előző nap következő nap

„Ezért nem szégyelli Isten, hogy őt Istenüknek nevezzék” Zsid 11,8–22

8 Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívta Isten, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy. 9 Hit által költözött át az ígéret földjére, mint idegenbe, és sátrakban lakott Izsákkal és Jákóbbal, ugyanannak az ígéretnek az örököseivel. 10 Mert várta azt a várost, amelynek szilárd alapja van, amelynek tervezője és alkotója az Isten. 11 Hit által kapott erőt arra is, hogy a meddő Sárával nemzetséget alapítson, noha már idős volt, minthogy hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. 12 Ezért attól az egy embertől, aki már közel volt a halálhoz, származtak olyan sokan, mint az ég csillagai és mint a tenger partján a föveny, amely megszámlálhatatlan. 13 Hitben haltak meg ezek mind, anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak távolról látták és üdvözölték azokat, és vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön. 14 Mert akik így beszélnek, jelét adják annak, hogy hazát keresnek. 15 És ha arra a hazára gondoltak volna, amelyből kijöttek, lett volna alkalmuk visszatérni. 16 Így azonban jobb haza után vágyakoztak, mégpedig mennyei után. Ezért nem szégyelli Isten, hogy őt Istenüknek nevezzék, mert számukra várost készített. 17 Hit által ajánlotta fel Ábrahám Izsákot, amikor Isten próbára tette, és egyszülött fiát vitte áldozatul az, aki az ígéreteket kapta, 18 akinek megmondatott: „Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni." 19 Azt gondolta ugyanis, hogy Isten képes őt a halottak közül is feltámasztani. Ezért vissza is kapta őt, aki így a feltámadás példájává lett. 20 Hit által áldotta meg Izsák is a jövőre nézve Jákóbot és Ézsaut. 21 Hit által áldotta meg a haldokló Jákób József mindegyik fiát, és botja végére hajolva imádkozott. 22 Hit által gondolt József élete végén Izráel fiainak kivonulására, és rendelkezett temetése felől.

„Ezért nem szégyelli Isten, hogy őt Istenüknek nevezzék" (16). Még a világ szemében is szégyent hoz a vallásra, amikor keményszívű, megátalkodott, változásra képtelen emberek hivatkoznak Istenre, mint az „ő" Istenükre. Bárcsak példát tudnánk venni az ismeretlenbe hittel induló Ábrahámtól, akit nem kellett szégyellnie Istennek. Majd talán követni tudjuk őt is, akiről pedig ezt mondta: gyönyörködöm benne (Mt 3,17).

RÉ 325 MRÉ 204

„…törd össze a korsót…” (Jeremiás 19) Jeremiás 19

(10) „…törd össze a korsót…” (Jeremiás 19)

Jeruzsálem városának déli kapuját a Fazekasok kapujának is hívták, de Szemét-kapunak is nevezték, mert ezen a kapun át vitték le a város szemetét, így az összetört cserépdarabokat is, a Ben-Hinnóm völgyébe (1–2).

A szemét nagy részét itt elégették, erre utal a völggyel kapcsolatban a Tófet kifejezés, ami kemencét jelent (14).

Ebben a völgyben állították fel a bálványáldozati oltárokat is, ahol Isten népének tagjai gyalázatos, hűtlen dolgokat követtek el, aztán visszamentek a városba, mintha minden rendben lenne.

Pedig nincs rendben semmi.

Jeremiás jelképes cselekedettel, egy cserépedény összetörésével hirdette meg (10) népe bűnét (3–5) és a bűnök rettenetes büntetését (6–13).

Szétesik, összetörik Isten nélkül minden, mint amikor a hordóról leszedik a dongákat összetartó abroncsot.

Jézus Krisztus ez az abroncs: Isten kegyelmes, életünket, énünket, egyházunkat, közösségeinket egybetartó, megváltó keze.

Mégis, minden figyelmeztető szó, Ige és jelek ellenére, milyen makacsul tépjük ki magunkat Isten szerető kezéből (15), bele a rettenetes szabadságba, a szeméttelepre, a törmelék közé, az égetőbe, az ellenség pusztító fegyvere és sokféle nyomorúság felé…