előző nap következő nap

„A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a miénk...” 5Móz 29

1 Ezután összehívta Mózes egész Izráelt, és ezt mondta nekik: Saját szemetekkel láttátok, hogy mi mindent cselekedett az Úr Egyiptom földjén a fáraóval, összes szolgájával és egész országával. 2 Saját szemetekkel láttátok a nagy próbatételeket, azokat a nagy jeleket és csodákat. 3 Csak értelmes szívet, látó szemet és halló fület nem adott nektek az Úr mindmáig. 4 Pedig negyven éven át vezettelek benneteket a pusztában, és nem szakadt le rólatok a ruha, a lábatokról sem szakadt le a saru; 5 kenyeret nem ettetek, bort és részegítő italt sem ittatok, hogy megtudjátok: én, az Úr vagyok a ti Istenetek. 6 Amikor elérkeztetek erre a helyre, kivonult ellenünk Szíhón, Hesbón királya és Óg, Básán királya, hogy megütközzék velünk, de megvertük őket. 7 Elvettük országukat, és odaadtuk örökségül a rúbenieknek, a gádiaknak és Manassé törzse felének. 8 Tartsátok meg azért ennek a szövetségnek az igéit, és teljesítsétek azokat, hogy boldoguljatok minden dolgotokban. 9 Ti ma mindnyájan az Úrnak, a ti Isteneteknek színe előtt álltok: törzsfőitek, véneitek, elöljáróitok és minden izráeli férfi, 10 gyermekeitek, asszonyaitok és a táborodban levő jövevények, még a favágók és vízhordók is, 11 hogy elkötelezd magad Istenednek, az Úrnak átokkal is fenyegető szövetségére, amelyet a mai napon köt veled Istened, az Úr. 12 Ma a maga népévé emel téged, ő pedig Istened lesz, ahogyan megígérte neked, és ahogyan megesküdött atyáidnak: Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak. 13 De nemcsak veletek kötöm ezt az átokkal is fenyegető szövetséget, 14 azokkal, akik ma itt vannak velünk, és itt állnak Istenünknek, az Úrnak a színe előtt, hanem azokkal is, akik ma nincsenek itt velünk. 15 Ti tudjátok, hogyan laktunk Egyiptomban, és hogyan vonultunk át a népek között, hiszen nektek kellett átvonulnotok. 16 Láttátok förtelmes bálványaikat, amelyek fából és kőből, ezüstből és aranyból vannak. 17 Ne legyen azért köztetek olyan férfi vagy olyan nő, nemzetség vagy törzs, amelynek a szíve nem fordul ma oda az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, és elkezdi majd azoknak a népeknek az isteneit tisztelni. Ne legyen köztetek olyan gyökér, amely mérget és ürmöt terem! 18 Ne gondolja senki, aki hallja ezeket az átkokat, az áldásban bizakodva: Jó sorom lesz akkor is, ha megátalkodott szívvel élek, hisz csak nem pusztul el az öntözött föld a kiszáradt földdel együtt?! 19 Az Úr ugyanis nem lesz hajlandó neki megbocsátani, sőt föllángol az Úr haragos indulata az ilyen ember ellen, és rászáll arra minden átok, ami meg van írva ebben a könyvben. Még a nevét is eltörli az Úr az ég alól. 20 Különválasztja az ilyet az Úr Izráel minden törzséből, és romlást hoz rá, a szövetséghez tartozó átkok szerint, amelyek meg vannak írva ebben a törvénykönyvben. 21 Megkérdezi majd a következő nemzedék, fiaitok, akik a helyetekbe lépnek, meg a messze földről érkező idegenek, akik látják majd a csapásokat és betegségeket, amelyekkel ezt a földet sújtotta az Úr – 22 és hogy az egész föld kiégett, csupa kénkő és só, nem lehet bevetni, nem kel ki és nem nő rajta egy árva fűszál sem; úgy elpusztult, mint Sodoma és Gomora, Admá és Cebójim, amelyeket lángoló haragjában elpusztított az Úr –, 23 sőt az összes nép is megkérdezi majd: Miért bánt el így az Úr ezzel az országgal, és miért lángolt fel ilyen nagyon haragja ellene? 24 Akkor majd ezt fogják felelni: Azért, mert elhagyták az Úrnak, atyáik Istenének a szövetségét, amelyet akkor kötött velük, amikor kihozta őket Egyiptomból, 25 és más isteneket kezdtek el tisztelni, és azokat imádták: olyan isteneket, akiket nem ismertek, és akiket másoknak hagyott meg az Úr. 26 Ezért haragra gerjedt az Úr ez ellen az ország ellen, és ráhozta mindazt az átkot, amely meg van írva ebben a könyvben. 27 Lángoló haragjában és nagy felháborodásában kitépte őket földjükből az Úr, és más földre dobta őket. Így van ez ma is. 28 A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a miénk és a fiainkéi mindörökké, hogy teljesítsük ennek a törvénynek minden igéjét.

„A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a miénk..." (28). Számos titok van a világon, de egyik sem olyan, mint Isten létezésének és Isten akaratának a titka. Minden nemzedékben, minden egyes ember szinte újonnan indul el felfedezni azt. A kinyilatkoztatás az, amikor maga Isten „rántja le a leplet" az elrejtett dolgokról. A szemünk előtt van Isten kijelentése: a Szentírás, és ismerjük Isten legtökéletesebb kijelentését, Jézust. Isten leleplezett titkai választ adnak a legfontosabb kérdéseinkre saját létezésünkkel, értékességünkkel, szerethetőségünkkel és azzal kapcsolatban, hogy Isten mit gondol rólunk és erről a világról. Köszönjük, Istenünk mindazt, ami kegyelmedből a miénk lehet!

RÉ 241 MRÉ 367

„…már senki mást nem láttak maguk mellett, csak Jézust egyedül.” (Márk 9,2–13) Márk 9,2–13

(8) „…már senki mást nem láttak maguk mellett, csak Jézust egyedül.” (Márk 9,2–13)

HITBEN JÁRUNK, NEM LÁTÁSBAN.  (2Korinthus 5,7)

– 1. A tanítványok közül hárman abba a kivételes helyzetbe kerültek, hogy saját testi szemeikkel láthatták Jézust, mennyei dicsőségében (2–3), miközben az Atya igehirdetéséből is bizonyságát kapták annak, hogy ki is Ő valójában (4). Ezek hárman láthatták azt is, hogy van mennyei világ, van örök élet, és ez sokkal jobb mindennél (5).

– 2. De nem ez a testi látás győz meg. Márk kihangsúlyozza, hogy a tanítványok a mennyei látás után is tele voltak félelemmel (6), kérdésekkel a feltámadást, az örök életet, a mindenek helyreállítását illetően (9–13). Ez a testi látás csak egy ideig tartott (8), és a többi tanítványnak ebben a formában nem is adatott meg, csak hármójuknak.

– 3. A hit látás az, amely folyamatos, minden tanítványnak adatik, és minden körülmények között „csak Jézust látja egyedül”. A hit látása Isten ajándéka. A hit látása a feltámadott Jézus Krisztus látásán keresztül reménységgel értékel és hordoz mindent (8). A hit látása tudja, hogy Jézus Krisztus mellettünk van mindenkor.