam. Végig küzdöttem egy szemtelen léggyel. Ahogy csapdostam, úgy ütöttem félre a billentyűzeten, hogy egy időre minden eltűnt. Amikor lecsaptam a legyet, máris új „példány” jelentkezett, hogy gyötörjön. Egy lehetőségem maradt: csapkolódás helyett az Igére figyeltem, és közben észrevétlen eltakarodott a „gonosz…”.

___

LEVETNI A RÉGIT, ÉS FELÖLTÖZNI AZ ÚJAT.

 

– 1. Az efezusiak pogányok voltak, úgy jutottak el a Krisztus ismeretére.

Most azonban levetették a régi embert, és Jézus Krisztusban felöltözték az új embert.

A kettő között markáns a különbség.

Az új embert nem lehet „megtanulni”.

Nem is elég csak „átöltözni”.

Mindegyik csak a „felszín”, a „külső” dekorálása lenne...

Jézus Krisztust kell, lehet befogadni: „belül és kívül felöltözni”.

Ő az, aki nemcsak „külsőnket”, hanem elménket és lelkünket is megújítja, az Isten tetszése szerinti valóságos igazsággal és szentséggel (20–24).

A régi és az új ember között markáns a különbség; – és egy életen át tart a harc kettejük között; – viszont az új ember győzelmének bizonyosságával.

Bocsánat a példáért, de olyan ez a küzdelem, mint az, ahogy én ezeket a sorokat írtam. Végig küzdöttem egy szemtelen léggyel. Ahogy csapdostam, úgy ütöttem félre a billentyűzeten, hogy egy időre minden eltűnt. Amikor lecsaptam a legyet, máris új „példány” jelentkezett, hogy gyötörjön. Egy lehetőségem maradt: csapkolódás helyett az Igére figyeltem, és közben észrevétlen eltakarodott a „gonosz…”.

 

– 2. Milyen a régi ember?

Magunkra ismerhetünk, mert mi is ilyenek voltunk egykor, és ma is sokan ilyenek körülöttünk:

– Isten nélkül csakis magunk vagyunk az irányadó mérce. Az ember önmagában olyan irányadó, mint a sűrű köd, mint a koromsötét.

– Ezért a régi ember jellemzői: – homályos, bizonytalan ismeret; – mert saját magunkból, bölcsességünkből és érzéseinkből indulunk ki.

– Ennek nyomán saját vágyaink és indulataink irányítanak bennünket; – alantas ösztöneinkkel együtt.

– Így erkölcsi mércénk nincs: szabadosság lesz a szabadságból, korlátok, gátak nélküli, pusztító áradat.

– Isten nélkül elidegenedünk a világban, egymástól, önmagunktól, és önzésünk, nyereségvágyunk tobzódása elsorvasztja az életünket.

– Olyan ez, mint amikor a növény elpusztul: akár nem öntözték, akár túlöntözték; – elpusztul. Hitetlenül élve a nélkülözés ugyanúgy növeli az önzést, mint a jóllét (17–19).

 

– 3. Az új ember egészen más (25–32):

– Igazmondás, hazugság nélkül (25).

– Jóság, irgalom, megbocsátás, még aznap, halogatás nélkül, mert nem biztos, hogy lesz „holnap”. Aki nem így tesz, az helyt adott az ördögnek. Igen, minden irgalmatlanság ördögi (26–27; 32).

– Szorgalmas munka, lopás nélkül, mert mindenki élhet tevékeny életet, amelynek lesz annyi haszna, hogy nemcsak megélhet belőle, hanem adhat abból másoknak is. Bizony ne a másikra, ne a felsőbbségre várj, hanem dolgozz! (28)

– Tiszta beszéd, semmi megjegyzés, rossz szó! Csak, ami épít! Kritikát is csak így mondhatunk. Szentlelkes jóindulat szükséges, ami áldássá lesz. Nem kell túlbuzgónak lenni ebben, mert az képmutatóvá tehet, hanem amikor ez „szükséges”, amikor az Isten ilyen konkrét helyzetbe vezet (29).

– Tiszta indulat, keserűség nélkül, mert minden megkeseredés saját gyarló lelkünk terméke, amely megszomorítja az Isten Lelkét, és haragot gerjeszt a másik ember ellen, valamint káromolja az Istent (31–32).