előző nap következő nap

„...mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem.” Jn 5,24–30

24 Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van, sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe. 25 Bizony, bizony, mondom nektek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak. 26 Mert ahogyan az Atyának van önmagában élete, úgy a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában. 27 Sőt arra is adott neki hatalmat, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. 28 Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját, 29 és kijönnek: akik a jót tették, az életre támadnak fel, akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel. 30 Én önmagamtól nem tehetek semmit: ahogyan tőle hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem.

Világosan megtudjuk Jézustól itt is és még számos más alkalommal, hogy ő teljes engedelmességgel követte és valósította meg mindazt, amit az Atya várt tőle. Nem élt vissza tökéletes egységükkel, hanem „...engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig" (Fil 2,8). Figyelmeztessen ez arra, hogy Istenhez akkor viszonyulunk helyesen, ha engedelmeskedünk neki. Akkor fogok a legtöbbet megérteni titkaiból, amikor az ő akaratát cselekszem (30).

RÉ 364 MRÉ 321

„Meghajszolt bárány Izráel…” (Jeremiás 50,1–28) Jeremiás 50,1–28

(17) „Meghajszolt bárány Izráel…” (Jeremiás 50,1–28)

Isten népe gyakran nem bárány természetű. Gyakran inkább báránybőrbe bújt farkasokként viselkedünk (Cselekedetek 20,29); – kár ezt szépíteni. Mégis azért nevezi báránynak az Ige Isten népének tagjait, mert ennek a népnek pásztora az Úr. Megváltott bűnösök vagyunk. Ez a bárány meghajszolt, oroszlánok kergették, sokféle nagyhatalom játéka lett a történelem során; – de mindig Isten tudtával és akaratával lett azzá. Isten népe meghajszolt, megvetett, de kegyelem alatt van. Isten népének menedéke az Úr, aki nem engedi el népe kezét, visszavezeti seregét eredeti helyére, itt és odaát, bűnét eltörli. Nem maradhatunk báránybőrbe bújt farkasok, mert az Isten báránya (János 1,29) szült újjá bennünket (János 1,29), és Ő küldött el a szolgálatra minket (Lukács10,3; 19–20). Mi nem hivatkozhatunk arra, hogy hajszoltak vagyunk. Akit az Úr hajszol meg, még ha mások által is, és nem a saját akarnok indulatai, az Isten gyermeke, Isten népének tagja, akit Jézus Krisztus megváltott és minden hajszoltságában is megáld.

___

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Isten végső szabadítása nem késik.

Babilon és minden nagyhatalom az enyészeté lesz, még akkor is, ha Isten felhasználta azokat.

Minden nagyhatalom elpusztul, ha nem tudja, hogy az Úrtól kapta hatalmát és visszaél azzal (17–18).

 

Mi nem hivatkozhatunk arra, hogy hajszoltak vagyunk.

Persze jó lesz, ha egyszer vége lesz a gyarló „akarnok hajszoltságnak”: egymás hajszolásának.

Ugyanakkor az Isten szeretete által meghajszolt életünk reménységre indít minket, bűneinkből megtisztít, az Úr kegyelmében tart.

Hála ezért az Úrnak, miközben várjuk megváltásunk teljes kivirágzását, mindenfajta hajszoltságunk megszűnését.