előző nap
következő nap

„Mert őt küldte el az Úr mindazoknak a jeleknek és csodáknak a véghezvitelére,” 5Móz 34

1 Ezután fölment Mózes a Móáb síkságáról a Nebó-hegyre, a Piszgá csúcsára, amely Jerikóval szemben van, és az Úr megmutatta neki az egész országot: Gileádot Dánig, 2 egész Naftálit, Efraim és Manassé földjét, meg Júda egész földjét a nyugati tengerig, 3 továbbá a Délvidéket, a Jordán környékét és a pálmák városának, Jerikónak a völgyét Cóarig. 4 Majd ezt mondta neki az Úr: Ezt a földet ígértem oda esküvel Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, amikor így szóltam: A te utódaidnak adom! Megmutattam neked, de nem mehetsz be oda. 5 Ott halt meg Mózes, az Úr szolgája, Móáb földjén, az Úr akarata szerint. 6 És eltemette őt a völgyben, Móáb földjén, Bét-Peórral szemben. Senki sem tudja még ma sem, hogy hol van a sírja. 7 Százhúsz éves volt Mózes, amikor meghalt; látása még nem gyengült meg, és nem hagyta el az életereje. 8 Izráel fiai harminc napig siratták Mózest a Móáb síkságán, amíg el nem telt Mózes siratásának és gyászolásának az ideje. 9 Józsué, Nún fia pedig megtelt bölcs lélekkel, mert Mózes reá helyezte a kezét. Izráel fiai hallgattak is rá, és úgy cselekedtek, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. 10 Nem is támadt többé Izráelben Mózeshez hasonló próféta, akivel szemtől szemben érintkezett volna az Úr. 11 Mert őt küldte el az Úr mindazoknak a jeleknek és csodáknak a véghezvitelére, amelyeket Egyiptom földjén tett a fáraóval, valamennyi udvari emberével és egész országával; 12 és mindazoknak az erős kézre valló, nagy és félelmetes tetteknek a véghezvitelére, amelyeket Mózes egész Izráel szeme láttára vitt véghez.

Sokszor átéljük, hogy a munkát, amit mi kezdtünk el, más viszi sikerre, vagy félre kell állnunk, hogy a dolgunkat átadjuk másnak. A nyugdíjazás, egy munkahelyváltás vagy az elismerés hiánya sok-sok keserűség forrása lehet. Mózes példája mutatja, hogy végül a legkiválóbbnak is át kell adnia a helyét, és Isten gondoskodik a megfelelő utódról. Ne az elmúlt dolgokon szomorkodjunk hát, hanem legyünk büszkék arra, amit rajtunk keresztül végzett el az Úr.

RÉ 406 MRÉ 318

„…követte Őt az úton.” (Márk 10,46–52) Márk 10,46–52

(52) „…követte Őt az úton.” (Márk 10,46–52)

– Ne spiritualizáljuk el az Igét a vak Bartimeus meggyógyításának történetét magyarázva. Itt nem lelki vakságról van szó. Persze, nagyon sokan vagyunk vakok, lelki értelemben: nem látjuk az Istent, nem látjuk az irányt, rosszul döntünk. De itt nem lelki vakságról van szó. Bartimeus valóban nem látott, tehát egy konkrét testi betegségből, testi nyomorúságból gyógyította meg őt az Úr hatalma.

– Ám éppen ezt hangsúlyozva hirdeti számunka Bartimeus története a lényegi üzenetet, miszerint a testi gyógyulás fontos, de mindig csak időleges segítség. A valódi gyógyulás az, amikor Jézus Krisztus könyörült rajtunk, megérintett, meggyógyított, megváltott, üdvözített. Az Úr kegyelme által valóban rendben vagyunk, mert az élő Istenre bízhattuk az életünket, és a hitünk megtartott minket.

– Bartimeus koldult (46). Aztán Bartimeus kiáltott. Ez a vak ember nem másokat fárasztott a panaszával, hanem a „leghatalmasabb” fórum előtt, az Úr színe előtt kiáltott, a kellő időben, de akkor nem lehetett elhallgattatni őt (47–48). Majd Bartimeus követte az Urat (52). Jézus Krisztus követésében gyógyult meg Bartimeus igazán. Megváltónk van, életünknek örök, üdvösséges célja van. Ennek felismerése a maradandó gyógyulás.