előző nap
következő nap

„Aki azt mondja, hogy őbenne marad, annak magának is úgy kell élnie, ahogyan ő élt” 1Jn 2,1–6

1 Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek; ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus, 2 mert ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért, de nemcsak a miénkért, hanem az egész világ bűnéért is. 3 Abból tudjuk meg, hogy ismerjük őt, ha megtartjuk az ő parancsolatait. 4 Aki azt mondja, hogy ismeri őt, de nem tartja meg parancsolatait, az hazug, és abban nincs meg az igazság, 5 aki pedig megtartja az ő igéjét, abban igazán teljessé lett az Isten szeretete. Ebből tudjuk meg, hogy őbenne vagyunk. 6 Aki azt mondja, hogy őbenne marad, annak magának is úgy kell élnie, ahogyan ő élt.

Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy Jézus váltságában megpillantható az egész univerzum (2b): azért öltött testet, mert szerette ezt a kozmoszt. Amikor Isten népe be akarja szorítani az Urat saját érdekvilágába, a kegyelem forrásától akarja távol tartani azokat, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. „Aki azt mondja, hogy őbenne marad, annak magának is úgy kell élnie, ahogyan ő élt" (6).

RÉ 269 MRÉ 398

„…a harag bora van, és adj inni belőle minden népnek…” (Jeremiás 25,15–38) Jeremiás 25,15–38

(115) „…a harag bora van, és adj inni belőle minden népnek…” (Jeremiás 25,15–38)

Jeremiás próféta ISTEN ÍTÉLETÉT HIRDETI MINDEN NÉP FELETT, amelyet majd a 46–51. fejezetek próféciái hangsúlyoznak részletesen.

– 1. De a próféta már itt sorra veszi a népeket, kezdve a „listát” saját népén, aztán a végén három ponttal zárja azt, mert legvégül a föld minden országának, ahány csak van (17–26), ki kell innia Isten haragjának serlegét (Jelenések 16,1). Hiszen egyik nép sem különb a másiknál (15–16).

– 2. Isten, ítéletének borával „itatja le” ezt a saját magától, érdekeitől, önzéseitől már amúgy is megrészegedett világot, ahogy a harc előtt leitatják az ellenséget, hogy aztán az eszméletlen részeget könnyen levághassák… (2Sámuel 13,28).

– 3. Saját jólétünkben ez különösen felkiáltójeles. Milyen képmutató a gonosz hatalma alatt, a szabadság bőségében tobzódó ember: hiszen a tolerancia, a „mindenkit szeretünk, noha mindannyian mások vagyunk, de mégis egy nagy család vagyunk” hazugságába csomagoljuk ezt az önzést. Például: mi látványosan szeretünk minden szegényt, de közben gyerekmunkával „sajtolt” terméket veszünk a plázában… Uram, irgalmazz! Krisztus kegyelmezz! Dicsőség a magasságban Istennek!

___

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Szeretünk mindenkit, de csakis magunkat képviseljük a háttérben.

A szegények panasza jogos, de a szegények nyomorúsága nemcsak szegyénségükben van, hanem irigy gyűlöletükben a gazdagok iránt, és abban, hogy szegénységükért mindig csak a másik a felelős.

A vagyon relatív, a boldogság forrása pedig sem nem ez, sem nem az.

 

Ki kell innunk a harag serlegét, a bűn büntetését.

Nem maradhatunk büntetlenül, mert akkor Isten igent mondana a bűn sokféle vétkekben megjelenő, gyalázatos mocskára (27–28).

Ez a jogos ítélet minden nép pusztulását hirdeti meg. Indul a vész „néptől népig, egészen a föld széléig” (32). Trágyaként fortyog a pusztulásban mindenki: pásztorok, vezetők, vezetettek, gazdag és szegény, minden nép és nemzet (34), nincs hova menekülniük (35), sok a jajkiáltás.

A pusztulás és a halál pedig nem a lét, hanem csak az élet ellentéte.

 

Ez az ítélet hangja.

A mi generációnk erre legyint, nem veszi komolyan, neveti, nem akarja, nem tudja meghallani…

Valójában ez a süketség a nyomorúságok nyomorúsága.