előző nap
következő nap

„Az Úr ezt mondta: Júda vonuljon fel, mert kezébe adtam az országot.” Bír 1,1–15

1 Történt Józsué halála után, hogy Izráel fiai megkérdezték az Urat: Melyikünk vonuljon fel elsőnek a kánaániak ellen, hogy harcoljon ellenük? 2 Az Úr ezt mondta: Júda vonuljon fel, mert kezébe adtam az országot. 3 Akkor Júda ezt mondta testvérének, Simeonnak: Vonulj fel velem együtt a nekem kisorsolt területre, hogy harcoljunk a kánaániak ellen, és én is veled megyek majd a neked kisorsolt területre. És Simeon elment vele. 4 Júda felvonult, az Úr pedig kezükbe adta a kánaániakat és a perizzieket, és megverték őket Bezeknél, tízezer embert. 5 Ott találták Bezekben Adóníbezeket is, harcoltak ellene, és megverték a kánaániakat meg a perizzieket. 6 Adóníbezek futásnak eredt, de ők üldözőbe vették, elfogták, és levágták a hüvelykujjait meg a nagylábujjait. 7 Akkor ezt mondta Adóníbezek: Hetven király szedegetett morzsákat asztalom alatt, akiknek én vágattam le a hüvelykujjait és a nagylábujjait; ahogyan én bántam velük, úgy fizetett meg nekem az Isten. Azután elvitték Jeruzsálembe, és ott halt meg. 8 Azután Jeruzsálemet támadták meg Júda fiai; elfoglalták, lakosait kardélre hányták, a várost pedig lángba borították. 9 Azután lementek Júda fiai, hogy harcoljanak a hegyvidéken, a Délvidéken és a Sefélá-alföldön lakó kánaániak ellen. 10 Majd a Hebrónban lakó kánaániak ellen fordult Júda. Hebrón neve azelőtt Kirjat-Arba volt. És megverték Sésajt, Ahímant és Talmajt. 11 Onnan Debír lakói ellen vonult. Debír neve azelőtt Kirjat-Széfer volt. 12 Akkor ezt mondta Káléb: Aki megveri és elfoglalja Kirjat-Széfert, annak adom a lányomat, Akszát feleségül. 13 Otníél, Káléb öccsének, Kenaznak a fia foglalta el azt, így neki adta a lányát, Akszát feleségül. 14 Amikor az asszony hozzáment, a férje rábeszélte, hogy kérjen mezőt az apjától. Amikor leszállt a szamárról, Káléb megkérdezte tőle: Mi járatban vagy? 15 Az asszony ezt felelte neki: Ajándékozz meg engem! Ha a Délvidéken adtál férjhez, akkor adj nekem forrásokat is! És neki adta Káléb a Felső-forrásokat meg az Alsó-forrásokat.

Józsué könyvének a folytatásaként itt a honfoglaló harcok utolsó eseményeiről olvasunk. Az elbeszélő, a kegyetlen részletekre is kitérve, azt akarja megmutatni, hogy minden vállalkozás sikerének az alapja az Istennek engedelmes élet. Ha szavát követjük, rendelkezéseit megtartjuk, ma is bízhatunk áldásában, támogatásában. Vigyázzunk! A földi sikereket ne tévesszük össze a lelki kincsekkel, amelyek a megváltottak igazi jutalma, és imáinak igazi reménye.

RÉ 68 MRÉ 68

„…ahogyan Jézus mondta…” (Márk 11,1–14) Márk 11,1–14

(6) „…ahogyan Jézus mondta…” (Márk 11,1–14)

Jézus hatalmát, személyének rendkívüliségét mutatja az, hogy a virágvasárnapi eseménysor pontosan úgy történik, amiként azt Ő előre megmondta.

A leírásban olyannyira Jézus hatalmát domborította ki Márk evangélista, hogy a virágvasárnapi bevonulás olvasáskor eszünkbe sem jut feltenni egyéb kérdéseket. – Kik a szamár mellett állók, akik az Úrra hivatkozó tanítványoknak azonnal odaadják a szamárcsikót? (3; 5–6) – Hogyan lehetséges, hogy noha a szamárcsikó még nem lett „betörve” (2), az mégsem zavarodott meg, a rivalgó sokaság ellenére sem, hanem hordozta az Urat?

Jézus szenvedni, meghalni, feltámadni vonult be Jeruzsálembe (10,34).

Jézus hatalma hitet támaszt, amely egy ponton túl nem kérdez, azaz nem pusztán a kutakodó értelmével tájékozódik.

Gyakran meg akarjuk magyarázni, hogy a hit és a racionális tudás milyen áldott kapcsolatba kerülhet egymással. Mégis azt kell mondanunk, hogy ez csak egy határig igaz.

A Jézus Krisztusba vetett hit egyik jellemzője éppen az, hogy a lényeg, vagyis a mi Urunk megváltó kereszthalálának és feltámadásának befogadása nem saját értelmünknek, hanem Isten Lelkének műve.

Valóban: „A hit keresi az értelmet.” (Anselmus)

Ugyanakkor: „Hiszem, mert emberileg lehetetlen.” (Tertullianus)

Áldott, félelmeket, kérdéseket eltörlő, megnyugtató bizonyosság ez: minden úgy lett és lesz, ahogy azt Jézus kijelentette.