„Mózes az Úr elé vitte ügyüket...” 4Móz 27,1–11
1 Ekkor előálltak Celofhád leányai. Celofhád Héfer fia volt, ez Gileád fia, ez Mákír fia, ez pedig József fiának, Manassénak a fia volt. A Manassé nemzetségei közül való leányok nevei ezek voltak: Mahlá, Nóá, Hoglá, Milká és Tircá. 2 Ezek odaálltak Mózes és Eleázár pap elé meg a fejedelmek és az egész közösség elé a kijelentés sátra bejáratánál, és ezt mondták: 3 Apánk meghalt a pusztában. De nem tartozott azokhoz, akik összefogtak az Úr ellen, azaz Kórah csoportjához, hanem a maga vétke miatt halt meg, fiai pedig nem voltak. 4 Miért tűnjék el apánk neve a nemzetségéből, csak azért, mert nem volt fia? Adj nekünk birtokot apánk testvérei között! 5 Mózes az Úr elé vitte ügyüket, 6 az Úr pedig ezt mondta Mózesnek: 7 Igazuk van Celofhád leányainak. Adj nekik örökségül birtokot apjuk testvérei között: juttasd nekik apjuk örökségét! 8 Izráel fiaihoz pedig így beszélj: Ha valaki úgy hal meg, hogy nincs fia, juttassák örökségét a leányának. 9 Ha leánya sincs, adjátok az örökségét a testvéreinek, 10 ha pedig testvérei sincsenek, akkor adjátok az örökségét apja testvéreinek. 11 Ha apjának sincsenek testvérei, adjátok az örökségét annak, aki a nemzetségében a legközelebbi rokona, legyen az az ő tulajdona. Legyen ez a törvény rendelkezése Izráel fiai között, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr.
„Mózes az Úr elé vitte ügyüket..." (5). Isten méltányolja Celofhád lányainak kérését. Lehetne ezt az Isten előtti egyenjogúsítás első lépésének tekinteni? Felhívás és egyben figyelmeztetés ez a történet arra, hogy mindenkor, minden egyes ügyünket az Úr elé vihetjük, és biztosak lehetünk abban, hogy ő nem marad néma, válaszolni fog. Az aggodalmaskodás helyett ezért lehet hálaadással feltárni kéréseinket Isten előtt (Fil 4, 6).
RÉ 23 MRÉ 23
„Szolgák!” (Efézus 6,5–9) Efézus 6,5–9
(5) „Szolgák!” (Efézus 6,5–9)
A RABSZOLGASÁG?
– Pál érvelése, ehhez képest, elsőre igen meghökkentő, hiszen a rabszolgák engedelmessége földi uraiknak úgy történjék, mintha Jézus Krisztusnak engedelmeskednének, félelemmel és rettegéssel, ugyanakkor tiszta szívvel, lélekből, jóakarattal, az Úr kegyelmébe kapaszkodva (5–8). Pál ezeket a kifejezéseket az üdvösség munkálása kapcsán is említette már (Filippi 2,12).
– A helyes megértés érdekében vegyük figyelembe a következőket:
– Itt megtért rabszolgákról van szó, mert ez eleve csak megtért, Krisztust követő embertől kérhető.
– Ha megtért földi uraságok is lennének a rabszolgák mellett, akkor Jézus Krisztusban egyszerre egymás testvérei lehetnének, ahogy erről a Filemonhoz írt levél tanúskodik.
– Egyébként más megoldás nem létezik, mert hiába reform vagy forradalom, hiába szabadság, egyenlőség, testvériség, ma is milliárdok élnek rabszolgaként, akik biztosítják a mi jólétünket is.
– Nem kell végletes példa ennek belátásához! Nézz egy világáruház pénztárosának szemébe, és érted, miről beszélek…
___
Hozzáfűzés az igemagyarázathoz
– A Római Birodalomban a lakosság nagy százaléka rabszolga volt, valaki tulajdona volt. A birodalomban közel hatvan millió rabszolga, félelemmel és rettegéssel engedelmeskedett földi urának (5). Óriási szám, az akkori népességi viszonyokat ismerve. Ez a réteg alkotta a munkaerőt, alapvető gazdasági tényezőt képezve, és a létjogosultságát senki sem kérdőjelezte meg ennek az intézménynek. Jóval korábbról, Platón, az „Állam” című művében a „jó élet” tervét felvázolva, olyannyira természetesnek veszi ezt a berendezkedést, hogy meg sem említi a rabszolgákat, mert azok magától értetődően „léteznek”.