előző nap
következő nap

„Nekem van mit ennem...” Jn 4,31–38

31 Közben kérték őt a tanítványai: Mester, egyél! 32 Ő pedig azt mondta nekik: Nekem van mit ennem, amiről ti nem tudtok. 33 A tanítványok egymást kérdezgették: Valaki talán hozott neki enni? 34 Jézus ezt mondta nekik: Az én eledelem az, hogy teljesítsem annak akaratát, aki elküldött engem, és bevégezzem az ő munkáját. 35 Vajon nem ti magatok mondjátok-e, hogy még négy hónap, és jön az aratás? Íme, mondom nektek: emeljétek fel a szemeteket, és lássátok meg, hogy a mezők már fehérek az aratásra. 36 Az arató jutalmat kap, és begyűjti a termést az örök életre, hogy együtt örüljön a vető és az arató. 37 Mert abban igaza van a mondásnak, hogy más a vető, és más az arató. 38 Én elküldtelek titeket, hogy azt arassátok, amiért nem ti fáradtatok: mások fáradoztak érte, ti pedig az ő munkájukba álltatok be.

„Nekem van mit ennem..." (32). A „testi eledel" fontos ebben a világban, de önmagában semmit sem ér, csak hízlal, megkeményít, harácsolóvá és önzővé tesz. Jézus eledele az, hogy teljesítse Isten akaratát. Ez életének öröme, tartása, „eledele". A mai boldogság-, öröm- és élvezetcentrikus kultúrában csak Isten Lelke döbbenthet rá bennünket arra, hogy az Úr nélkül a „semmit" markolásszuk...

RÉ 396 MRÉ 417

„De ez a nap az Úré…” (Jeremiás 46,1–12) Jeremiás 46,1–12

(10) „De ez a nap az Úré…” (Jeremiás 46,1–12)

AZ ÚR NAPJA.

– 1. Olyan az ember, olyanok a népek, olyan a bűn önzése, mint a Nílus, amikor árad: zúg, eláraszt, elborít, elpusztít (7–8). Félelmetes és határtalan az ember nyomorúsága; – amely egyszerre szenved saját magától, saját testi és lelki bajaitól; – ugyanakkor szenvedést okoz másoknak, mert nem „fér a bőrébe”, állandóan készülődik valamire (3–4).

– 2. De az Úr a népek és a történelem Ura is. Az Úr napja az ítélet napja a bűn és a bűnösök felett. A népeknek mindent elárasztó hódításait előbb–utóbb megállítja az Úr (5–6; 9–12). Nékó fáraó seregét megverte Nebukadneccár, babiloni király (1–2; Kr. e. 609).

– 3. Az Úr ítélete jogos, ugyanakkor az Ő ítéletében mindig ott csírázik a kegyelem, mint ahogy a Nílus mindent elpusztító áradása nyomán támadt az élet a „megöntözött” földön. Az Úr napja számunkra a feltámadott Jézus Krisztus napja, a megváltás és az üdvösség napja, túl minden ítéleten.

– 4. Mennyi „apró nép” bízott Egyiptom hatalmában (9). Imádkozz mindenkiért, de csak az Úrtól remélj valóságos segítséget (Zsoltárok 122,1), és csak azokban bízz, akiket tényleg Ő állított melléd.

___

  AZ ÚR NAPJA.

– 1. Olyan az ember, olyanok a népek, olyan a bűn önzése, mint a Nílus, amikor árad: zúg, eláraszt, elborít, elpusztít (7–8).

Félelmetes és határtalan az ember nyomorúsága, amely egyszerre szenved saját magától, saját testi és lelki bajaitól, ugyanakkor okoz szenvedést másoknak, mert nem „fér a bőrébe”, állandóan készülődik valamire (3–4).

Ez a nyomorúság a bűn.

Amikor egy csoport, egy nép magatartásában jelentkezik látványosan ez a nyomorúság, az maga a megállíthatatlan rettenet.

 

– 2. De az Úr a népek és a történelem Ura is.

Az Úr napja az ítélet napja a bűn és a bűnösök felett.

A népeknek mindent elárasztó hódításait előbb–utóbb megállítja az Úr (5–6; 9–12).

Nékó fáraó seregét megverte Nebukadneccár, babiloni király (1–2; Kr. e. 609).

 

– 3. Az Úr ítélete jogos, ugyanakkor az Ő ítéletében mindig ott csírázik a kegyelem, mint ahogy a Nílus mindent elpusztító áradása nyomán támadt az élet a „megöntözött” földön.

Az Úr napja számunkra a feltámadott Jézus Krisztus napja, a megváltás és az üdvösség napja, túl minden ítéleten.

 

– 4. Mennyi „apró nép” bízott Egyiptom hatalmában:

– Majd Egyiptom segít a nagy Babilont legyőzni!

Júda mellett a kúsiak (Dél–Egyiptom és Szudán), pútiak (Líbia), lúdiak (Kis–Ázsia nyugati része) is Egyiptomtól vártak segítséget (9).

Imádkozz mindenkiért, de csak az Úrtól remélj valóságos segítséget (Zsoltárok 122,1), és csak azokban bízz, akiket tényleg Ő állított melléd.