előző nap
következő nap

„...bár a szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél...” 3,18–24

18 Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal. 19 Ebből tudható, hogy az igazságból valók vagyunk. És akkor az ő színe előtt azzal biztatjuk a szívünket, 20 hogy bár a szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud. 21 Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt; 22 és amit csak kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves őelőtte. 23 Az ő parancsolata pedig az, hogy higgyünk az ő Fia, Jézus Krisztus nevében, és szeressük egymást, ahogyan erre parancsolatot adott nekünk. 24 Aki pedig megtartja az ő parancsolatait, az őbenne marad, és ő is abban; és hogy ő bennünk marad, azt a Lélektől tudjuk meg, akit nekünk adott.

„...bár a szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél..." (20). Vannak pillanatok, amelyekben nagyon jól érezzük, hogy valamit elrontottunk. A szívünk mélyen elítél, vádol, hiszen saját szabályainkat, elveinket, hitünket hazudtoltuk meg cselekedetünkkel. Csalódni önmagunkban a legfájdalmasabb dolgok egyike. Bűnbánó szívünket ilyenkor csak azzal biztathatjuk, hogy Isten, aki „mindent tud", nagyobb a mi szívünknél, azaz a kimenekülés útját is előre elkészítette, hogy megmentse esendő életünket.

RÉ 283 MRÉ 206

„Te azért ne félj szolgám…” (Jeremiás 30,1–11) Jeremiás 30,1–11

(10) „Te azért ne félj szolgám…” (Jeremiás 30,1–11)

Jeremiás vigasztaló próféciáit tartalmazza a könyv 30–31. fejezete. MI A VIGASZTALÁS?

– 1. Az Úr a mi vigasztalónk. Szép prófécia ez, amit így összegezhetünk: Ne féljen az, aki az Úrban bízik, aki Őt szolgálja, mert vele van az Isten, hazasegíti a távolból a „közelbe”, a gondok közül a „gondtalanságba”. Az ellenséges népek nem győzhetik le Isten emberét (10–11).

– 2. Az Úr vigasztalás a gyötrelmekben. Én már láttam hívő embert „igában” meghalni, nagy gyötrelmek között (8). Ezért vallom, hogy nincs nagyobb dolog, mint amikor valaki a vigasztalást akkor is megtapasztalja, amikor nincs konkrét szabadulás. Az ilyen ember az igazán hívő ember, aki Jézus Krisztusban van, a szabadítás, az otthon már az övé, bármi is történik vele. Ez az igazi vigasz, megtapasztalása pedig kegyelmi állapot.

– 3. Az Úr vigasztalás a jólétben. De kegyelmi állapot az is, amikor valaki a megtapasztalt „szabadítás gondtalanságában” sem bízza el magát (10), nem esik szét, hanem továbbra is hitben, lélekben egészséges marad, és jólétében is látja a szolgálat lehetőségét, zarándok–létének töredékességét, amely az igazi megérkezés felé halad.