„Amit csak kértek az Atyától az én nevemben...” Jn 16,23b–28
„Amit csak kértek az Atyától az én nevemben..." (23). Nem azért imádkozunk, hogy Istent hangoljuk a magunk akaratára, hanem azért, hogy mi hangolódjunk rá az övére. Mennyit kell vele beszélgetnünk, igéjét a szívünkben forgatnunk, hogy önmagunkkal telt szívünk együtt rezdüljön vele, és az ő szemével kezdjük látni a világot? Uram, formálj, hogy arra vágyjak, aminek te örülsz, és azt utasítsam el, amire te haragszol! Taníts a te szíved szerint, a te nevedben kérni!
RÉ 156 MRÉ 166
„A mi segítségünk az Úr nevében van…” (Zsoltárok 124) Zsoltárok 124
(8) „A mi segítségünk az Úr nevében van…” (Zsoltárok 124)
A SZABADÍTÓ ISTEN DICSÉRETE.
– 1. Ez a zsoltár általánosan fogalmazza meg a veszedelemből népét megszabadító Isten dicséretét. A zsoltáros szándékosan elhagyja a magasztalás mögött rejlő konkrét esemény megnevezését. Az általánosítás teszi lehetővé, hogy teljesen a magunkévá tegyük az üzenetet.
– 2. Ez a szabadítás mindig ugyanabból a veszedelemből ment meg. Hiszen a „hasadt”, bűntől rontott világban két irányból érhet bennünket halálos veszedelem: – ránk tör az emberi gonoszság, ezernyi életért, többért, presztízsért, hatalomért folytatott küzdelemben, amelyekben elevenen zabáljuk fel egymást; – illetve ránk törhet ezernyi áradat, természeti csapás.
– 3. Ez a szabadítás az Úr műve. Csak Ő szabadíthat meg. Konkrét helyzetekből is csak Ő menthet meg, még ha azt a szerencsének tulajdonítanánk is. Ha nem lett volna velünk az Úr, már nem élnénk (1). Minden kegyelem, mert törékeny madarak vagyunk, és sok a tövis, a durva „drót”, a tőr és a vérengző vadállat ebben a világban (6–8). Csak az Úr szabadíthat meg akkor is, amikor ebben a világban már nincs segítség számunkra…
___
A SZABADÍTÓ ISTEN DICSÉRETE.
– 1. Ez a zsoltár általánosan fogalmazza meg a veszedelemből népét megszabadító Isten dicséretét.
A zsoltáros szándékosan elhagyja a magasztalás mögött rejlő konkrét esemény megnevezését, mert azt mindenkor a maga idejében tapasztalja majd meg Istennek népe, különböző korokban másként, de mindig ugyanolyan valóságosan.
Az általánosítás teszi lehetővé, hogy teljesen a magunkévá tegyük az üzenetet, és bátran alkalmazzuk azt saját helyzetünkre, a Szentlélek által.
– 2. Ez a szabadítás mindig ugyanabból a veszedelemből ment meg.
Hiszen a „hasadt”, bűntől rontott világban két irányból érhet bennünket halálos veszedelem: – ránk tör az emberi gonoszság, ezernyi életért, többért, presztízsért, hatalomért folytatott küzdelemben, amelyekben elevenen zabáljuk fel egymást; – illetve ránk törhet ezernyi áradat, természeti csapás.
Mindkettő az emberlét árvaságát, nyomorúságát igazolja ebben a rideg világban, valamint a megváltás szükségességét.
Külön lehetne szólni Isten hitvalló népének e-világi küzdelmeiről, de most maradjunk az általánosan emberinél.
– 3. Ez a szabadítás az Úr műve.
Csak Ő szabadíthat meg.
Konkrét helyzetekből is csak Ő menthet meg, még ha azt a szerencsének tulajdonítanánk is.
Ha nem lett volna velünk az Úr, már nem élnénk (1).
Minden kegyelem, mert törékeny madarak vagyunk, és sok a tövis, a durva „drót”, a tőr és a vérengző vadállat ebben a világban (6–8).
Csak az Úr szabadíthat meg akkor is, amikor ebben a világban már nincs segítség számunkra, mert lejárt az Őáltala kiszabott időnk.
De Jézus Krisztusban örök életünk van.
Ezt az örömhírt még az ószövetségi gondolatsor szerint sejteti a zsoltáros (7).
Számunkra azonban ez már valóság.
Az Úr nem adott oda minket a pusztító gonosznak, akkor sem, ha sok gonoszság történik velünk (6).
Gondoljunk Jóbra (Jób 1,12).
– 4. Áldjuk a szabadító Urat, a mi segítségünket, aki az eget és a földet alkotta, és aki Jézus Krisztusban újjáteremtette azokat! (8)