„Ő pedig fölírta a táblákra ugyanazt, amit először: a tíz igét...”
5Móz 10
1 Abban az időben ezt mondta nekem az Úr: Faragj két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat, és jöjj fel hozzám a hegyre! Készíts egy faládát is! 2 Én pedig majd felírom a táblákra azokat az igéket, amelyek az előbbi táblákon voltak, amelyeket összetörtél, és tedd bele azokat a ládába! 3 Készítettem tehát egy ládát akáciafából, és faragtam két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat, azután fölmentem a hegyre, kezemben a két kőtáblával. 4 Ő pedig felírta a táblákra ugyanazt, amit először: a tíz igét, amelyet el is mondott nektek az Úr a hegyen a tűz közepéből, amikor ott volt a gyülekezet. És átadta nekem azokat az Úr. 5 Én megfordultam, és lejöttem a hegyről, a táblákat pedig beletettem a ládába, amelyet készítettem. Ott is vannak, ahogyan megparancsolta nekem az Úr. 6 Izráel fiai azután elindultak a Bené-Jaakán forrásaitól Mószér felé. Ott halt meg Áron, és ott temették el. Helyette a fia, Eleázár lett a pap. 7 Onnan Gudgódba indultak, Gudgódból pedig Jotbátába, a folyóvizek földjére. 8 Abban az időben választotta külön az Úr Lévi törzsét, hogy hordozzák az Úr szövetségládáját, hogy az Úr színe előtt álljanak az ő szolgálatára, és hogy áldást mondjanak az ő nevével. Így van ez ma is. 9 Ezért nem kapott Lévi birtokrészt és örökséget a testvéreivel együtt. Az Úr az ő öröksége, ahogyan megígérte neki Istened, az Úr. 10 Én ott álltam a hegyen, mint az előző alkalommal, negyven nap és negyven éjjel. Ezúttal is meghallgatott engem az Úr, és nem akart már elpusztítani téged. 11 Majd ezt mondta nekem az Úr: Menj, és indulj útnak a nép élén, hogy bemehessenek és birtokba vehessék azt a földet, amelyről megesküdtem atyáiknak, hogy nekik adom. 12 Most pedig, Izráel, mit kíván tőled Istened, az Úr? Csak azt, hogy Istenedet, az Urat féld, járj mindenben az ő útjain, szeresd őt, és szolgáld az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, 13 s hogy tartsd meg az Úr parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket ma parancsolok neked a te javadra! 14 Íme, az Úré, a te Istenedé az ég és az egeknek egei, a föld és minden, ami rajta van. 15 Mégis csak a te atyáidat kedvelte meg az Úr, őket szerette, és az ő utódaikat, titeket választott ki valamennyi nép közül. Így van ez ma is. 16 Metéljétek azért körül a szíveteket, és ne legyetek többé keménynyakúak! 17 Mert Istenetek, az Úr istenek Istene és uraknak Ura. Ő a nagy, erős és félelmetes Isten, aki nem személyválogató, és akit nem lehet megvesztegetni, 18 aki igazságot szolgáltat az árvának és az özvegynek, szereti a jövevényt, kenyeret és ruhát ad neki. 19 Szeressétek hát a jövevényt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptomban! 20 Az Urat, a te Istenedet féld, őt tiszteld, hozzá ragaszkodj, és az ő nevére esküdj! 21 Őt dicsérje éneked, mert ő a te Istened, aki azokat a nagy és félelmetes dolgokat tette veled, amelyeket saját szemeddel láttál. 22 Atyáid hetvenen voltak, amikor Egyiptomba mentek, most pedig úgy megszaporított téged Istened, az Úr, mint égen a csillag.
(8) „…nagy dolgokat visz véghez.” (Márk 3,7–12)
JÉZUS KRISZTUS NAGY DOLGOKAT TESZ (8).
– 1. Jézus és tanítványai „nem pihenni” mentek „a tengerre” (7). Jézus nem is azért vonult félre hirtelen, mert menekült volna a farizeusok gyilkos szándéka miatt, akik a sorozatos szombatnapi gyógyításai miatt az életére akartak törni (Márk 3,6). Márk teológiájában a Galileai-tenger a rendkívüli kijelentések helye (eszkatológikus hely), ahol Istentől való nagy dolgok történnek. Ezért vezette ide Isten az Ő Fiát. Eljött a nagy dolgok ideje, az Istentől való nagy dolgok ideje, és közeledett a „legnagyobb dolog” ideje. A Genezáret tavának partja tehát szent hely volt, az Isten cselekvésének színtere (7–8).
– 2. A tartományok felsorolása azt igazolja, hogy sokan jöttek, mindenünnen Jézus Krisztushoz, hogy lássák az Úr nagy dolgait, és részesülhessenek azokból. A számba vett területeken nemcsak zsidók, hanem „pogányok”, vagyis nem zsidók is éltek. Az Úr nagy dolgainak sok tanúja lett, mindenféle nép gyermekei közül (7–8).
– 3. Márk evangéliuma végig azt hangsúlyozza, hogy Jézus Krisztus nemcsak hatalommal szólt, és nemcsak hatalommal cselekedett (9–11), hanem isteni hatalmával megváltotta az embert. Vagyis Jézus Krisztus nemcsak nagy dolgokat tett, hanem a „legnagyobb dolgot” cselekedte velünk, megváltotta az övéi életét. „Ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nekünk az Isten. Ez az élet az Ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet.” (1János 5,11–12) A legnagyobb dolog az örök élet, az üdvösség ajándéka, amit Isten Jézus Krisztusban adott nekünk, amelyet nem vehetnek el tőlünk soha. Az életünkben minden egyéb „nagy dolog” ebből az egyetlen, valóságos, „legnagyobb dologból”, mint áldott és örök forrásból merítve tapasztalható meg.