előző nap
következő nap

„Péter is ott állt köztük, és melegedett” Jn 18,12–18

12 A katonai csapat, az ezredes és a zsidók templomszolgái ekkor elfogták Jézust, és megkötözték. 13 Először Annáshoz vitték, ez ugyanis apósa volt Kajafásnak, aki főpap volt abban az esztendőben. 14 Kajafás volt az, aki azt tanácsolta a zsidóknak, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért. 15 Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, és bement Jézussal együtt a főpap palotájába; 16 Péter pedig kívül állt az ajtónál. Kiment tehát a másik tanítvány, a főpap ismerőse, szólt az ajtót őrző lánynak, és bevitte Pétert. 17 Az ajtót őrző szolgálólány így szólt Péterhez: Nem ennek az embernek a tanítványai közül való vagy te is? De ő így felelt: Nem vagyok. 18 Ott álltak a szolgák és a templomőrök, akik tüzet raktak, mert hideg volt, és melegedtek. Péter is ott állt köztük, és melegedett.

„Péter is ott állt köztük, és melegedett" (18). Nem szeretünk körön kívül maradni, jólesik együtt melegedni a többiekkel. Kérdés azonban, hogy Jézus hű tanúja maradsz-e a „tűz mellett melegedve" is? Ha éles lesz a helyzet, ha a társaság Jézus ellen fordul, valakit bántani kezd, nem becsületes úton indul el, akkor te a többiekkel tartasz, vagy hűségesen kiállsz Jézus és az ő útja mellett? Ő végigjárta a szenvedés útját – sokakért. Érted is.

RÉ 3 MRÉ 3

„Várom az Urat…” (Zsoltárok 130) Zsoltárok 130

(5) „Várom az Urat…” (Zsoltárok 130)

Samuel Beckett sírjánál álltam nemrégiben. Eszembe jutott a „Godot-ra várva” című drámája. Egy nagy szemétkupacon ülve várnak többen egy Godot nevezetű emberre, aki majd, ha megjön, akkor minden jobb lesz.

Várunk, mítoszokat gyártunk, emberekben reménykedünk: majd jobb lesz, mert most rossz. Az ember alapvető problémája túlmutat a társadalmi és e-világi összefüggéseken. Az emberlét mélységét, az ember „világba kivetett” árvaságát és halandóságát (Hankis Elemér, Az emberi kaland) nevezi a zsoltáros bűnnek, amely persze konkrét bűnök forrása. Itt lehetne sorolni a Tízparancsolat valamennyi passzusának megszegését (1–4).

Valódi reménységünk: emberen túli reménység, az élő Istenbe, a teremtő és megváltó Úrba vetett reménység. Ő az, aki Jézus Krisztusban megmutatta, hogy a bűnt nem lehet felmentéssel, vagy megtorlással semmivé tenni, csak megbocsátással. Isten az, aki megbocsáthatja a bűnöket. Ez a kegyelem fénysugara. Mi ezt az Urat várjuk, az Ő ígéreteiben bízunk, az Ő megváltó szeretetéből élünk (5–8).