„én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek.” Jn 14,15–21
Az Úr Jézus búcsúbeszédét olvassuk. Nincs benne semmi szentimentalizmus, színpadi érzelgősség. Sokkal inkább az addig is megtapasztalt felelős, gondoskodó szeretet megnyilatkozásaival szembesülünk. A „másik Pártfogó" ígérete szemléletes példa erre. Jézusra akkor is számíthatunk, ha testileg nincs jelen. A benne hívő, őt egész valójával szerető ember boldog tapasztalata, hogy ma is lehet találkozni, beszélgetni vele, kikérni a véleményét, és elkérni vezetését.
RÉ 372 MRÉ 253
„…a Te nevednek szerezz dicsőséget…” (Zsoltárok 115) Zsoltárok 115
(1) „…a Te nevednek szerezz dicsőséget…” (Zsoltárok 115)
DICSÉRJÜK AZ URAT! (18)
– 1. Micsoda kegyelem Isten rajtunk keresztül, az Ő népén keresztül szerez nevének dicsőséget. Ugyanakkor kegyelmi állapot az is, hogy az Ő dicsősége érvényesül, és nem a mienk. Az ember dicsősége mindig sok nyomorúságot okoz másoknak (1).
– 2. Csak, amikor az Isten dicsősége ragyog fel, akkor kerülnek üdvözítő helyükre emberek, események, dolgok, azaz minden. Ezért mindenkori imádságunk, hogy ragyogjon fel Isten dicsősége, és ennek mi is engedelmes eszközei lehessünk. A bálványok ellenében Ő legyen az Úr mindenkor (3–8). A bálványok ugyanis élettelenek, és hozzájuk hasonlók lesznek a bálványok készítői is, vagyis azok, akik a bálványokban bíznak. Pedig sok-sok bálványa van a ma emberének (8).
– 3. Bízzunk az Úrban, az Ő mindeneket helyreállító dicsőségében, megváltó szeretetében. Áron háza, azaz a zsidó nép, és minden nép a földön, mert csak az Úr ad áldást, Ő azonban meg fog áldani, sőt már gazdagon megáldott bennünket a Jézus Krisztusban. Őbenne hatalmasan megmutatta, hogy kié a dicsőség égen, földön és a föld alatt, vagyis még a halál fölött is (9–18).