előző nap
következő nap

„Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt...” Zsid 11,1–7

1 A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. 2 Ennek a hitnek az alapján nyertek Istentől jó tanúbizonyságot a régiek. 3 Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható. 4 Hit által ajánlott fel Ábel értékesebb áldozatot Istennek, mint Kain, és hit által nyert bizonyságot arról, hogy ő igaz, mert Isten bizonyságot tett áldozati ajándékairól, úgyhogy hite által még holta után is beszél. 5 Hit által ragadtatott el Énók, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mivel elragadta őt Isten. Elragadtatása előtt azonban bizonyságot nyert arról, hogy Isten szemében kedves. 6 Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik. 7 Hit által kapott kijelentést Nóé azokról a dolgokról, amelyeket még nem láthatott, és Istent félve és tisztelve készítette el a bárkát háza népe megmentésére. E hite által ítélte el a világot, és a hitből való igazság örökösévé lett.

„Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt..." (6). A hit a vágyakozásból születik. „Isten után szomjazik lelkem, az élő Isten után..." (Zsolt 42). Ez a vágyakozás bizalommá erősödik. Ábel, Énók, Nóé, mind a maguk sajátos útján törekedtek Isten felé. Közös bennük a példa, hogy ki lehet tartani a bizalomban akár egy életen át is. Akkor is, ha a környező világ nem segít, sőt akadályoz minket ebben.

RÉ 324 MRÉ 202

„…hogy más csapásokon járjanak…” (Jeremiás 18,13–23) Jeremiás 18,13–23

(15) „…hogy más csapásokon járjanak…” (Jeremiás 18,13–23)

Az ember alapvető természete: PARÁZNA. Mindig érdekesebb az ősi ösvény helyett az új, ismeretlen, „idegen csapás”.

– 1. Az ember, Isten nélkül: parázna. Persze a társadalmi szerepeinkben „ügyesen” megéljük parázna természetünket, de még az egyházon belül is „bevált és elfogadott” módszereink vannak erre.

– 2. Isten Igéje ennek veszélyére figyelmeztet bennünket. Isten népe is elhagyta Urát, miközben nem tartotta magát hűtlennek, hiszen bemutatta áldozatait a templomban; – „működött” az istentisztelet, és mellette sok minden más is.

– 3. A helyzet azóta csak rosszabb lett: – mert ma már nem is titkoljuk a hűtlenségünket, sem emberek, sem az élő Isten kapcsán; – sőt, nem tartjuk a hűtlenséget bűnnek; – hiszen szabadok vagyunk. Elevenen tapasztaljuk mindezt manapság (13–15).

– 4. Közben azonban iszonyatos pusztává lesz körülöttünk minden (16–17).

– 5. Jeremiás az Úrhoz fordult sokféle kétségbeesésében, és noha ez az imádság tele van gyarló emberi indulattal, mégis van remény addig, amíg az ember nem a hátát, hanem „leborult alakját” mutatja Istenének (19–23).

___

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

– 4. Közben azonban iszonyatos pusztává lesz körülöttünk minden (16–17).

Itt az Úr prófétája kerül életveszélybe, aki ennek az állapotnak halálos voltára figyelmeztet bennünket (18).

 

– 5. Jeremiás az Úrhoz fordult sokféle kétségbeesésében.

Noha ez az imádság tele van gyarló emberi indulattal; – mégis van remény addig, amíg az ember nem a hátát, hanem „leborult alakját” mutatja Istenének (19–23); – kérve, hogy Ura forduljon felé (17).

Van még remény és hűség?