előző nap következő nap

„...ismét azt tették, amit rossznak lát az Úr” Bír 13

1 Izráel fiai ismét azt tették, amit rossznak lát az Úr. Ezért az Úr a filiszteusok kezébe adta őket negyven esztendőre. 2 Volt egy Dán nemzetségéből való ember Corából, akinek a neve Mánóah volt. A felesége meddő volt, nem szült. 3 Megjelent egyszer az Úr angyala az asszonynak, és ezt mondta neki: Lásd, te meddő vagy, nem szültél. De teherbe fogsz esni, és fiút szülsz. 4 Mostantól fogva vigyázz, bort vagy más részegítő italt ne igyál, és semmiféle tisztátalant ne egyél. 5 Mert teherbe fogsz esni, és fiút szülsz. Ne érje annak borotva a fejét, mert Istennek szentelt názír lesz az a gyermek már anyja méhében. Ő kezdi majd megszabadítani Izráelt a filiszteusok hatalmából. 6 Az asszony odament, és ezt mondta a férjének: Isten embere jött el hozzám. Alakja olyan volt, mint Isten angyalának az alakja, igen félelmetes. Nem kérdeztem meg, hogy honnan való, ő pedig nem mondta meg nekem a nevét. 7 Ezt mondta nekem: Teherbe fogsz esni, és fiút szülsz. Mostantól fogva ne igyál bort vagy egyéb részegítő italt, és ne egyél semmiféle tisztátalant, mert Istennek szentelt názír lesz ez a gyermek az anyaméhtől fogva halála napjáig! 8 Akkor Mánóah így imádkozott az Úrhoz: Kérlek, Uram! Istennek az az embere, akit küldtél, hadd jöjjön el ismét hozzánk, és tanítson meg bennünket, hogy mit cselekedjünk a gyermekkel, ha majd megszületik. 9 Isten meghallgatta Mánóah kérését, és az Isten angyala megint eljött az asszonyhoz, amikor az a mezőn volt. A férje, Mánóah azonban nem volt vele. 10 Akkor az asszony gyorsan elfutott, hogy szóljon a férjének. Ezt mondta neki: Megjelent nekem az a férfi, aki a minap nálam járt. 11 Mánóah fölkelt, és követte feleségét. Amikor odaért ahhoz a férfihoz, megkérdezte tőle: Te vagy az a férfi, aki ezzel az asszonnyal beszélt? Ő azt felelte: Én vagyok. 12 Mánóah ezt kérdezte: Ha majd beteljesedik az ígéreted, milyen legyen a gyermek élete, és hogyan bánjunk majd vele? 13 Az Úr angyala ezt mondta Mánóahnak: Tartózkodjon az asszony mindattól, amit megmondtam: 14 semmit se egyék, ami szőlőtőkéről való, bort és más részegítő italt ne igyék, és semmiféle tisztátalant ne egyék. Tartsa meg a feleséged mindazt, amit parancsoltam neki! 15 Akkor Mánóah ezt mondta az Úr angyalának: Szeretnénk, ha itt maradnál, és készíthetnénk neked egy kecskegidát. 16 De az Úr angyala ezt felelte Mánóahnak: Hiába marasztalnál, nem ennék az ételedből. Ha pedig égőáldozatot akarsz készíteni, az Úrnak áldozd azt! Mert nem tudta Mánóah, hogy az Úr angyala az. 17 Mánóah azt mondta az Úr angyalának: Mi a te neved? Mert ha beteljesedik az ígéreted, tisztelni akarunk téged. 18 Az Úr angyala ezt felelte neki: Miért kérdezed a nevem? Titokzatos név az! 19 Azután fogta Mánóah a kecskegidát meg az ételáldozatot, és feláldozta a kősziklán az Úrnak. Ő pedig csodát tett Mánóah és felesége szeme láttára. 20 Az történt ugyanis, hogy a láng felcsapott az oltárról az ég felé, az Úr angyala pedig felszállt az oltár lángjában. Ennek láttán Mánóah és felesége arccal a földre borult. 21 Az Úr angyala nem jelent meg többé Mánóahnak és feleségének. Ekkor tudta meg Mánóah, hogy az Úr angyala volt az. 22 Akkor Mánóah ezt mondta a feleségének: Meg fogunk halni, mert Istent láttuk! 23 De a felesége azt mondta neki: Ha az Úrnak úgy tetszett volna, hogy megöljön bennünket, nem fogadott volna el a kezünkből égőáldozatot és ételáldozatot, nem láthattuk volna mindezt, és nem hallhattunk volna most ilyeneket. 24 Azután az asszony fiút szült, és Sámsonnak nevezte el. A gyermek felnövekedett, és megáldotta őt az Úr. 25 És az Úr lelke nyugtalanítani kezdte őt Dán táborában, amely Corá és Estáól között volt.

„...ismét azt tették, amit rossznak lát az Úr" (1). Torzult lelki látással élünk. Jónak mondjuk, ami Istennek nem kedves, nehezünkre esik azt tenni, amit jónak lát. Ennek mindig súlyos következménye van. Van hatalma az övéit kedvezőtlen körülményekkel arra késztetni, hogy megemlékezzenek arról, hogy elfordultak tőle. A mélységben mondott őszinte imádságot meghallgatja, és kész szabadulást szerezni.

RÉ 62 MRÉ 62

„Másokat megmentett…” (Márk 15,20–32) Márk 15,20–32

(31) „Másokat megmentett…” (Márk 15,20–32)

A kereszten szenvedő Jézus azért járta meg a kárhozat elhagyatottságát, hogy MÁSOKAT MEGMENTSEN, miközben önmagát odaadta érettünk.

– 1. Pont ezzel, küldetésének lényegével kísértették a gúnyolódok Jézust, amikor újabb csodát kérve, azzal gyalázták, hogy szálljon le a keresztről, ha Ő az Isten Fia. Az emberi gondolkodás szerint ugyanis csak az tud segíteni másokon, aki magán is képes volt segíteni. Ehhez az emberi logika mindig hozzákapcsolja a látványos tetteket, csodákat. Jézus esetében a hitetlenek újra meg újra a csodákkal akarták ellenőrizni Jézusban az „istenit”.

– 2. Jézus mindezekre nemet mondott! Jézus nem magán segített. Megmutatta, hogy leginkább önmegtagadással tudok valamit is segíteni embertársamon. Az önmegtagadás nem önfeladás, hanem a halálosan önző „énünk” gátlástalan képviseletéről való lemondás. Önzésünkkel ugyanis rátelepszünk a másikra és megfojtjuk azt. Az önmegtagadó ember „leszáll” a másikról, esélyt ad neki a lélegzetvételre. Jézus nem tett öncélú csodát. Isten nem csodálatos, emberfeletti pillanatokban akar az emberrel találkozni, hanem földi, hétköznapi, bűnökkel és halállal teli életének útján.

– 3. Jézus feltámadott, azaz legyőzte a bűnt, a halált, a kárhozatot. Ő az Isten Fia! Ő a mi megmentőnk; egyedül csak Ő! Nem kell több, más, látványos csoda! A feltámadott Úr újjászüli életünket az önmegtagadásra. Az önmegtagadó, de nem önfeladó élet is az Úr csodája!