„Így lettek Eleázár és Ítámár fiai szent és Istentől kijelölt vezető emberek” 1Krón 24
„Így lettek Eleázár és Ítámár fiai szent és Istentől kijelölt vezető emberek" (5). Tisztségviselőink és szolgálattevőink – lelkipásztor, presbiter, hittanoktató, kántor, irodai munkatárs – választásakor vagy megbízásakor elsődleges szempont-e a megtérés, az Úrtól való elhívás és a Krisztusról bizonyságtevő magánélet? Az élő Úr jelenlétéből fakadóan van-e ékes és szép rend (1Kor 14,40) gyülekezeteinkben?
RÉ 266 MRÉ 358
„…Péter behívta, és vendégül látta…” (Apostolok cselekedetei 10,17–23a) Apostolok cselekedetei 10,17–23a
(23) „…Péter behívta, és vendégül látta…” (Apostolok cselekedetei 10,17–23a)
ISTEN, MINKET MEGELŐZVE CSELEKSZIK.
– 1. Ő mindent jól intéz. Ő minket megelőzve cselekszik. Isten előttünk jár. Az evangélium ügyét csakis az Úr cselekvése viszi előbbre, nem pedig emberi igyekezet. Az Úr ebben a munkában mégis embereket használ fel; minket is!
– 2. Így készítette elő az Úr Kornéliusz és Péter találkozását. Ebben a találkozásban pedig az Úr készítette el azt a csodát, ami akkor emberileg lehetetlennek tűnt. Egy pogány ember fogékony lett az Isten ügyére, egy zsidó ember pedig beengedett a házába és a szívébe egy pogány embert. Közben évszázados válaszfalak dőltek le, Isten és ember, ember és ember között; – mert mindketten hittek az Úr Jézus Krisztusban. Ez a hit Isten kegyelmének ajándéka.
– 3. Így készítette el az Úr nekünk az üdvösséget, a földi életben a szolgálat örömét, a mindennapok döntései között a bölcsességet, nehézségekben az erőt, viszálykodásban a krisztusi békesség munkálását, minden utunkon pedig az Ő megtartó szeretetét, történjék is bármi…
– Az Úr előttünk jár, Ő üdvösségesen cselekszik.