előző nap
következő nap

„...ti szomorkodtok, de szomorúságotok örömre fordul” Jn 16,16–23a

16 Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem. 17 A tanítványai közül némelyek ezt kérdezték egymástól: Mi az, amit mond nekünk: Egy kis idő, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem, és ez: Mert én elmegyek az Atyához? 18 Ezt kérdezgették: Mi az a kis idő, amiről szól? Nem tudjuk, mit beszél. 19 Jézus észrevette, hogy meg akarják kérdezni, és ezt mondta nekik: Arról kérdezősködtök egymás között, hogy ezt mondtam: Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem? 20 Bizony, bizony, mondom nektek, hogy ti sírni és jajgatni fogtok, a világ pedig örül; ti szomorkodtok, de szomorúságotok örömre fordul. 21 Amikor az asszony szül, fájdalma van, mert eljött az ő órája, de amikor megszülte gyermekét, nem emlékszik többé a gyötrelemre az öröm miatt, hogy ember született a világra. 22 Így most ti is szomorúak vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek: 23 és azon a napon nem kérdeztek éntőlem semmit.

„...ti szomorkodtok, de szomorúságotok örömre fordul" (20). Jézus tudta, amit tanítványai még nem, hogy szenvedéséből bűnbocsánat, kereszthalálából új élet támad. Az első századtól a 21. századig mindig voltak, akik megtapasztalták ezt a fordulatot: a gyász, a kilátástalanság alagútjában felragyog a fény, ami felé megyünk: „per crucem ad lucem" – a kereszten át a dicsőségbe. Jézus nemcsak szenvedéséből, de dicsőségéből is részt ad övéinek.

RÉ 367 MRÉ 376

„Hozzád emelem tekintetemet…” (Zsoltárok 123) Zsoltárok 123

(1) „Hozzád emelem tekintetemet…” (Zsoltárok 123)

– A magyar vizslánk megöregedett. A kiszabott ideje lassan letelik. Hófehér a pofája, tele van csomókkal a teste, alig lát, szinte süket, sokat fekszik, nehezen jár… Mégis, amikor hazaérek, és észleli, azonnal ugrana, jönne elém, többször próbálkozik felkelni, visszazuhan, de leküzdi a testi fájdalmat, megrázza magát, és az „agg eb”, farkát csóválva siet, ahogy csak tud, a megismert és felismert gazdi felé. Megújul, kivirul ebben a találkozásban, nem enged el, amíg nem történt meg az érintés, a simogatás, az üdvözlés. „Nem engedlek el, amíg meg nem áldasz engem.” (1Mózes 32,27)

– Gyökössy Endre „mennyei gazdának” nevezte az Urat. Aki Őt megismerte, aki egyszülött Fiában felismerte a Megváltót, és aki Őt elismerte élete egyetlen megtartójának, megoldásának; – az minden körülmények között áldott, annak üdvössége van.

– A zsoltáros zarándok az Úrhoz emeli tekintetét, a mennyei Gazdához (1), ahogy a szolgák uruk „áldó, üdvözítő kezére” néznek, amíg az meg nem könyörül rajtuk (2). A megváltott szolga bizonyossággal tudja, hogy noha ebben a „hasadt” világban sokféle gyalázat történhet, amivel torkig lehetünk (3–4), mi ilyenkor is mennyei Gazdánkat keressük, Őrá figyelünk, Őrá tekintünk, ugrunk, ha szólít!

___

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Szeretem ezt a köszöntést, amit a „világi” levelezésekben is használunk: „Üdvözlettel”.

Gyönyörű kép.

Az Úr, könyörülő Isten szolgáihoz.

A megváltott szolga pedig bizonyossággal tudja, hogy noha ebben a „hasadt” világban sokféle gyalázat történhet, amivel torkig lehetünk, mégsem lesz úrrá rajtunk a kétségbeesés (3–4).

Mennyei gazdánkat keressük mindenhol, Őrá figyelünk, Őrá tekintünk, ugrunk, ha szólít!