előző nap
következő nap

„Dávid pedig megdöbbent attól, hogy az Úr összetörte Uzzát.” 1Krón 13

1 Dávid tanácsot tartott az ezredesekkel, századosokkal, valamennyi vezérével, 2 majd ezt mondta Dávid Izráel egész gyülekezetének: Ha jónak látjátok, és ha Istenünknek, az Úrnak úgy tetszik, üzenjük meg otthon maradt testvéreinknek Izráel egész területén, meg a papoknak és a lévitáknak a legelőkkel ellátott városaikban, hogy gyűljenek ide hozzánk, 3 és hozzuk el magunkhoz Istenünk ládáját, mert Saul idejében nem törődtünk vele. 4 Erre azt mondta az egész gyülekezet, hogy így kell tenni, tetszett ugyanis a dolog az egész népnek. 5 Összegyűjtötte azért Dávid egész Izráelt az egyiptomi Síhórtól egészen a Hamátba vezető útig, hogy hozzák el az Isten ládáját Kirjat-Jeárímból. 6 Felvonult tehát Dávid egész Izráellel együtt Baalába, azaz a Júdában levő Kirjat-Jeárímba, hogy elhozzák onnan Istennek, a kerúbokon trónoló Úrnak a ládáját, akinek a nevét segítségül szokták hívni. 7 Az Isten ládáját egy új szekéren szállították el Abínádáb házából, Uzzá és Ahjó vezették a szekeret. 8 Dávid és egész Izráel pedig szent táncot járt Isten színe előtt teljes erővel, énekelve, citera, lant, dob, cintányér és harsona kíséretével. 9 Amikor Kídón szérűjéhez értek, Uzzá kinyújtotta a kezét, hogy megfogja a ládát, mert megbotlottak az ökrök. 10 Ezért fellángolt az Úr haragja Uzzá ellen. Lesújtott rá, mivel kinyújtotta kezét a láda felé, és meghalt ott, az Isten színe előtt. 11 Dávid pedig megdöbbent attól, hogy az Úr összetörte Uzzát. Ezért nevezik azt a helyet Pérec-Uzzának mindmáig. 12 Akkor félni kezdett Dávid az Istentől, és ezt gondolta: Hogy hozathatnám magamhoz az Isten ládáját? 13 Ezért Dávid nem magához vitette a ládát, Dávid városába, hanem elvitette a gáti Óbéd-Edóm házába. 14 Három hónapig volt az Isten ládája Óbéd-Edóm családjánál, az ő házában, és megáldotta az Úr Óbéd-Edóm háza népét és mindenét.

Dávid szent elhatározása volt, hogy úgy fejezi ki Isten előtti tiszteletét, hogy méltó helyre viteti és helyezteti a már-már elfeledett szövetség ládáját. Mindeközben azonban félelmetes, szinte érthetetlen dolgok is történnek, és Dávid megijed, megváltoztatja tervét. Te mit határoztál már el az életed során: hogyan akarod tiszteletedet, hódolatodat kifejezni Isten előtt? Mi történt, ha váratlan, nem tervezett események történtek? Az ige arról tesz bizonyságot, hogy alakuljanak bárhogyan is a dolgok, Isten jelenléte áldást jelent.

RÉ 4 MRÉ 4

„…hogy megszabadítsam őket.” (Apostolok cselekedetei 7,17–43) Apostolok cselekedetei 7,17–43

(34) „…hogy megszabadítsam őket.” (Apostolok cselekedetei 7,17–43)

– István beszéde az Úr szabadító tetteire úgy mutatott rá, hogy meghirdette: Isten szabadítása Jézus Krisztusban teljesedett be (7,52–53). Ma is ez a bibliai írásmagyarázat egyetlen módja és lehetősége, amit megáld az Isten. A többi mind retorikai bűvészkedés, gyarló emberi öncélok szolgálatában.

– A krisztusi szabadítás nem csak sokféle hitetlenségétől, nem csak a „testvéri” és emberi irigység gyilkos dühétől, nem csak a jelen megannyi keserves „egyiptomi” fogságából, megkötözöttségéből szabadít meg bennünket. Ebben a szabadításban nem arról van szó, hogy majd végérvényesen nekünk lesz igazunk, mások ellenében.

– Hanem: a krisztusi szabadítás örök, maradéktalan, valóságos, igaz és kegyelmes. A krisztusi szabadítás megváltó szabadítás.

– Bizonnyal érkezik az Úr szabadító irgalma... Test és a lélek már-már megszakadhat a fájdalomtól; – emberileg pedig tehetetlenül állunk a szenvedő mellett… De az Úr érkezik, nem marad el!

– Nemcsak egyén, közösség is szenvedhet. Közösségben is szenvedhetünk egymástól; – illetve együtt szenvedhetünk más közösségektől. Egyénenként és közösségként is megnyomoríthatjuk egymást. Együtt, könyörgően valljuk: az Úr megváltó szabadítására van szükségünk (39–43).