előző nap
következő nap

„A szeretetben nincs félelem...” 1Jn 4,7–21

7 Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent; 8 aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg Istent, mert Isten szeretet. 9 Abban nyilvánult meg Isten irántunk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. 10 Ez a szeretet, és nem az, hogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. 11 Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást. 12 Istent soha senki nem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk. 13 Abból tudjuk, hogy benne maradunk, és ő mibennünk, hogy a maga Lelkéből adott nekünk. 14 És mi láttuk, és bizonyságot teszünk arról, hogy az Atya elküldte a Fiát a világ üdvözítőjéül. 15 Ha valaki vallja, hogy Jézus Isten Fia, abban megmarad Isten, ő pedig Istenben; 16 és mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket. Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne. 17 Abban lett teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé, mert ahogyan ő van, úgy vagyunk mi is ebben a világban. 18 A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben. 19 Mi azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket. 20 Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent", a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. 21 Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.

„A szeretetben nincs félelem..." (18). Általában „kevert" érzelmeink vannak. Mindig beszűrődik valami, ami egy állapotnak a „tökéletességét" feloldja, felhígítja. Az örömbe kétségek szűrődnek be, a bátorságba bizonytalanság, a hitbe kételkedés, a szeretetbe félelem. Így azonban mindezek lényegüket vesztik, és bizonytalanságra ítélnek minket. Isten ebből az állapotból emeli magához az embert, megismertetve vele a félelem nélküli szeretet valóságát: aki őt megismeri és szereti, annak az életéből kiszorul a félelem, és a helyét teljes bizalom és békesség tölti be.

RÉ 395 MRÉ 477

„…az Úr megszabadította népét…” (Jeremiás 31,1–17) Jeremiás 31,1–17

(7) „…az Úr megszabadította népét…” (Jeremiás 31,1–17)

A SZABADÍTÁSRÓL.

– Isten teljes népe megszabadul a fogságból, Izráel és Júda egyaránt (1); – sőt, a föld széléről (8) is hazahozza népét az Úr (7–9).

– A szabadulás azt jelenti, hogy Isten népe kegyelmet nyert attól az Úrtól, aki örök szeretettel szereti népét (2–3).

– A szabadulás annak kifejezése, hogy az az Úr, aki mindig is népével volt, „láthatóan” közeledik népéhez (3), így már ebben a világban is tetten érhető a valódi öröm, bőség, „fölépülés” (4–6), nemcsak Igében, szóban, hanem a tényleges valóságban is (10–14).

– Az igazi szabadulás a megváltás, vagyis a végső isteni győzelem az „erősebb” felett (11), a gonosz felett is, amelynek nyomán Isten letöröl népe szeméről minden könnyet (15–17; Jelenések 21,4), és látható bizonyosságban elindítja őket a „nyugalom”, az Isten örök, aktív, áldott, boldog nyugalma felé (2).

– Jézus Krisztus feltámadása által a szabadulás a miénk.