1 Ha azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad neked birtokul, találnak egy meggyilkolt embert, aki kint fekszik a mezőn, és nem lehet tudni, hogy ki ölte meg, 2 akkor menjenek ki véneid és bíráid, és mérjék meg, milyen messze van a meggyilkolt a környező városoktól. 3 Amelyik város legközelebb van a meggyilkolthoz, annak a városnak a vénei fogjanak egy üszőt, amellyel még nem dolgoztattak, amely még nem húzott igát. 4 Vigyék az üszőt a város vénei egy állandó vizű patakhoz, ahol nem művelik és nem vetik be a földet, és szegjék nyakát az üszőnek ott a pataknál. 5 Azután lépjenek elő a papok, Lévi fiai, mert őket választotta ki Istened, az Úr, hogy szolgáljanak neki, és áldást mondjanak az Úr nevével, és hogy az ő utasításuk szerint intézzenek el minden peres ügyet és minden testi sértést. 6 A meggyilkolthoz legközelebb eső város vénei mind mossák meg a kezüket az üsző fölött, amelynek a nyakát szegték a pataknál. 7 Azután jelentsék ki ezt: Nem a mi kezünk ontotta ki ezt a vért, és a mi szemünk nem látott semmit. 8 Bocsáss meg, Uram, népednek, Izráelnek, amelyet megváltottál, és ne ródd fel az ártatlanul kiontott vért népednek, Izráelnek! Így bocsánatot nyernek a vérontásért. 9 Így eltávolíthatod a magad köréből az ártatlanul kiontott vért, mert azt tetted, amit helyesnek lát az Úr. 10 Ha háborúba vonulsz ellenséged ellen, és kezedbe adja azt Istened, az Úr, és foglyokat is ejtesz, 11 majd a foglyok között meglátsz egy szép nőt, megkedveled, és feleségül akarod venni, 12 akkor vidd be a házadba, ő pedig nyírja le a haját, és vágja le a körmét. 13 Azután vesse le magáról azt a ruhát, amelyben foglyul ejtették, és lakjék a házadban, de hadd sirassa apját és anyját egy hónapig, és csak azután menj be hozzá. Így légy a férje, ő pedig a feleséged. 14 Ha pedig később már nem tetszik neked, bocsásd őt szabadon! Pénzért nem adhatod el, de nem is tarthatod erővel magadnál, hiszen a magadévá tetted. 15 Ha valakinek két felesége van, és az egyiket szereti, a másikat pedig gyűlöli, és ha fiút szül neki mind a szeretett, mind a gyűlölt, de a gyűlöltnek a fia az elsőszülött, 16 akkor – ha majd felosztja birtokát a fiai között – nem teheti elsőszülöttjévé a szeretett feleség fiát a gyűlöltnek a fiával szemben, aki elsőnek született, 17 hanem a gyűlölt feleség fiát kell elsőszülöttnek elismernie, és annak kétszeres részt kell adnia mindenéből, mert férfierejének első termése ő; őt illeti az elsőszülöttségi jog. 18 Ha valakinek engedetlen és konok fia van, nem hallgat sem apjának, sem anyjának a szavára, és még ha megfenyítik, akkor sem hallgat rájuk, 19 ragadja meg őt apja és anyja, vigyék ki városuk véneihez a helység kapujába, 20 és így szóljanak a város véneihez: Ez a fiú engedetlen és konok, nem hallgat a szavunkra, dorbézoló és részeges. 21 Akkor városának összes férfija kövezze őt együtt halálra! Így takarítsd ki a gonoszt a magad köréből! Egész Izráel hallja meg ezt, és féljen! 22 Ha valakit halálra ítélnek a vétkéért, és kivégzik, ha fára akasztod, 23 ne maradjon holtteste éjjelre a fán. Temesd el még aznap, mert átkozott Isten előtt az akasztott ember. Ne tedd tisztátalanná földedet, amelyet Istened, az Úr ad neked örökségül!
(8) „…semmit se vigyenek az útra…” (Márk 6,7–13)
A tanítványok, a szolgálat során ne függjenek senkitől és semmitől, csak Jézus Krisztustól, aki hatalmat adott nekik a szolgálatra (7).
Belémhasított a felismerés, hogy mennyi mindentől függünk, miközben követni akarjuk az Urat, szolgálva az Ő ügyét. Elkezdtem sorolni magamban ezeket a függelmeket, és abbahagytam, mert arra jutottam, hogy noha a látható egyház rendjében vannak alapvető függelmek, de mégis végig kellene gondolni: ki is az első az életünkben, kit követünk, kihez igazodunk, kinek engedünk?
Erőtlen a szolgálatunk, mert annyi felesleges „cuccot” akarunk hordozni az Ő követése közben, hogy a lom megtölti az életünket.
Az elmúlt nyáron lomtalanítottam. Amikor nekiálltam, arra döbbentem rá, hogy mindent elárasztott a „cucc”. Szinte válogatás nélkül dobáltam ki mindent… Fájt, de kijózanított a felismerés, hogy legszebb emlékeink dokumentumai is szemétté lesznek az idő múlásával, mert minden megfakul, kacattá lesz. Nem kell semmi, csak az Úr!
„Kevés dologra van szükség, valójában csak egyre!” (Lukács 10,42)
„…semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle.” (1Timóteus 6,7)