„...üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez, hiszen ő mindenkor él, hogy esedezzék értük” Zsid 7,11–28
Főpapunk közbenjáró szolgálata a kegyelem korszakává teszi adventünket. „...üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez, hiszen ő mindenkor él, hogy esedezzék értük" (25). „Mert ő ezt egyszer s mindenkorra megcselekedte, amikor önmagát adta áldozatul" (27). Így végérvényesen lemondhatunk minden behelyettesítő pótlékról: üdvözítőnek vélt cselekedetekről éppúgy, mint az ő áldozatát „ismételgető" középkori gyakorlatról. Az Úr által járulj Istenhez bocsánatért, kegyelemért, örök életért! Kérd hittel, megkapod!
RÉ 313 MRÉ 177
„…hátat fordítottál nekem.” (Jeremiás 15,1–9) Jeremiás 15,1–9
(6) „…hátat fordítottál nekem.” (Jeremiás 15,1–9)
– 1. Vannak „életművészek”, „kirakatemberek”, akik kiválóan „szerepeltetik” magukat, másokkal dolgoztatnak, felelősséget nem vállalnak, a konfliktusokat kerülik, és amikor a hosszú munka után ünnepelni kell, akkor ők mondják az ünnepi köszöntőt. Ez nem nagy gond, hiszen a „lufi-emberek” előbb-utóbb leeresztenek; mégcsak nem is durrannak, hanem észrevétlenül eltűnnek. Aki szereti a kirakatot, a nyilvánosságot, annak lelke rajta.
– 2. Az elhívatott, prófétai szolgálat azonban soha nem „szereplés”, csak az Istentől való „mandátum” idejéig tartanak, előtte és utána teljes a visszavonulás. Az elhívatott próféta nem negédes, hízelkedő, dicsérő, szép köszöntőket mond, hanem hirdeti Isten akaratára. A próféta rámutat arra a hitetlenségből következő, emberileg reménytelen állapotra, amibe Jeruzsálem jutott, és amiben most mi is vagyunk. Isten elhívott prófétáinak is fel kell vállalni a nyilvánosságot, a „kirakatot”, de a próféták soha nem önmagukat szerepeltetik, hanem mindig Isten Igéjét tolmácsolják, amely most teljes ítélet!
– 3. Nagy bajban vagyunk! Hátat fordítottunk az Istennek! Ezt pedig nem lehet élve megúszni! Ébresztő!