előző nap
következő nap

„...ő pedig javunkra teszi ezt...” Zsid 12,1–11

1 Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek ekkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. 2 Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és Isten trónjának a jobbjára ült. 3 Gondoljatok rá, aki a bűnösöktől ilyen szidalmazást szenvedett el, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek. 4 Mert a bűn ellen való harcban még nem ontottátok véreteket, 5 és elfeledkeztetek a bátorításról, amely nektek mint fiaknak szól: „Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha megfedd téged, 6 mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad." 7 Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem fenyít meg az apja? 8 Ha pedig fenyítés nélkül maradtok, amelyben mindenki részesül, fattyak vagytok, nem pedig fiak. 9 Azután: testi apáink fenyítettek minket, és tiszteletben tartottuk őket, nem kell-e sokkal inkább engedelmeskednünk a lelkek Atyjának, hogy éljünk? 10 Mert ők rövid ideig, a saját elgondolásuk szerint fenyítettek, ő pedig javunkra teszi ezt, hogy szentségében részesüljünk. 11 Az első pillanatban ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa.

„...ő pedig javunkra teszi ezt..." (10). Minden szenvedéssel járó esemény a javunkra válhat. Egy részük a bűn elleni harcunk komolyságának, krisztuskövetésünk valódiságának következménye, bár legtöbbünk még épphogy csak belekóstolt ebbe: „...még nem ontottátok véreteket..." (4). Másrészt az áldásos atyai fenyítésnek is lehet néha olyan hatása, hogy az visszaterel minket a megszentelődés útjára.

RÉ 327 MRÉ 203

„…ajándékul kapja életét.” (Jeremiás 21) Jeremiás 21

(9) „…ajándékul kapja életét.” (Jeremiás 21)

– 1. Cidkijjá király elküldi főembereit Jeremiáshoz, hogy megszabadul-e Jeruzsálem a babiloni ostrom alól? (1–2) Lám, ha baj van, mégis Istent kiált az ember? Ma már odáig jutottunk, hogy sokan csak káromolva tudjuk mindezt kifejezni?

– 2. Jeremiás teljes vereséget, fogságot és halált hirdetett, a város, a vezetők, a lakosok számára (3–7); – Isten jogos büntetéseként (11–14). Mindez be is teljesedett, hiszen Nebukadneccár, babiloni király, Cidkijjá júdai királyt megvakíttatta és láncokba verten vitte fogságba (39,5–7), a város több vezetőjét pedig kivégezték (52,24–27), Jeruzsálem elesett, a lakosokat Babilonba hurcolták (Kr. e. 586).

– 3. Isten azonban hatalmasabb a konkrét ítéletnél, minden itteni fogságnál és pusztulásnál. Az Ő egyszülött Fia, Jézus Krisztus a mi reménységünk, aki nemcsak az örök szabadulás prófétája, hanem Ő maga a Szabadító. Aki Őhozzá menekül, nem szégyenül meg (János 3,16). Ahogy ott, akkor, ki kellett menekülniük a városból azoknak, akik életben akartak maradni; – úgy menekülhetünk mi is az örök élet Urához! Ez a menekülés nem szégyen. Az Úrnál, minden nyomorúságunk ellenére, ajándékba kapjuk az életet, kegyelemből. Ez a kegyelem újjászül… (8–9).

___

A teljes igemagyarázat

(9) „…ajándékul kapja életét.” (Jeremiás 21)

 

Jeremiás próféta, könyvének első 20 fejezetében általános értelemben fogalmazta meg üzenetét.

A 21. fejezettől azonban ezek a próféciák KONKRÉTTÁ VÁLNAK, eseményekre, személyekre, csoportokra utalnak.

Isten Igéje mindig konkrét, ha általános a fogalmazás, akkor is konkréttá teheti számomra Isten Lelke az üzenetet.

 

– 1. Cidkijjá király elküldi főembereit Jeremiáshoz, hogy megszabadul-e Jeruzsálem a babiloni ostrom alól? (1–2)

Lám, ha baj van, mégis Istent kiált az ember?

Ma már odáig jutottunk, hogy sokan csak káromolva tudjuk mindezt kifejezni?

 

– 2. Jeremiás teljes vereséget, fogságot és halált hirdetett, a város, a vezetők, a lakosok számára (3–7); – Isten jogos büntetéseként (11–14).

Mindez be is teljesedett, hiszen Nebukadneccár, babiloni király, Cidkijjá júdai királyt megvakíttatta és láncokba verten vitte fogságba (39,5–7), a város több vezetőjét pedig kivégezték (52,24–27), Jeruzsálem elesett, a lakosokat Babilonba hurcolták (Kr. e. 586).

 

– 3. Isten azonban hatalmasabb a konkrét ítéletnél, minden itteni fogságnál és pusztulásnál.

Az Ő egyszülött Fia, Jézus Krisztus a mi reménységünk, aki nemcsak az örök szabadulás prófétája, hanem Ő maga a Szabadító.

Aki Őhozzá menekül, nem szégyenül meg (János 3,16).

Ahogy ott, akkor, ki kellett menekülniük a városból azoknak, akik életben akartak maradni; – úgy menekülhetünk mi is az örök élet Urához!

Ez a menekülés nem szégyen.

Az Úrnál, minden nyomorúságunk ellenére, ajándékba kapjuk az életet, kegyelemből.

Ez a kegyelem újjászül… (8–9).